Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 284,49Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél

Hirdetés

Morvai: A 100 százalékig magyarok döntsenek!

02.06.2009
Az EP-be készülő Morvai Krisztina elmondta, a Jobbiknak nincsen álláspontja az Unió napirendjét uraló klímaváltozási kérdésekről. A büntetőjogász szerint a környezetvédelem, az energiapolitika és a gazdasági válság problémáira elegendő majd akkor kidolgozni a választ, ha már Brüsszelben vannak, reméli, minél többen. Az EurActiv a következő öt évben várható munkáról és a párt ellentmondásosságáról beszélgetett a Jobbik EP-listájánal élén álló Morvai Krisztinával, aki kifejtette, „lehetőleg 100 százalékig magyar, felnőtt embereknek kell eldöntenie, hogy az ország milyen irányba haladjon”.

Hirdetés

Az Önök fő programpontja, hogy a földeket magyar kézben tartsák. Ezt a Fidesz, és az MSZP is célul tűzte ki, ráadásul az új pártok közül az LMP programjának is ez a fő eleme. A Jobbik mégis úgy kampányol, mintha ezt egyedül ez a párt akarná megóvni. Miért van ez?

Mi egészen más helyzetben vagyunk, mint az előbb említett pártok, hiszen nem voltunk jelen, amikor odaígérték a magyar földet a külföldieknek. Én akkor büntetőügyekkel és emberi jogokkal foglalkozó jogászként dolgoztam, és nem követtem olyan szoros figyelemmel az európai uniós csatlakozást, de mind a mai napig nem értem, hogyan tudtak egy ilyen kompromisszumba belemenni, mikor teljesen világos volt, 2011-re továbbra is jelentős különbség lesz a nemzeti jövedelmek között.

Teljesen világos volt?

Az világos volt, hogy a különbség meg fog maradni. Az nem volt előre látható, hogy ilyen mértékben nő a különbség. Most 4-5-ször nagyobb nemzeti jövedelmekkel rendelkező országokról van szó a másik oldalon. Ezt egyszerűen gyarmatosításnak kell nevezni.

A Jobbiknak tehát nincs felelőssége abban, hogy ez így alakult. Ha ott lettünk volna, akkor valószínűleg az asztalra csapunk, és nem hagyjuk elaltatni a magyar embereket, akik fel sem fogták, hogy miről van szó. Most azért kell, ott legyünk az EP-ben, hogy biztosítsuk, ez nem csak egy választási fogás.

Miért nem volt ott a Jobbik? A Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) az EU-csatlakozás előtt is létezett már.

Nagyon alapos Európai Unió ellenes kampányt próbáltak folytatni, de az elhallgattatás túlzottan erőteljes volt. A politikai véleménynyilvánítási szabadságot sárba tiporják. Tudjuk, hogy az EU-ellenes kampányokra nem hogy nem adtak támogatást, hanem büntetőeljárások indultak olyanok ellen, akik ilyen kampányt folytattak, tehát minden eszközzel próbálták elfojtani az EU-val szembeni érveket, márpedig a Jobbik az EU-val szemben érvel.

Ezek szerint, ha bejut az Európai Parlamentbe, akkor Ön az integrációval szemben fog tevékenykedni?

A Lisszaboni szerződés ellen és a nemzetek Európájának irányába. Mindenképpen sokkal lazább köteléket szeretnék látni. Nem birodalomépítésre van szükség, a nemzetállamoknak meg kell maradniuk. Demokratikus döntéshozatalra van szükség. Az emberektől távoli, bürokratikus, korrupt, teljesen ellenőrizhetetlen, birodalmi jellegű építkezéssel nem tudok egyetérteni.

Azt elmondhatjuk, hogy a globalizálódás a nemzetek Európájától függetlenül is zajlik, és ez ellen Magyarország egymaga nem tud mit tenni. A globalizáció erőviszonyai miatt előfordulhat, hogy az európai nemzetállamok nem tudják megvédeni magukat és a saját állampolgáraikat. Az európai integráció alapgondolata éppen ennek a megelőzése volt. Ha a nemzetek Európájáról beszélünk, felmerül továbbá az a kérdés, hogyan lépjenek fel egységesen a tagállamok például külpolitikai kérdésben. A januári gázválság vagy a tavalyi grúz válság is jól példázta, hogy az Európai Unió nem tud egységesen fellépni egy ilyen kérdésben. Ön hogy képzeli a Nemzetek Európáját, mi az, ami az együttműködést hatékonyabbá teheti?

Mindenképpen az, hogy a demokratikus alapelveket tiszteletben tartják, tehát nincsenek első osztályú és másodosztályú állampolgárai az Európai Uniónak. A demokrácia alapja az állampolgárok által ellenőrizhető, transzparens döntéshozatal. A Bizottság kezében túl nagy jogosítványok összpontosulnak, és a testületet éppen az a multinacionális tőke irányítja, ami ellen állítólag fellépnek. Itt nyilván egy nagy paradigmaváltásra van szükség.

