Hirdetés
Mérföldkövek:
1979. június: Az Európai Parlament első közvetlen választása
1989. május: Az EU tagállamainak nemzeti parlamentjei Madridban létrehozzák a COSAC-ot.
1989. november: Az első COSAC ülés Párizsban
1993. november: Életbe lép a Maastrichti Szerződés. Ebben hivatalosan is lefektetik, hogy a nemzeti parlamentek jelentős szerepet játszanak az EU döntéshozatalában.
1997. június: Az Amszterdami Szerződés egyik jegyzőkönyve hivatalosan is elismeri a COSAC-ot.
1999. május: A fenti COSAC-jegyzőkönyv hatályba lép. A jegyzőkönyv értelmében a COSAC bármely EU-intézmény munkájához hozzászólhat, amennyiben szükségesnek tartja azt.
2007. december: Az EU állam- és kormányfői aláírják a Lisszaboni Szerződést
2009. december 1.: Hatályba lép a Lisszaboni Szerződés.
Összefoglaló
Az EU egymást követő alapszerződései mellett az európai integráció tovább mélyült és bővült, és egyre több hatalom került nemzetiről az európai szintre.E A folyamat eredményeképpen a nemzeti parlamentek egyre inkább úgy érezték, hogy kikerülnek az EU döntéshozatal fókuszából. Ez különösen felerősödött, mióta az Európai Parlamentet közvetlenül választják, és tagjait nem a nemzeti parlamentek delegálják.
A nemzeti parlamentek szerepének erősítésére több kezdeményezés is született. Ezek egyrészt a nemzeti képviselők befolyásának eredményei, másrészt azért jöhettek létre, mert a velük való együttműködés az EU-nak is érdeke.
A COSAC a nemzeti parlamentek EU ügyekkel foglalkozó bizottságainak nemzetközi fóruma (the Conference of Community and European Affairs Committees of Parliaments of the European Union). A fórumot 1989-ben, Laurent Fabius kezdeményezésére hozták létre. Fabius ekkor a francia nemzetgyűlés szóvivője volt. A COSAC lett a nemzeti parlamentek nemzetközi fóruma, melyen az európai ügyekért felelős képviselők vettek részt.
A Római Szerződések aláírása óta - a nemzeti és az európai szintek konfliktusát tekintve - a Maastrichti Szerződés életbelépése jelentette az első jelentős fordulatot az EU történetében. A tagállamok gazdasági unióról gazdasági és politikai unióra tértek át. Az új alapszerződéssel több olyan politika is európai szintre került, ami korábban klasszikusan nemzeti hatáskörnek számított. Ilyen volt a bel- és igazságügy, a tagállamok továbbá közös kül- és biztonságpolitika létrehozását is előirányozták.
A nemzeti parlamentek és az Európai Parlament közti információcsere jelentőségét a fenti okokból kifolyólag külön nyilatkozatban rögzítették.
Az Amszterdami Szerződés egy lépéssel tovább ment, és előírta, hogy minden Bizottsági dokumentumot továbbítsanak a nemzeti parlamentek felé. A képviselőknek ezután hat hét áll rendelkezésére, hogy véleményüket eljuttassák a Bizottsághoz.
Végül, a 2009. december 1-je óta hatályos Lisszaboni Szerződéssel a nemzeti parlamentek további hatáskörökhöz jutottak. Egyrészt a hat hetes időszak nyolc hétre hosszabbodott, másrészt megengedi, hogy a jogszabály-tervezeteket a szavazatok egyszerű többségével támadják meg. A tervezet megtámadása azt jelenti, hogy a Bizottság köteles a tervezett jogszabályt felülvizsgálni.
Főbb témakörök
Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek viszonya
Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek egyre több területen működnek együtt. Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 24. pontja szerint az Elnökök Értekezlete felelős a tagállami parlamentekkel való kapcsolattartásért. A feladatot személy szerint az Európai Parlament elnöke – jelenleg Jerzy Buzek – és az alelnökök ellenőrzik.
Elvben az Európai Parlament hivatalosan kifejezett szándéka, hogy „a nemzeteink és az egész Európai Unió érdekében, egy konstruktív partnerség keretében működjön együtt a Nemzeti Parlamentekkel”.
