Hirdetés
Az energiaügyi miniszterek tanácsa múlt pénteken nem tudott megállapodásra jutni az energiaszektort szabályozó szervek együttműködéséért felelős európai ügynökség székhelyét illetően. A döntésre így majd csak a svéd elnökség július elsejei hivatalba lépése után kerül sor. Az első egyeztetést Svédországban, az energiaügyi miniszterek július 26-i informális találkozóján tartják.
Az Energiaszabályozó Együttműködési Ügynökség (ACER) kulcsszerepet fog játszani az energiaszektor további liberalizációjában, az úgynevezett harmadik liberalizációs csomag megvalósításában. Szlovákia, Szlovénia és Románia egyaránt azt szeretné, ha az ügynökség székhelye náluk lenne. A miniszterek pénteki szavazása alapján a verseny csaknem kiegyenlített; ugyan a románok végeztek az utolsó helyen, de ők sem adták fel a versenyt.
Sajtóértesülések szerint Magyarország Szlovákiát támogatta a szavazáson, ám az Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium nem kívánta indokolni ezt a döntést. A minisztériumi szóvivő arra hivatkozott, hogy a döntést "diplomáciai szinten" hozták meg, ezért a Külügyminisztérium az illetékes az okok feltárásában. Az EurActiv egyelőre nem kapott választ a Külügyminisztérium Közkapcsolati Irodájától.
Az ACER székhelyének megjelelölése ugyan kudarcba fulladt, de több sikerrel járt pénteken a tagállamokat minimális mennyiségű nyersolaj, illetve kőolajtermék készletezésére kötelező irányelv-tervezet jóváhagyása. A javaslat szerint lehetővé válna a kötelező vésztartalékok ellenőrzése és nagyobb hozzáférhetősége, és szigorítanának a minőségügyi ellenőrzéseken is. Az irányelv egyszerűsítené a jelenlegi jogi szabályozást: a három hatályos jogszabály helyébe (a Tanács 2006/67/ES irányelve, a Tanács 68/416/EHS döntése és a Tanács 73/238/EHS irányelve) egyetlen új jogszabály lépne. Ezen kívül pedig egységessé válnának az EU és a Nemzetközi Energiaügynökség előírásai.
Szlovákia sikeresen kezdeményezte a tervezet néhány módosítását, például lehetséges lenne megváltoztatni a speciális tartalékok előre meghatározott mértékét, és regionális válság esetén a vésztartalékok akár az előírt mennyiség háromnegyedére is csökkenhetnének.
Az átlagos napi fogyasztás alapján Szlovákia jelenleg 90 napra elegendő vésztartalékkal rendelkezik kőolajból és kőolajtermékekből. 












