Hirdetés
Az EU hivatalnokai tegnap megerősítették, hogy a Kaszpi-térséget Európával összekötő gázvezeték terve eltűnt a gazdaságélénkítő csomag által támogatott projektek listájáról.
Értesüléseink szerint a lépés mögött Németország és Angela Merkel kancellár áll, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a nemrég még „az EU zászlóshajójaként” emlegetett projektre ne költsenek uniós közpénzt, hiszen abban Berlinnek vajmi kevés érdekeltsége van.
Bár Bizottság állítása szerint a projekt nevének törlése nem jelenti azt, hogy az teljesen elesne a támogatástól, a felülvizsgált csomagban a Nabuccot beolvasztották a „Déli Gázfolyosó” cím alá, amely más, offshore vezetékeket is tartalmaz. Ennek keretében juthat támogatáshoz a görög-olasz vezeték (ITGI).
Az EU soros elnökségét betöltő Cseh Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Alexandr Vondra megerősítette, hogy a miniszterek nem tudtak megegyezésre jutni a gazdaságélénkítő csomag felől, mivel egyes tagállamok „újra bele akarnak nézni” a szövegbe a március 19-20. közötti EU-csúcs előtt.
Vondra, aki a helyettesi poszt mellett a csehek EU ügyekért felelős minisztere is, ugyanakkor hozzátette, hogy a tagállamok egy erős csoportja továbbra is támogatja a Nabuccot. A miniszter ezzel bevallotta, hogy a 27-ek között mély megosztottság uralkodik energiapolitikai kérdésekben, ami a Nabuccohoz való viszony mentén válik láthatóvá.
A Külügyminiszterek Tanácsának román tagja határozottan kritizálta a Nabucco törlését, mivel Románia, a gázvezeték egyik tranzit-országaként jelentős előnyre tenne szert a vezeték megépülésével.
A projektet a magyar kormány is stratégiai fontossággal kezelte, amit jól mutat, hogy Gyurcsány Ferenc januárra kormányközi konferenciát is szervezett ennek érdekében, ahol az azerik elnöktől kezdve az EU soros elnökségét betöltő Csehországig minden kulcsszereplő képviseltette magát. Magyarország nem csak tranzit-országként, hanem üzletileg is érdekelt a tervben, mivel a Mol Nyrt. a hattagú Nabucco-konzorcium egyik tagja.
Az EurActiv megkeresésére a Külügyminisztérium holnapra ígérte, hogy tájékoztatja szerkesztőségünket az álláspontjáról, és a kivárás mellett döntött a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) is. A KHEM szóvivője az EurActiv kérdésére elmondta, hogy az ügyben végleges döntés még nem született, így az állásfoglalással megvárják Európai Tanács döntését. Az állam- és kormányfők csütörtökön és pénteken (március 19-20.) tanácskoznak -többek közt- a gazdaságélénkítő csomagról.
Német ellenzék
Angela Merkel nemrég megerősítette, Németország ellenzi, hogy a Nabucco gázvezetéket uniós pénzből finanszírozzák. A kancellár hangsúlyozta, a Nabucco esetében nem a finanszírozásban, hanem a gázban van hiányt, utalva arra, hogy Azerbajdzsánon kívül nincs olyan ország a térségben, amely egyértelműen a projekt mellé állt volna. A hiányos gázkínálatban a Gazprom befolyásának és Irán nemzetközi elszigeteltségének van elsődleges szerepe (EurActiv 03/03/09).
A gazdaságélénkítő terv eredeti változata 250 millió euró támogatást utalt a Nabucco számára, amely nem beruházásként, hanem kockázat-csökkentési fedezetként szolgált volna a projekt számára (EurActiv.hu 2009.01.29.). A Bizottság úgy vélte, ezzel növeli a bankok hitelezési hajlandóságát, és a projekt a piacinál jobb feltételek mellett juthat kölcsönhöz (EurActiv.hu 2009.03.10.). A terv módosított változata ezt a fedezetet 200 millió euróra csökkentette, de a legutóbbi szövegben a Nabucco végleg kegyvesztett lett, ismerték be uniós diplomaták.
Az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy a Nabucco a jelenlegi változat szerint is forráshoz fog jutni. „A tény, hogy megváltoztattuk a nevét, nem jelenti azt, hogy a Nabucco eltűnik. Ott van, csak más névvel.” – mondta Ferran Tarradellas Espuny, az Bizottság szóvivője az EurActiv-nak.
Tarradellas azt is leszögezte, hogy a Déli Gázfolyosó projekt nem tartalmazza a Déli Áramlatot, melyet az orosz állami tulajdonban lévő Gazprom -az EU szerint- a Nabucco konkurenciájaként kíván megépíteni. A Déli Áramlat orosz gázt szállítana a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Görögországon, Szerbián és Horvátországon keresztül Olaszországig, egy ága pedig Magyarország felé is elkanyarodna, hogy onnan az osztrák baumgarteni gáztárózóra kapcsolódjon. Ez utóbbi a Nabucco forrásait is fogadná.
Az EurActiv-nak nyilatkozó diplomaták elmondták, nem érte őket meglepetésként, hogy a miniszterek nem tudtak konszenzusra jutni, hiszen Angela Merkel egyértelműen jelezte, azt szeretné, ha a döntés az állam- és kormányfők szintjén dőlne el. A függőben hagyott viadal a megosztottságot tükrözi, így egyáltalán nem biztos, hogy a csomag a hét második felében megrendezésre kerülő EU-csúcson minősített többséget szerez.
A csúcs azonban nem zárja le a vitát, a csomagot az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, még a mandátuma lejárta (június) előtt.
„Ha nem születik megállapodás, a szavahihetőségünk megkérdőjeleződik. Senki nem engedheti ezt meg magának.” – mondta Vondra. 












