Hirdetés
Az Európai Parlament összeurópai kampányt indított, hogy szavazásra ösztönözze az embereket, de folynak a pártok kampányai is, melyek azonban többnyire belpolitikai témájúak. Mi a véleménye erről a kettősségről?
Öt évvel ezelőtt itthon a választási kampány egy meglehetősen félrevezető kérdésfelvetés körül forgott: ki fogja jobban képviselni a nemzeti érdekeket Európában. Most a helyzet ennél is rosszabb, szinte kizárólag belpolitikai témákról esik szó, az európai ügyek végképp háttérbe szorultak. Mindez nem magyar sajátosság, bár sok uniós tagállamban azért a mienkénél jobb a helyzet. A szakértők ezt az európai választást tipikusan másodlagos jelentőségűként írják le.
A széles közvélemény számára Magyarországon a látható kampány ráadásul leszűkül a poszterekre. A legtöbb állampolgárt csak néhány TV-műsor éri el. A pártok jelöltjei persze járják az országot és lakossági fórumokon mutatják be elképzeléseiket, de ezekre a rendezvényekre döntően saját híveik mennek el, új szavazókat aligha tudnak mozgósítani.
A sajtó alig foglalkozik az európai választási kampánnyal. Május közepén a Népszabadság napokon keresztül egyetlenegy hírt sem hozott le az előttünk álló EP-választásról. A Magyar Televízió híradója szűk blokkot szentel a témának, döntően a pártok sajtótájékoztatóit mutatják, aminek következményeképpen Magyarországon keveseknek tűnik fel, hogy az EP-választási kampány elvileg másról szól, mint a „megszokott” belpolitikai küzdelem.
Azt hiszem, hogy a toronymagasan legesélyesebb pártszövetségnek, a Fidesz-KDNP-nek nem igazán érdeke a felpörgetett választási versengés és a nyílt vita európai problémákról. Így leginkább az SZDSZ és az MDF harcol azért, hogy az öt százalékos küszöböt átvigye és legyen képviselője az Európai Parlamentben.
Az Európai Parlament hivatalos, kis költségvetésű kampányának hatása minimális. Az interneten lehet találkozni például a szavazásta buzdító sikoltozó nővel, ami szellemes klip, de a politikai közbeszédet nem érinti. Az az installáció, amelyet Budapesten, a Deák téren elhelyeztek, a magyar választó számára nehezen értlelmezhető, ráadasul a biztonság és a szabadság kérdésének összekapcsolása, ami pedig fontos vita számos tagállamban, nálunk periférikus téma.
Mik lennének azok a témák, melyeket szívesen látna a pártok kampányában?
Európa energiabiztonságától kezdve a repülőgépen utazó utasok jogain át a szolgáltatási direktíváig, a közös agrárpolitika reformjától a Lisszaboni Szerződés jövőjéig számos olyan kérdés található, amelyről izgalmas vitát lehetne folytatni. Összeurópai párbeszéd lenne az igaz. Ez az ideális helyzet egyetlen tagállamban sem alakult ki, de Magyarországon mintha még inkább bezárkóznánk, mint korábban.
Hogyan lehetne elindítani ezt a vitát? Ha egy pártpolitikus nyilatkozna egy összeurópai kérdésben, akkor az arra való reakciók megindítanák a folyamatot, vagy nagyobb társadalmi változásra lenen szükség?
A változás hosszabb folyamat eredménye lehet. Első lépésként arra lenne szükség, hogy az európai pártcsaládok tagállami tagpártjaikkal közösen vennének részt mindenütt a kampányban és így legalább az világos lenne minden érdeklődő állampolgár számára, hogy a jelöltek melyik európai pártfrakcióban ülnek majd, ha megválasztják őket.
Nem csak magyar, hanem uniós szinten is növekszik az euroszkeptikus pártok ereje. Sokak szerint ez nem probléma, mert így az Európai Parlament jobban leképezi az európai társadalmat. Magyarországon milyen okait látja a Jobbik megerősödésének?
Különbséget kell tenni az euroszkeptikusok és a szélső-jobboldal között. A brit Konzervatív Párt euroszkepticizmusa és a magyarországi radikális jobboldal ideológiája egészen más gyökerű. A toryk természetesen nem antidemokratikusan gondolkoznak, csak más a véleményük az Európai Unióról, mint mondjuk nekem.
