Hirdetés
Forrás: EUvonal
Az Egyesült Államokból induló pénzpiaci válság immár átcsapott a reálgazdaságba Európában is, és alaposan felülírta az alig két hónapja készített uniós gazdasági előrejelzést. Akkor az unió még – csak minimális mértékben, de – növekedéssel számolt 2009-re, illetve a legtöbb mutató pozitívabban festett.
Az előrejelzés szerint a gazdasági növekedés a 2007-ben mért közel 3 százalékról 2008-ban várhatóan 1% körüli értékre csökkent az EU-ban és az euróövezetben egyaránt. 2009-ben a reál GDP várhatóan meredeken, az EU 1,8 százalékkal fog zuhanni, mielőtt 2010-ben körülbelül fél százalékkal emelkedne. A jelentés szerint még 2009 vége előtt ismét növekedés várható. A fellendülés feltételeit a jelentést ismertető Joaquín Almunia pénzügyi biztos szerint a „pénzügyi piac stabilizálására szolgáló intézkedések, a monetáris politika lazítása és a gazdaságélénkítési tervek” teremtik meg.
A jelentés arról is beszámol, hogy 2008-ban a legtöbb tagállamban romlott a munkaerő-piaci helyzet. A munkaerő-piaci növekedés az idei évben várhatóan negatívba fordul, az EU-ban előreláthatólag 3,5 millió munkahely szűnik meg. Ennek eredményeképpen a munkanélküliségi ráta 2009-ben 8,75 százalékra nőhet az EU-n belül, és a munkanélküliség további emelkedése várható 2010-ben.
A rosszabb kilátások az államháztartási egyensúlyt is megviselik, mivel különösen nagy terhet jelent az adóbevételek csökkenő részaránya, valamint a tagállamok által elfogadott, illetve bejelentett fontos intézkedések hatásai (amelyeknek összege 2009-ben az előrejelzés véglegesítésekor az EU GDP-jének mintegy 1 százalékát teszi ki). A fentiek figyelembe vételével az EU tagállamainak államháztartási hiánya az idén megduplázódhat, 2009-ben elérve a 4,5 százalékos értéket (ez az euróövezetben 1,75 százalékról 4 százalékra történő emelkedést jelent).
Az EU és a világgazdaság növekedési kilátásainak gyors ütemű romlásával és a munkaerőpiac visszaesésével hirtelen megfordult a nyersanyagok árának nagymértékű, 2008 nyarán inflációs csúcsot eredményező növekedése. Ezek a tényezők együttesen az inflációs várakozások jelentős mértékben történő lefelé módosítását indokolták az őszi előrejelzésekhez képest. A fogyasztóiár-infláció a várakozások szerint az EU tagállamaiban 2008 során mért 3,7 százalékról 2009-re 1,2 százalékra csökken, majd 2010-ben mindkét területen 2 százalék alá fog esni.
A jelentés egyesével megvizsgálta a tagállamok kilátásait is, Magyarországra vonatkozóan a jelentés az átlagnál némileg alacsonyabb, 1,6 százalékos gazdasági visszaeséssel, és 8,8 százalékos munkanélküliségi rátával számol 2009-re. Az infláció hazánkban is jelentősen mérséklődik, a 2008-as 6,1 százalékról 2009 folyamán átlagosan 2,8 százalékra, az államháztartás GDP-hez mért hiánya idén szintén 2,8 százalékos lesz az előrejelzés szerint.
A jelentés teljes szövege az Európai Bizottság Pénzügyi Főigazgatóságának oldalán olvasható, ahol megtekinthetők az egyes tagállamok legfontosabb gazdasági mutatói is. 












