Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél
Az ingyenes utánközlés feltételei

Járai Zsigmond szerint 6-7 év kell legalább az euróig

23.05.2008
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint gazdaságélénkítéssel és egy új konvergencia programmal az új kormány felállását követő 6-7. évben be lehetne vezetni az eurót. Ha ez elmarad, a dátum tovább tolódhat.

Járai Zsigmond volt jegybankelnök reggel az MTV Napkelte című műsorában úgy nyilatkozott, hogy az új kormány felállásától kezdve 6-7 év múlva lehetne Magyarországon bevezetni az eurót, ha az új kormány megfelelő gazdaságpolitikát folytat.

Járai elmondta, hogy a megfelelő gazdaságpolitika első lépése szerinte egy új konvergencia programot és gazdaságélénkítő intézkedéseket jelent. A gazdaság élénkítését pedig elsősorban adócsökkentéssel és ezzel párhuzamosan a költségvetési kiadások csökkentésével érné el.

A volt jegybankelnök szerint körülbelül egymillió munkahely teremtésére lenne szükség, Magyarország jelenlegi munkaaktivitása ugyanis 57 százalék, amit a fent említett egymillió munkahellyel éppen az Unió által elvárt 70 százalékos szintre lehetne emelni.

Járai arra is figyelmeztetett, hogy ha az új kormány nem kezdi meg a gazdaságpolitika reformját és a gazdaság élénkítését, akkor az euró bevezetése még tovább tolódhat.


© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top