A Magyarországi Európa Társaság májusban rendezett egy nemzetközi workshopot az európai választásokról és ott sok szempontból taglalták ezt a kérdést a résztvevők. Arra jutottunk, hogy önmagában az nem baj, ha az erurószekptikusok megerősödnek. Ugyanakkor nem lenne jó, ha hosszú távon az európai politikai paletta úgy válna kétfelé, hogy az egyik oldalon az Európa-barát, a másik oldalon pedig az Európai Unió továbbfejlődését, mélyebb integrációját ellenző csoportok állnak, amelyek, ha hatalomra jutnak, akár meg is kezdenék az európai építmény lebontását. Egyébként a radikális és szélsőjobboldali politikai csoport jelenléte sem jelentene okvetlenül katasztrófát, az Európai Parlamentben is volt már korábban frakciójuk, ahogy számos tagállam nemzeti parlamentjében bent ülnek képviselőik.
Viszont az európai parlamenti választásoknak van olyan tétje, amit az állampolgárok számára világossá lehetne tenni és akkor érdemes lenne a mainstream pártok közül olyan alapon választaniuk, ahogyan ezt nemzeti szinten többségükben teszik. Vagyis úgy kellene fokozni a versenyt, hogy világos legyen, mi a különbség az Európa-barát pártoknak az európai ügyekben vitt álláspontja között. Ekkor még inkább érdemes lenne az európai állampolgároknak a nagyobb európai pártcsaládok egyikére, leginkább az európai szocialistákra, a néppártiakra vagy a liberálisokra szavazniuk és hosszú távon sem erősödnének meg a ma alternatívát jelentő szélsőséges- és protesztpártok.
Vagyis az európai szintű pártosodás fejlődése lehet a kiút.
A pártosodás mennyire része az Európai Uniónak? Azt leszámítva, hogy az Európai Parlament frakciókra bontva ül, és ez valamennyire meghatározza a Bizottság és az EP elnökéről kötött politikai alkukat, a pártok szerepe elenyészik, mire ezek híre a tagállamokba ér. Az Ön által felvázolt pártosodás magával vonja-e azt a jövőképet, hogy az EU-nak a Parlament alapján választott kormányra van szüksége?
Gyakorlatilag igen.
Az intézményi reformokkal már most eljutottunk egy bizonyos pontig. A Lisszaboni Szerződés szerint az Európai Bizottság összetételére hatással kell lennie az európai parlamenti választások kimenetelének. De még ha a Lisszaboni Szerződés hatályba is lépne, az intézményi kérdésekhez viszonylag hosszabb ideig valószínűleg nehéz lesz hozzányúlni.
Egyáltalán nem gondolom, hogy az Európai Unió jelenlegi felépítése antidemokratikus lenne. Most is működik súlyok és ellensúlyok rendszere az intézmények között. Ez azonban eltér a nemzeti szinten megszokottaktól, ami támadási felületet nyújt az euroszkeptikusok számára. Ha a hagyományos kormány-ellenzék szereposztás európai szinten is létrejöhetne, akkor az állampolgárok jobban láthatnák, ki mit képvisel és ez talán még a választási hajlandóságot is növelné.
Két új párt is felkerült a palettára: az MCF Roma Összefogás és a Lehet Más a Politika. Eddig két roma képviselő volt az EP-ben, most Mohácsi Viktória kiesett, marad Járóka Lívia a Fidesz színeiben. Szükséges-e, akár európai szinten, hogy a romáknak külön pártja legyen, vagy csak a fejekben való szegregációt erősíti, ha etnikai alapon szerveződő párt kerül az EP-be?
Magától értedő demokratikus jog, hogy etnikai alapú párt alakuljon és induljon a választásokon. Magyarországon különösen irritáló lenne, ha ezt bárki komolyan kétségbe vonná, hiszen számunkra fontos, hogy a környező országokban magyar pártok vannak, szerveződnek, bejutnak az ottani parlamentekbe és kormánypártként vagy ellenzéki erőként politizálnak.
Hogy egy erős roma csoport ma Magyarországon eljutott oda, hogy szükségét érzi az európai választásokon való önálló indulásnak, az az utóbbi évek egyre kiélezettebb viszonyainak a következménye. Nem a romák fokozzák a szegregációt – egy ilyen vélemény fordított logikájú, antiliberális gondolkodásmódot tükrözne. A problémát nyilván nem a kisebbség kreálja, hanem a többség nagy része nem tud mit kezdeni az etnikai és kulturális különbségekkel, előítéletesen és diszkriminatív módon viszonyul a romákhoz.