„Mivel az Európai Parlament és a Nemzeti Parlamentek felelősségi körei kiegészítik egymást, az Európai Parlament célja, hogy egymást átfedő hálózatokat alakítson ki, a Nemzeti Parlamentekkel való hatékony, ellenőrizhető és átlátható együttműködés érdekében.”
A gyakorlatban az Európai Parlament igyekszik minden lépéséről informálni a nemzeti képviselőket, sőt az EP bizottságai gyakran egészülnek ki meghívott nemzeti képviselőkkel.
Interparlamentáris kapcsolatok
A nemzeti parlamentek EU ügyekkel foglalkozó bizottságainak nemzetközi fóruma (COSAC)
A COSAC egy évente kétszer megrendezésre kerülő konferencia, melynek célja, hogy erősítse a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó képviselői közötti együttműködést.
A COSAC üléseken minden tagállamból hat képviselő van jelen, és három megfigyelővel képviseltethetik magukat a tagjelöltek és a társult tagok is. A COSAC találkozókra évente kétszer kerül sor a soros elnökséget vivő tagállam fővárosában.
A COSAC létrehozásának több oka is volt. Az EP tagjait egészen 1979-ig a nemzeti parlamentek képviselőiből választották ki. Ezek a képviselők dupla mandátummal rendelkeztek, vagyis mindkét képviselőtestületben dolgoztak. Miután bevezették az EP közvetlen választását, és megszűnt a dupla mandátum intézménye, az Európai Közösség úgy érezte, elvesztette a kapcsolatot a nemzeti parlamentekkel. Ezt tovább erősítette, hogy nem minden tagállami parlament rendelkezett EU-ra specializálódott testülettel a COSAC létrehozásakor.
A COSAC 1989. májusában jött létre Madridban. Az aláíráson a tagállamok parlamentjeinek szóvivői megegyeztek, hogy az európai ügyek bizottságainak rendszeres találkozójának eszközével kívánnak közreműködni az európai politika alakításában. Az első találkozóra 1989. novemberében került sor Párizsban.
Tíz évet kellett várni, mire a COSAC hivatalos elismerést nyert. Ez az aktus az Amszterdami Szerződéshez csatolt 9. Jegyzőkönyvben öltött testet, melyet 1997. júniusában írtak alá az EU állam- és kormányfői, és amely 1999. május 1-én lépett életbe.
A jegyzőkönyv szerint a COSAC bármikor „hozzájárulhat” az EU intézményeinek munkájához, amennyiben azt szükségesnek ítéli.
Interparlamentáris Információcsere (IPEX)
Az IPEX egy olyan honlap, melyet kifejezetten a parlamentek közti együttműködés ösztönzésére hoztak létre. Ez az elektronikus platform lehetővé teszi minden EU-val kapcsolatos hivatalos információ cseréjét. Alapvetően tehát az EU politikákkal kapcsolatos hivatalos dokumentumok tára.
A honlap saját leírása szerint „az EU relevanciájú információk cseréje az elmúlt évtizedben egyre fontosabbá vált a nemzeti képviselők számára. Hogy megkönnyítsék az információáramlást, a nemzeti parlamentek – az Európai Parlamenttel együttműködésben – létrehozták saját adatbázisukat”.
Az IPEX-en található naptárban nyomon követhető a parlamentek közötti találkozók ideje és helyszíne. A honlap célja továbbá, hogy hozzájáruljon az EU alapszerződésének 5. cikkében meghatározott „szubszidiaritási ellenőrzéshez”. A szubszidiaritás jelentése, hogy a döntéseket az arra legalkalmasabb szinten kell meghozni, a lehető legközelebb az állampolgárokhoz.
Az Európai Bizottság és a nemzeti parlamentek viszonya
Az EU egyre távolabb kerül az emberektől. Az Európai Bizottság úgy véli, ez a tendencia megfordulhat, ha a nemzeti parlamenteket nagyobb szerepvállalásra lehetne bírni.
