Hirdetés
Strasbourgban ülésezik a héten az Európai Parlament. A mai szavazás napirendjén szerepelt a az euró szlovákiak bevezetésének kérdése is. Az EP támogatta David Casa néppárti máltai EP képviselőnek jelentését, vagyis a Bizottsággal egyetértésben a Parlament is felkészültnek tekinti Szlovákiát.
A jelentést a Parlament gazdasági és monetáris bizottsága (ECON) készítette elő. A bizottsági vitában kritikus érvként merült fel, hogy Szlovákia a közelmúltban 17 százalékos valutafelértékelést hajtott végre. Becsey Zsolt, az ECON egyetlen magyar tagja szerint azonban ez a lépés, éppen a kívánt célhoz, az infláció csökkenéséhez vezetett és nem sértette a közös pénzügyi övezet érdekeit sem.
A magyar néppárti képviselő ragaszkodott hozzá, hogy a Szlovákia euroövezeti csatlakozását kizárólag a maastrichti kritériumok szerint ítéljék meg, hiszen az övezet tagjai között is vannak olyanok, akik a kritériumokon kívüli követelményeknek nem felelnek meg. Franciaország például sorozatosan megsérti a pénzügyi stabilitási kritériumokat.
A magyar képviselő bírálta a bizottság német tagjait, mert azok szerinte azt is figyelembe akarták venni Szlovákia tagságának megítélésekor, hogy hogyan változik meg Frankfurtban az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának összetétele.
Az ECON német tagjai osztoztak az Európai Központi Bank aggodalmaiban. Bár a közös pénzügyi övezet központi bankja beleegyezését adta, hogy Szlovákiában 2009. január 1-jétől euró legyen, lehetségesnek véli, hogy a pénzügyi stabilitás rövid életű lesz, ha Szlovákia a csatlakozás után elengedi a gyeplőt.
Végül az ECON június 3-án támogatóan foglalt állást a jelentésében. Ezt ma szavazták meg a képviselők. A jelentés tartalmazza az EKB aggodalmait, és további erőfeszítésekre szólítja fel Szlovákiát az infláció leszorításának érdekében. A képviselők egyben úgy vélik, hogy a további pénzügyi konszolidációhoz a közép-távú költségvetés kiegyensúlyozottságára van szükség, illetve arra, hogy a szociális partnerek csak a termelékenység növekedésével párhuzamosan emeljék a béreket.
Szükségesnek tartják ezen kívül a munkaerőpiac, a szolgáltatások és a termékpiacok további strukturális reformját is. Ennek célja, hogy biztosítva legyen a verseny, különösen az érzékeny szektorokban.
Az Európai Parlament egy részletes információs kampányt is szükségesnek tart, amely egyrészt a közös fizetőeszköz előnyeiről tájékoztatja a lakosságot, másrészt bemutatja azokat a lépéseket, melyek segítségével elkerülhető, de legalább mérsékelhető az euró bevezetésének árfelhajtó hatása. Ennek figyelemmel kísérésére a Parlament külön megfigyelő testület felállítását javasolja.
Az EP a Tanácsnak is üzen a jelentésben. Felszólítja az EU állam- és kormányfőit, hogy vegye figyelembe a tagállam által tett összes erőfeszítést, és ne csak a Bizottság és az EKB által készített konvergencia jelentésnek, hanem az Európai Parlament jelentésének tükrében is vizsgálja meg azokat.
Az euroövezethez való csatlakozásról az EU állam- és kormányfőinek kell döntenie. Az Európai Tanács e heti ülésén (2008. június 19-20.) tárgyalja a szlovák euró kérdését, a szavazásra pedig az EU pénzügyminisztereinek legközelebbi ülésén kerül sor.