Ez a választás történelmi fordulópont az EU életében, mert a válság olyanokhoz is elvitte a rendszer igazságtalanságának üzenetét, akik eddig nem tapasztalták azt meg. A nyugati, középosztálybeli emberek, de ugyanígy az amerikai emberek számára is, a szegénység egzotikus kép volt, valahol messze a harmadik világban. Most, egész Európában, az Egyesült Államokban is megtapasztalják, milyen elveszíteni egy állást, vagy egy otthont, hogy mit jelent a szegénység, a nyomorúság és mitől velejéig romlott ez a rendszer.

Remélni lehet, hogy a nemzetállamok választópolgárai sokkal erősebb nyomást fognak gyakorolni az eddiginél a képviselőikre, hogy szinkronba kerüljön, az amit képviselnek, és az, amit az emberek akarnak. Az igazság erői össze fognak.

Azt nyilatkozta, hogy a kisvállalkozásokra, a családi gazdaságokra, a munkából élőkre kell alapozni a gazdaságot. Az Európai Unió egyik kulcspolitikája jelenleg a kis- és középvállalkozások támogatása, melyre óriási összegeket különít el…

A magyar kis- és középvállalkozásokat kellene megkérdezni, hogy ők ezt tudják-e. Ez a pénz legtöbbször külföldi zsebekbe vándorol.

A magyar közvetítő intézményeken keresztül lebonyolított, nyílt pályázatokról beszélünk…

Akkor meg kell nézni, hogy mi az oka annak, hogy mégiscsak eltűnnek. A mi programunkban az szerepel, hogy az eddigi uniós pénzekkel is fillérre el kell majd számolni. Ezután pedig úgy kell a pályázati rendszert működtetni, hogy minden egyes eurót nyomon lehessen követni. A magyar gazdaság erősítésére szánt európai uniós pénz külföldi zsebekbe nem vándorolhat. Azt csak magyarok kaphatják.

Mi a véleménye a klímaváltozás elleni küzdelemről? Ez egy olyan kérdés, amit magyar belpolitikai határok között nem lehet kezelni, mivel egy globális ügyről van szó. Ellenben, ha a Jobbik bejut az Európai Parlamentbe akár akarja, akár nem, foglalkoznia kell vele, hiszen az európai napirend egyik legfontosabb része.

A Jobbiknak erről kialakult álláspontja tudomásom szerint nincsen. Van egy egységes értékrendünk, aminek a lényege, hogy a világot a Jóisten teremtette. Ha valaki nem hisz Istenben, számára ott van a természet, ami úgy gyönyörű és harmonikus, ahogy van. Ezzel az embernek együtt kell élnie. A természet, a gazdaság, és az ember harmóniájára kell törekedni.

A pénz- és profitközpontú gondolkodás helyett ember- és közösség-központú gondolkodást kell megvalósítani. A természet kizsákmányolása a mi szempontunkból súlyos bűn. Olyan szakértőket fogunk igénybe venni, amikor a klímaváltozással kapcsolatos döntéseket kell meghozni, vagy szövetségeket kell kötni, akik ugyanezt az értékrendet vallják.

Ennek kiváló szakértői vannak Magyarországon és a világban. Ahogy mi nem érthetünk mindenhez, a választóink sem, tehát nem tudjuk előre elmondani, hogy szakpolitikai szempontból, szakkérdésekben hogyan fogunk szavazni, csak azt tudjuk megmondani, milyen értékrend mentén.

Ha erről nincs is álláspont, de az energiapolitikáról van, hiszen ez része a programjuknak. Ebben az áll, hogy szeretnék meghosszabbítani a Paksi Atomerőmű üzemidejét, illetve új blokkal bővíteni azt, valamint, hogy szeretnék az energia importot a Magyarországon megtermelhető energiával felváltani. A szakértők szerint valóban növelhető a magyar forrásokból előállítható energia mennyisége, de az import akkor sem kiküszöbölhető. Mi a Jobbik álláspontja a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek vitája kapcsán, illetve a megújuló energiák területén?

Mint emberi jogokkal foglalkozó jogász, az én szakterületem az Európai Unióban is az emberi jogi kérdések lesznek. A véleménynyilvánítási szabadsággal, gyülekezési joggal, nők elleni diszkriminációval kapcsolatos kérdéskörök.

Magyarország számára a legjelentősebb kérdés a mezőgazdaság, az ezzel kapcsolatos pályázati kérdések, a föld magyar kézben tartása, a magyar gazdák egyenlő mértékű támogatása, a piacvédelem. Ezek azok a témák, melyekről én nyilatkozni tudok.

Az Ön által említett kérdésekben kénytelen leszek más Jobbikos kollegákra hagyatkozni. Remélem, hogy többen bekerülünk az EP-be. Az energiakérdések szakértője Balczó Zoltán, aki a listán a második helyen áll. Ezt meghagyom neki.

