Hirdetés
Bokros Lajos a Horn-kormány volt pénzügyminisztere, jelenleg pedig az MDF európai parlamenti választási listájának első jelöltje. Számos tanácsadói munkája mellett a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora.
Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben bővítéspolitikával foglalkozna az Európai Parlamentben. Ez meglepő fordulat. A többség arra számított, valamilyen gazdasági területet jelöl meg elsődleges preferenciaként, hiszen erről szól az MDF kampánya is. Miért szeretne mégis a bővítéssel foglalkozni?
Félreértés, ha úgy értelmezték, hogy ez lenne a legjobb, vagy az egyetlen terület, amivel szívesen foglalkoznék. Említettem más területeket is: az agrárpolitika, a költségvetési politika, az energiapolitika, a környezetvédelem, a munkaerőpiaci szabályozás mind-mind olyan terület, ami foglalkoztat.
Valóban említette a fenti területeket, de elhangzott az a mondat, hogy ha választani kellene, a bővítéssel foglalkozna a legszívesebben…
Igen, az azért hangzott el, mert kétségkívül van tapasztalatom a közép- és kelet-európai országok gazdasági szerkezetátalakításban. Minden országban évekig dolgoztam, sőt még ma is dolgozom például Ukrajnában. Azt gondolom, hogy ezt a tudást az Európai Parlament, illetve az Európai Unió felhasználhatja, amikor ezzel a térséggel, vagy például Oroszországgal tárgyal.
Oroszország kiemelkedő szerepet játszik az energiapolitika területén. Az 1998-as orosz államcsőd után másfél évig jártam egy közös valutaalap-világbanki delegáció társ-vezetőjeként az országba. Nettó időben, több mint egy évet töltöttem Moszkvában, így mélyen megismertem a gazdasági, politikai és kulturális elit gondolkodásmódját. Ez egy olyan tudás, ami hasznára válhat az Európai Uniónak.
Korábban beszélt arról is, hogy a monetáris unió mellett tanácsosnak tartana egyfajta „fiskális összehangolást” Európában. Mit ért ez alatt és miért lenne ez fontos az Európai Unió számára?
Azért, hogy a közös európai valuta, az euró továbbra is történelmi siker maradjon. Az euróövezethez való csatlakozás Magyarországnak elemi érdeke. A gazdasági unió féloldalas, ha csak a monetáris unióra támaszkodik. A közös pénz önmagában sérülékeny, ha nem támasztja alá a nemzeti költségvetési politikák, illetve az adópolitikák valamiféle összehangolása.
A mostani válság azt a felismerést erősíti, miszerint megengedhetetlen, hogy az egyik ország szigorú, józan, felelősségteljes és visszafogott költségvetési politikát folytasson, míg a másik – bízván abban, hogy majd kisegítik a többiek – nyakló nélkül költekezzen és növelje az államadósságát. Görögország, Olaszország mellett más országokat is lehet példaként felhozni azok közül, akik visszaélnek azzal, hogy a német kormány olyan felelősségteljes költségvetés-politikát folytat. Ilyen értelemben mindenféleképpen követelménynek tartom a költségvetési politikák összehangolását.
Volt erre már valamilyen kezdeményezés?
Folyamatosan van erre kezdeményezés mind az Európai Unió, mind az Európai Központi Bank keretei között.
Az a baj, hogy a költségvetési politikát minden országban a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb területének tekintik, holott a nemzeti költségvetési politikákat ugyanúgy kellene felfogni, mint mondjuk Magyarországon belül a debreceni városi költségvetés helyzetét. Debrecen városa nem költekezhet nyakló nélkül, mert elfogadhatatlan, hogy az ország második legnagyobb városa csődbe menjen.
Úgy gondolja, hogy egy európai parlamenti képviselői hely megfelelő lehetőséget biztosít arra, hogy az Ön által helytelennek ítélt folyamatokon változtasson? A tanácsadói munkájából kifolyólag nincs most alkalmasabb helyzetben ahhoz, hogy ezért lobbizzon?
A tanácsadói munkámat nem az európai uniós tagállamokban szoktam kifejteni, következésképpen az Európai Parlament szerintem megfelelőbb fórum.
Ön kevésbé európai, mint inkább globális kontextusban értelmezte a Közös Agrárpolitikát. E szerint Ön ellenzi a protekcionista európai piac megőrzését, amely álláspontot Magyarország is képviselte a tavalyi sikertelen WTO csúcson?
