Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél
Az ingyenes utánközlés feltételei

Gráf szerint túl szerények az Unió elképzelései

Gárf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

08.09.2009
„Több delegáció is jelezte, hogy az [Európai Bizottság által] javasolt intézkedések nem elegendőek a válság megoldáshoz” – olvasható a Mezőgazdasági és Halászati Tanács tegnap (szeptember 7.) kiadott záródokumentumában. A kételkedők között van a magyar mezőgazdasági miniszter, Gráf József is, aki szerint az EU fő döntéskezdeményezője „ezúttal is szerény elképzeléseket vázolt fel a témában”.

Az Európai Bizottság júliusban mutatta be –az állam- és kormányfők kérésére kidolgozott- 16 pontból álló javaslatát, melyek a tejgazdaság válságán és ezáltal a termelőkön kíván segíteni (EurActiv.hu 2009.07.23.). A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) akkor még nem kívánta kommentálni a testület elképzeléseit, a mezőgazdasági miniszterek tegnapi (szeptember 7.) ülése azonban alkalmat adott az álláspontok kifejtésére.

Gráf József az MTI-nek elmondta, nem elégedett a Bizottság javaslataival, mivel azok „szerények és szolidak”, így nem szolgálják a tejpiac problémáinak megoldását. A miniszter szerint a Bizottság puhakezűsége miatt a tagállamokra marad, hogy milyen eszközökkel segíti a termelőit, mindazonáltal ezt csak az uniós szabályok keretein belül teheti meg.

Az FVM álláspontja szerint ebben nincsen Magyarország segítségére a tény, hogy a Bizottság megszüntetné a kvótarendszert az Európai Unióban. Gráf szerint a tegnapi tanácsülésen ismét Magyarország tiltakozott a legkövetkezetesebben a tervezett lépés ellen, amelyet a Bizottság fokozatosan kíván megvalósítani: 2013-ig évi 1 százalékkal növeli a kvótát, hogy azután 2015-ben teljesen megszüntesse a keretek közé szorított termelést (lásd Link Dossziénkat).

Hamarabb folyósítják a közvetlen kifizetéseket

Gráf József elmondta, Magyarország él az Európai Bizottság által felkínált lehetőséggel és hamarabb, december 1. helyett, már október 16-án folyósítják a 2010-es tejtámogatási közvetlen kifizetéseket, illetve ezt megnövelik a Magyarországnak juttatott össztámogatások szabadon felhasználható részével (3,5 százalék). Az MTI tudósítása szerint ez az euró/forint árfolyamtól függően 15 forintot jelent literenként.

A miniszter a termelőket segítő intézkedések között sorolta fel továbbá az iskolatej programot, a Vidékfejlesztési Alap szerkezetátalakításra felhasználható kiegészítő forrásait és az állami támogatások ideiglenes válsághelyzeti keretrendszerét, valamint leszögezte, a Bizottság által július 22-én javasolt lehetőségeket maximálisan ki kívánja használni.

Nem csak Gráf elégedetlen

A Tanács által kibocsátott zárónyilatkozat szerint azonban nem csak a magyar delegáció tartja elégtelennek a Bizottság javaslatait. „Több delegáció is jelezte, hogy az [Európai Bizottság által] javasolt intézkedések nem elegendőek a válság megoldáshoz.” – szögezik le.

Bár a közleményből nem derül ki, mely delegációk ezek, Magyarország az Európai Unióhoz delegált Állandó Képviselete az EurActiv kérdésére elmondta, 14 tagország (Franciaország, Németország, Írország, Ausztria, Luxemburg, Románia, Szlovákia, Görögország, Lettország, Szlovénia, Belgium, Bulgária, Portugália és Finnország) osztotta Budapest véleményét. A fenti tagországok ebben a témában közös nyilatkozatot is kiadtak, melynek értelmében "a piaci válság megoldására olyan azonnali és hathatós intézkedések szükségesek, amelyek hatása már rövid távon is érezhető" - mondta lapunknak Czeti András, az Állandó Képviselet Mezőgazdasági Csoportjának vezetője.

A tagállamok ilyen erős csoportja, nagy nyomást helyezhet a Bizottságra, hogy bocsássa újra tárgyalásra a kérdést, ám a jelenlegi biztos, Mariann Fischer-Boel többször is leszögezte, hogy a válság ellenére sem hajlandó megnyitni ezt az oly nehezen lezárt dossziét.

A biztos asszony a tegnapi tanácsülésen is határozottan elutasított minden olyan javaslatot, „amely ellentmond a KAP állapotfelmérésének következtetéseivel, mint például az intervenciós árak növelése, vagy a kvótaemelés”. Magyarország mindkettőre határozott javaslatot tett.

A miniszterek annyit azonban elértek, hogy a Tanács keretében felállításra kerül egy „mezőgazdasági különbizottság”, amelynek feladat lesz a Bizottság által javasolt intézkedések felülvizsgálata. A grémium következtetéseiről októberben tárgyalnak a miniszterek.


© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top