Szintén a programjukban olvastam a Magyar Nemzeti Bankról, idézem: „a Magyar Nemzetei Banknak nem magánbankként, hanem a gazdaságot éltető, pénzt kibocsátó állami bankként kell működnie.” A pénzt kibocsátó állami bankot hogyan kell ebben a kontextusban értelmezni, hiszen a túlzott pénzkibocsátás a pénz elértéktelenedéséhez vezet, ami még inkább visszavetné az országot a jelen gazdasági válságban.

Drábik János ebben a témában a mi szakértőnk. Amikor ez aktuálissá válik, akkor felosztjuk egymás között a szakterületeket, leülünk a szakemberekkel, megnézzük, hogy egyáltalán mi lesz a napirendje az Európai Parlamentnek az előttünk álló időszakban, és akkor fogjuk ezeket a kérdéseket megválaszolni.

A Jobbik fő szlogenje, hogy „Magyarország a magyaroké”. Kik a magyarok?

Ön meg én, gondolom. Semmiképpen nem a multinacionális cégek. Akit kihajítottak a gyárból, amikor privatizálták és külföldi kézbe adták azt, azok nagyon jól tudnak különbséget tenni. Tudják, hogy a gyár, ahol dolgoztak addig magyar nemzeti tulajdonban volt, volt létbiztonságuk, ki tudták számítani az életüket, majd jött egy német tulajdonos, aki vagy bezárta az élelmiszer-feldolgozót és eldobta a kulcsot, mert csak piacokat akart szerezni, vagy kihajította a munkások felét és dupla annyi normában dolgoztatja a magyart, mint a németet.

És azok a gyárigazgatók, vállalatvezetők, akik egy-egy magyar vállalat vezetésében dolgoznak, nem számítanak magyarnak?

Ők nem a Jobbik célcsoportja, de úgy gondoljuk, hogy nem az 1-2 százaléknak kell a 90 százalékot irányítania a jövőben, mert ez nem egy fáraórendszer. Egy demokráciában az embereknek ráhatásuk lehet arra, hogy milyen országban élnek. A gazdaság van az emberért és nem az ember a gazdaságért. Magyar kezekbe kell, hogy kerüljön a gazdaság. Lehetőleg 100 százalék magyar, felnőtt embereknek kell eldöntenie, hogy az ország milyen irányba haladjon.

Említette, hogy emberi jogokkal és büntetőjoggal foglalkozott külföldi munkája során is. Ha bejut az EP-be, melyik szakbizottságba szeretne bekerülni, és mi lesz az első terület, amivel foglalkozni fog?

Az első terület a magyar földkérdés és a gazdák támogatásának ügye lesz. Már most elkezdtem a szövetségesek keresését ahhoz, hogy újratárgyalásra kerüljön ez az alávetettség, illetve, hogy a magyar paraszt ne 2013-ban, hanem már most ugyanannyi támogatást kapjon, mint az osztrák vagy a német riválisa. És a magyar föld 2014 után is magyar kézben maradjon.

Magyarország kapja jelenleg az egyik legnagyobb agrártámogatást Európában a közösségi költségvetésből…

A földalapú támogatás azonban a magyar gazdákra nézve negyedannyi, mint mondjuk egy osztrák gazdánál, és az volt az elképzelés, hogy majd lépésről-lépésre 2013-ra éri el ugyanazt a szintet. 2013-ra már nem lesz magyar mezőgazdaság, mert annyira kiszolgáltatottak a piacok. Piacainkat adtuk oda a külföldnek, aminek természetes következménye, hogy Magyarország mezőgazdasága teljesen tönkrement. A piacvédelem tehát nagyon fontos.

Ön kikéri magának azokat a véleményeket, melyek szerint a Jobbik fasiszta, illetve neonáci párt. Ebben az esetben felmerül a kérdés, miért nyilatkozik Szegedi Csanád, a párt alelnöke úgy, idézem: „A magyar embereknek elegük van abból, hogy a pénzükből, befizetett adóforintjaikból állami felügyelettel, állami koordinációval cigánytenyészet működik Magyarországon”

Nyilván Csanádnak volt egy szerencsétlen kifejezése, de ha a mérleg egyik serpenyőjében ott van mindaz a gyalázat, amit a magyar emberekkel az elmúlt húsz évben ezek a pártok csináltak, a másik oldalon meg egy-két rossz kifejezés, akkor azt mondom, hogy százszorosan nagyobb súly van a másik serpenyőben. Ezen kívül ez egy kifejezés és nem tett, ami óriási különbség.

Mi a garancia arra, hogy ezekből a kifejezésekből egyszer nem lesz tett?

Az, hogy becsületes magyar emberek vagyunk, és nem vagyunk gyalázatos bűnözők, mint azok, akik minket leszélsőségeseznek, és akik a magyar embereket rabszolga sorba taszították. Tőlük kellett volna megkérdezni, hogy mi lesz a garancia arra, hogy a magyar gazda nem lesz palesztin rabszolga. Mi ezeket a kérdéseket tesszük föl. A saját kezünkbe fogjuk venni a sorsunkat és Magyarország újra a magyaroké lesz.

Az EurActiv választási hét tartalma:

 

© 2003-2010 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top