Hirdetés
Az Európai Bizottság 2005 novemberében indított vizsgálatot a Magyar Villamos Művek (MVM Rt. – az elektromos hálózat állami tulajdonban lévő üzemeltetője), valamint a villamosenergia-termelők között Magyarországon megkötött hosszú távú energiavásárlási megállapodások (HTM-ek) kapcsán, mivel úgy vélte, hogy azok nem összeegyeztethetők az EK-Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályaival.
A Bizottság megállapította, hogy „az MVM és tíz villamosenergia-termelő által 1995 és 2001 között megkötött HTM-ek jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást nyújtanak az említett termelőknek.” A vizsgálat szerint a magyar szubvenció az EK-Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésébe ütközik.
A Bizottság végső határozata elrendeli a megállapodások 6 hónapon belüli megszüntetését. Magyarországnak ezenfelül vissza kell fizettetnie a villamosenergia-termelőkkel azokat a bevételeket, amelyekhez az utóbbiak a HTM-ek hiányában, piaci körülmények között nem juthattak volna hozzá. A visszafizetési kötelezettséget ugyanakkor csak a Magyarország 2004. május 1-i uniós csatlakozása után juttatott támogatásokra kell érvényesíteni.
Neelie Kroes, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős tagja a következőket nyilatkozta: „A hosszú távú villamos energia vásárlási megállapodások fokozatos megszüntetése kulcsfontosságú lépést jelent a magyarországi villamosenergia-piac liberalizációja terén. Azt követően, hogy idén áprilisban megszüntették a nagyon hasonló lengyelországi megállapodásokat, máris csökkenés következett be a villamos energia árakban. Mostantól a magyarországi nagykereskedelmi villamosenergia-piac is jól működő szabad piaccá válhat. Remélem, hogy mind a versenytársak, mind pedig a fogyasztók számára a lengyelországihoz hasonló gyorsasággal nyilvánvalóvá vállnak a valódi verseny előnyei”.
A Magyarországon megtermelt villamos energia körülbelül kétharmada a HTM-ek keretében az MVM részére kerül értékesítésre. Ezek a megállapodások korlátozzák a versenyt, mert a piac jelentős részét elzárják az újonnan versenybe lépők elől. Ezért az új belépőknek csak korlátozott lehetőségük nyílik arra, hogy versenyezzenek a piacon, vagyis a verseny nem bontakozhat ki megfelelően.
A Bizottság más tagállamok számára engedélyezte, hogy a villamosenergia-termelőknek állami támogatásokat nyújtsanak, de Magyarország esetében úgy látja, hogy az ilyen szubvenciók inkább versenytorzító hatással vannak, és kevésbé szolgálják a termelők csatlakozást megelőző beruházásainak ellentételezését.