Magyarországnak egyébként is jót tett, hogy volt két roma származású képviselője az EP-ben. Ha most csak egy lesz, az sem tragédia, de fontos, hogy legyen. Az MCF Roma Összefogás különben nem valószínű, hogy bejut az Európai Parlamentbe, sem a romák lélekszáma, sem a mozgósítás hatás nem lesz ehhez elegendő, ráadásul a szavazni készülő roma társadalom politikailag megosztott és nem okvetlenül etnikai alapon dönt.
A Lehet Más a Politika valóban annak köszönheti-e a megjelenését, hogy a magyar társadalom kiábrándult a jelenlegi politikából?
A tiltakozás önmagában ritkán elég a politikában. Ha európai összefüggésben nézzük az LMP orientációját, akkor új zöld pártról beszélhetünk. Politikai irányvonaluk ugyanakkor nem egyértelmű, liberális elképzelések keverednek gazdaságpolitikai szempontból erősen anti-globalista retorikával. Ráadásul nincs pénzük és a most zajló minimálkampányban sem tudnak komoly erőt felvonultatni. Úgy tűnik, hogy az ifjú budapesti értelmiségi szubkultúrájából táplálkoznak, csakhogy nincs vezéregyéniségük, nincs igazán arcuk.
Nem hiszem, hogy bejutnak az Európai Parlamentbe. Az LMP megjelenése mégis jó jelenség és hosszú távon minden lehetséges.
Az Európai Ügyek Bizottsága meghallgatást tartott az EP-listák vezetőinek, de arra csak a négy parlamenti pártot hívták meg. Nem kellene-e mind a nyolc, kopogtató cédulát megfelelő számban összegyűjtött pártnak helyet adni egy ilyen meghallgatáson?
Ez a parlamenti bizottság belső döntése, nincs szabály arra nézve, hogy melyik szervezetet kell meghívni, vagy egyáltalán legyen listavezetők vitája. Önmagában az sem lenne antidemokratikus, ha a két legnagyobb pártot hívták volna meg, még emellett is lehetne érvelni. Nyolcan vitatkozni ráadásul elég bonyolult, pláne két óra alatt - persze lehet egész napos ülést is szervezni, semmi sincs előre megírva. Van logikája annak, hogy azokat a szervezeteket választották ki, amelyek öt éve ott vannak az Európai Parlamentben és tapasztalataikról is be tudnak számolni, illetve számon kérhető a tevékenységük, amit a meghallgatáson részben meg is történt.
Nem vagyok abban sem biztos, hogy a nyolc szervezet egyáltalán leülne-e egymással egy asztalhoz. Itt persze nem az LMP-re gondolok, hanem a Jobbikra. A Jobbik egy feltörekvő és szélsőséges új erő - a többiek nyilván átgondolták, hogy akarnak-e díszes és egyenjogú parlamenti terepet adni neki. Ráadásul könnyen lehet, hogy akkor a vitában mindenki a Jobbikot kénytelen támadni, még jobban felértékelve politikai jelentőségét. Persze ha a Jobbik bejutna az Európai Parlamentbe és később a magyarba, akkor a kérdés megoldódik, mert onnantól kezdve valóban díszes külsőségek szerepelhet...
Nem tudom, hogy ez a szempont közrejátszott-e a parlamenti bizottság döntésében. Fel lehet háborodni mindenen, de politikailag racionális döntést hozni sokkal nehezebb.
Az EurActiv választási hét tartalma:
- Fidesz-KDNP: Schmitt Pál: Ha uniós ügyekről beszélnénk, csökkenne a részvétel
- Jobbik: Morvai Krisztina: A 100 százalékig magyarok döntsenek!
- LMP-HP: Szabó Tímea: A tét, hogy bebetonozzuk-e a kétpártrendszert
- MDF: Bokros Lajos: Közös költségvetési politikára lenne szükség
- Munkáspárt: Thürmer Gyula: A mostani választás egy próba
- MSZP: Göncz Kinga: „Nem lógjuk el a munkát” az EP-ben
- MCF - Roma Összefogás: a párt listavezetője nem nyilatkozott lapunknak
- SZDSZ: Szent-Iványi István: Az EU legnagyobb problémája, hogy elitprojekt maradt
- ELTE Politikatudományi Intézet: Dr. Arató Krisztina: Nincs európai démosz
- Európai Parlamenti Szemle: Nász Adrienn: Az EP csak az „éles szeműek” számára látható
- Magyarországi Európa Társaság: Hegedűs István: Pártosodásra van szükség!
- EP Tájékoztatási Iroda: Szalai Zoltán: Ünneplőbe öltöztettük a Fehér Házat
