Hirdetés
A görög válság oka
„Senki ne gondolja, hogy az övezetbe való belépéskor történt csalásokat csak a görögök nyakába lehet varrni.” – állítja a szerző. Szerinte érdekes, hogy senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy miért alakult ki a válság, hanem inkább „a nemzetközi mentési akcióra fókuszálnak.” A szerző úgy gondolja, ez fontos, a „valutaövezeti tagok problémái ugyanis felvetik a valutaövezet alapját adó egységes belső piac működésének kérdését is.”
Pogátsa szerint nem a görög államadósság tehet a válságról, hiszen „az állam bruttó adóssága 2000 után folyamatosan csökkenőben volt a nemzetközi gazdasági válság kirobbanásáig, csakis azután nőtt meg a hirtelen a hatalmasra ugró költségvetési hiány következtében, illetve amikor a négy legnagyobb görög bank állami segítséget kért.”
Az elemző szerint az sem igaz, hogy „a görög válság a gyarló, dőzsölő és korrupt görög kultúra eredménye”. Szerinte a kulturálisan hasonló Ciprussal összehasonlítva, - „amely gyakorlatilag egy másik görög köztársaság” -, megállapíthatjuk, hogy Ciprus Unión kívüli országként is teljesítette a maastrichti kritériumokat. „Azaz a kulturális meghatározottság mítosz.” – állítja az elemző.
Az elemző szerint a válságra adandó a magyarázat abban keresendő, hogy a kétezres években a déli periféria minden eddiginél alacsonyabb kamattal jutott tőkéhez, amelynek következtében befektetési láz alakult ki. „A konjunktúra és a kedvező világgazdasági környezet minden eddiginél nagyobb, 40-60 százalékos reálbér növekedést eredményezett a déli periférián. A bérek növekedése a fogyasztás megugrásával és a háztartások eladósodásával járt együtt.” – állítja a szerző.
Pogátsa szerint a 2000-es években a termelékenység emelkedése magasabb volt a németnél, „azaz ha türelmesebb módon egy lassabb bérnövekménnyel is megelégednek a görögök, akkor szép nyugodt és fenntartható felzárkózásban lettek volna.”
Elégséges a segély?
„Természetesen a segítség jelentős része a Görögországban kitett, főleg német és francia bankok megsegítését célozza, illetve annak elkerülését, hogy a többi dél-európai ország, és ezen keresztül az euró-zóna is bedőljön. Ez középtávon elégségesnek bizonyulhat, ám nem oldja meg a problémákat.” – véli Pogátsa.
Továbbá úgy gondolja, hogy a „Papandreou kormány által kényszerűen vállalt megszorítások” eredménye sem hozza el az egyensúlyhoz közei állapotot.
A szerző ezen kívül felhívja a figyelmet arra is, hogy nem Spanyolország vagy Portugália lehet a következő a sorban. Szerinte a legveszélyeztetettebb Olaszország, amelynek „teljes adóssága 298%, ebből 101% az állam, és ennek 56%-a van külföldön.”
