Hirdetés
„Sikerült közös nevezőre jutnunk az energiaügyi, távközlési és vidékfejlesztési beruházásokat tartalmazó infrastruktúra-fejlesztő csomag összetételéről” - nyilatkozta Mirek Topolanek cseh miniszterelnök a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón.
A megegyezés úgy születhetett meg, hogy a vezetők elfogadták Németország arra irányuló kérelmét, hogy a finanszírozás csak két évig tartson. A kész megállapodás szövegébe beültetendő úgynevezett „naplemente záradék”, azt hivatott szolgálni, hogy azok a projektek, amik 2010 végéig nem állnak készen a megvalósításra, már ne jussanak uniós pénzhez. A nagyszabású uniós gazdaságélénkítési csomag legfontosabb elemeit az előző költségvetési évben fel nem használt uniós pénzekből finanszírozzák.
A listán négy, Magyarországot közvetlenül érintő beruházás szerepel, az eddigi egyeztetések nyomán szlovákiai, romániai, és horvátországi gázhálózat-összeköttetéseinkre valamint a Bécs és Győr közötti elektromos rendszer korszerűsítésére kapnánk uniós támogatást, így az egyik legnagyobb kedvezményezetté válva.
A korábbi viták ellenére (EurActiv.hu 2009.03.19.) a lista tartalmazza a Nabucco gázvezeték-beruházás támogatását is, azzal a feltétellel, hogy a támogatandó fázisok a jövő év végéig a megvalósítás szakaszába lépnek. A Nabucco nevesítése részben magyar diplomáciai sikerként is értékelhető, hiszen hazánk a projekt egyik legnagyobb haszonélvezője lenne, így annak vehemens támogatója is.
A Kaszpi-tenger gázforrásait Európába szállítani hivatott gázvezeték 200 milliós, hitelgaranciaként felhasználható támogatásban fog részesülni.
Finanszírozási vita
Az öt milliárd eurós csomagot eredetileg a tavalyi évről fennmaradt költségvetési megtakarításokból finanszírozták volna, de ennek jogi akadályai merültek fel (EurActiv.hu 2009.03.09.). A finanszírozást ezért tagállami befizetésekből kell megoldani.
Gyurcsány Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a magyarországi befizetések 2009 és 2011 között évente 12-13,5 milliárd forintot jelentenek majd. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kapott támogatások ugyanakkor aktívumot mutatnak: a három év alatt 16,5-18 milliárd euróval kapunk többet, mint amennyit befizetünk.
„Ha a Nabucco-támogatást is figyelembe vesszük, akkor az egyenleg ennél is jobb, 33-39 milliárd forint aktívum - Minden vita ellenére igenis létezik az európai szolidaritás.” - állapította meg a magyar kormányfő.
(EUvonal/EurActiv)