Ennek a gondolkodásnak az első eredménye a fent említett szubszidiaritás alapelvének bevezetése volt, amelynek alapján az EU csak akkor von egy problémát európai hatáskörbe, ha az helyi, regionális vagy nemzeti szinten nem kezelhető elég hatékonyan.
Az Alkotmányos Szerződésről szóló tárgyalások kezdete óta az EU több figyelmet szentel a nemzeti parlamentekkel való konzultációra, de ez nem jelenti azt, hogy a tagállami képviselők minden uniós döntés meghozatalában részt vennének.
2006-ban az Európai Bizottság elfogadta az ún. „Barroso kezdeményezést”, amelynek lényege, hogy az Európai Bizottság minden jogszabálytervezetet megküld a nemzeti parlamentek részére, egyidőben azzal, hogy azt a többi uniós intézménynek megküldi.
2006. októberétől 2008. végéig 24 tagállam 33 képviselő-testülete, 368 véleményt küldött a Bizottsághoz. Tekintve, hogy 2008-ban 200 vélemény érkezett bizottsági tisztviselők szerint „a Bizottság és a nemzeti parlamentek közötti politikai párbeszéd elfogadottabb gyakorlattá vált.”
A legakítvabb parlamentek voltak:
Portugália, Alsóház: 84
Franciaország, Szenátus: 53
Németország, Bundesrat: 39
Egyesült Királyság, Lordok Háza: 33
Dánia, Folketing: 23
Csehország, Szenátus: 22
Lisszaboni Szerződés: A nemzeti parlamentek szerepe tovább nő
A Lisszaboni Szerződés életbe lépése a nemzeti parlamentek szerepének további erősödéséhez vezetett.
Elsősorban holland nyomásra a Lisszaboni Szerződés megnövelte a nemzeti parlamentek döntéshozatalba való bevonását. Egyrészt növelte azt az időt, mely alatt a tagállami parlamentek a jogszabálytervezetekkel kapcsolatban kifogást emelhetnek (hatról nyolc hétre), másrészt a parlamentek a jogalkotási aktusok tervezetét a szavazatok egyszerű többségével is megtámadhatják, és ezzel arra kötelezhetik a Bizottságot, hogy a tervezett jogszabályt felülvizsgálja.
Ezt a fenti intézményt hívják „sárga vagy narancssárga lap” eljárásnak. A nemzeti parlamentek kezében ez a szubszidiaritás megőrzésének eszköze. A következőképp működik:
Ha a nemzeti parlamentek egyharmada egyetért abban, hogy egy uniós jogszabálytervezet (melyet általában a Bizottság kezdeményez) ütközik a szubszidiaritás alapelvével, akkor a Bizottságnak felül kell vizsgálnia a tervezetet. Ezz az eljárást neveztik „sárga lapnak”.
Ha a Bizottság úgy határoz, hogy fenntartja a tervezetet, de a nemzeti parlamentek egyszerű többsége (vagyis 50% plusz 1 szavazat) továbbra is elutasítja azt, akkor a Bizottság a Tanásnak és a Parélamentnek továbbítja az ügyet, akik döntenek a jogszabálytervezet sorsáról. Ezt az eéjárást nevezik „narancssárga lapnak”.
Bár az új eljárások elméletben a nemzeti parlamentek szerepének növelését szolgálják, többen szkeptikusak annak kapcsán, hogy a fenti módszerek valóban nagyobb hatásköröket biztosítanak-e. A nemzeti parlamentek ugyanis nem vétózhatják meg a kezdeményezéseket, csak jelezhetik, ha nem értenek vele egyet. A végső döntés azonban az európai intézmények kezében marad.
A Lisszaboni Szerződés további rendelkezései:
A nemzeti parlamentek könnyebben juthatnak információhoz.
A bel- és igazságügy területén egy, vagy több nemzeti parlament is megvétózhat egy javaslatot.
Hatról nyolc hétre növelte azt az időt, mely alatt a tagállami parlamentek a jogszabálytervezetekkel kapcsolatban „indoklással ellátott véleményt” küldhetnek a Bizottságnak.
Egy záradékban rögzíti a nemzeti parlamentek EU ügyekkel kapcsolatos minden funkcióját.
Vélemények:
Az Európai Parlament és a 27 nemzeti parlament közös találkozóján Hans-Gert Pöttering EP-elnök elmondta, hogy „a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament nem állnak versenyben egymással. Közös célért küzdenek: erősíteni az európai demokráciát”.
Hangsúlyozta, hogy mindig lesznek viták arról, hogy egy bizonyos témát európai, nemzeti, vagy helyi szinten kell-e kezelni, de. „Éppen azért kell együttműködni”, foglalta össze, hogy „az Európai Unió működhessen”.
Az EurActiv-nak adott interjúban Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke és az intézményi kérdésekért és kommunikációért felelős európai biztos elmondta, hogy a Bizottság „soha nem lesz képes az Európai Unió működését elmagyarázni, ha a nem működik együtt a nemzeti vagy éppen a regionális politikai hagyományokkal és pártrendszerekkel. Ha ezek nem érzik, hogy ez az ő érdekükben is áll, hogy ez nekik is számít, akkor nem hiszem, hogy valaha is sikerrel járnánk”.
A biztos szerint „minden tagállam politikai rendszeréhez és minden helyi kormányzathoz el kell, hogy érjen az üzenet. Itt kapnak szerepet a nemzeti parlamentek. Nagyon fontos, hogy változtassanak a módszereiken, ahogy az EU ügyeket kezelik. Jelenleg a legtöbb helyen létezik EU ügyekért felelős parlamenti bizottság, amely az uniós vonatkozású ügyeket tárgyalja, de a többi bizottságban egyáltalán nem jelennek meg az uniós szempontok”.
A Bizottság elnöke, José Manuel Barroso hangsúlyozta, hogy az EU elkötelezetten igyakszik növelni a nemzeti parlamentek szerepét. Barroso elmondta, hogy a megbukott Alkotmányos Szerződéshez kapcsolt két jegyzőkönyv célja az lett volna, hogy „közvetlen politikai kapcsolatot alakítson ki a nemzeti parlamentek és az európai intézmények között”.
Azt is kiemelte, hogy az Alkotmányos Szerződés bukása ellenére, a Bizottság továbbra is szeretné az intézményi kapcsolatokat szorosabbra fűzni a nemzeti parlamentekkel. „2006. májusában bejelentettem, hogy a Bizottság minden javaslatát és konzultációs dokumentumait meg fogja küldeni a nemzeti parlamenteknek, és felkéri őket, hogy a jobb politikai együttműködés érdekében véleményezzék azokat.”
AZ új módszert dicsérve Barroso elmondta, hogy „a nemzeti parlamentekkel való kapcsolataink arra engednek következtetni, hogy három dologban is hasznosnak vélték a kezdeményezést: a tagállamok képviselőtestületei lehetőséget kapnak, hogy proaktívan járuljanak hozzá az európai ügyekhez; érvényesül az információkhoz való jogosultságuk; illetve a képviselőtestületek könnyebben ellenőrizhetik saját kormányaikat”.
Sebastian Kurpas, a Centre for European Policy Studies (CEPS) kutatója ugyanakkor úgy véli, hogy a Lisszaboni Szerződésben nyújtott hatáskörök „nem biztosítanak proaktív szerepet a nemzeti parlamentek részére”.
Kurpas szerint a legtöbb tagállami parlamentnek nincs kapacitása figyelemmel kísérni az EU minden lépését, és úgy érzik, hogy túl komplex feladatként tornyosul előttük a nemzeti parlamentekkel való folyamatos és széleskörű kapcsolattartás is, amely az EU kifogásolt döntéseinek blokkolásához szükséges lenne.
„Ha együtt tudnának működni, meg tudnák akadályozni, hogy egy Bizottsági jogszabálytervezet megvalósuljon,” mondja Kurpas. Hozzáteszi, hogy ugyanakkor nagyon gyorsnak kellene lenniük: a parlamenteknek csak nyolc hetük van arra, hogy megszerezzék a blokkoláshoz szükséges szavazatokat. Kurpas rámutat arra is, hogy a parlamenteknek ezek után még mindig lobbizniuk kell a Tanácsnál és az EP-nél hogy a javaslat lekerüljön a napirendről.