Igen, teljes mértékben ellenzem. Ez ellent mond Magyarország hosszú távú érdekeinek, valamint az Európai Unió érdekeinek is. Nem árt, ha a szolidaritást globálisan értelmezzük, nem pedig valamiféle szűkebb, európai felfogásként. Az afrikai farmereknek nem segély kell, hanem piac. Az, hogy tisztességes, becsületes munkájukkal olyan export-áru alapokat tudjanak teremteni, amelyeket örömmel megvesz az európai közönség. Ez lenne az afrikai fenntartható fejlődés záloga, nem pedig a segélyfüggőség. Ezt ma már az afrikai szakértők nagy része is így látja.
A globális szolidaritás a G20-ak áprilisi találkozóján is felmerült. Mi a véleménye a londoni csúcsról?
Önmagában azt is történelmi előrelépésnek tartom, hogy kezd intézményesülni a G20. Korábban ilyen nem volt. Volt G7, G8, meg G akárhány, de G20 nem. Nem szerepeltek benne a fejlődő országok olyan jeles képviselői, mint például Kína, India, Brazília vagy Dél-Afrika, tehát féloldalas volt a nemzetközi együttműködési rendszer. Csodákat azonban ettől a második alkalomtól nem lehet várni [New Yorkban volt már a Bush kormány kihalása pillanatában egy ilyen összejövetel]. A nemzetközi együttműködés időigényes, komoly diplomáciai háttérmunkát igényel. Következésképpen már azt is hallatlan előrelépésnek tartom, hogy egyáltalán sor került erre az összejövetelre.
Legalább két területen voltak komoly javaslatok. Egyrészt, hogy a szegényebb országokat támogatni kell a válság következményeinek enyhítésében. Itt egy 1000 milliárd dolláros tervezet fogalmazódott meg azért, hogy a nagyon nehéz helyzetben lévő országokat megsegítsék. Másrészt éppen Merkel kancellár kezdeményezésére került szóba az, hogy talán a világméretű pénzintézeti szabályozási és felügyeleti rendszerek összehangolására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. A mai globális válságnak az egyik oka pont az volt, hogy hiányzott ez a nemzetközi együttműködés és a globálissá vált pénzintézetek anélkül tudták a kockázatot szétteríteni az egész világra, hogy a nemzeti kormányok észlelnék, hogy mi történik.
Balázs Péter külügyminiszter az EurActiv-nak adott interjúban azt mondta, két éve tapasztalja, hogy a nagyobb, erősebb tagállamok kihátrálnak az Európai Unióból gazdasági szinten, és inkább a hozzájuk hasonló súlyú országokkal kívánnak tárgyalni a G20 keretein belül. Ez némiképp egybecseng azzal, amit Ön a G20 megerősödéséről mondott. Ön is észleli ezt a „kihátrálást”?
Nem hiszem, hogy ezt a két tevékenységet egymással szembe kellene állítani. Azt gondolom, hogy ezek a fórumok kiegészítik egymást, így mind a kettőre szükség van. Az Európai Unióban a nagy és a kicsi tagállamok együtt kell működjenek, már csak azért is, mert a kis tagállamokból is nagyon sok van. Vége van annak a világnak, amikor a német és a francia, esetleg a brit kormány egymás között „levajazta” a megoldásokat, és a többi tagállam kénytelen rábólintani.
A magyar diplomáciának éppen az a feladata, hogy minél hatékonyabb koalíciókat kössön például a visegrádi, vagy a balti országokkal, és közös érdekek alapján ellensúlyozza ezt a német-francia együttműködést, amennyiben az nem felel meg a mi érdekeinek.
Emellett a világ legtermészetesebb dolga és üdvözlendő, ha Németország a saját érdekeinek megfelelően globális partnereket keres, hiszen ő a világ legnagyobb exportgazdasága. Berlinnek elemi érdeke, hogy a világgazdaságban ne emelkedjenek fel újabb vámhatárok és válaszfalak, hiszen Németország messze több exportot bonyolít, mint a jóval nagyobb gazdasági egységet képező Egyesült Államok vagy Kína.
Mi a véleménye a kívülről európai-amerikai vitának tűnő pénzügyi mentőcsomag kontra szigorított felügyelet vitáról?
A hatékony válságkezeléshez mind a két elemre szükség van, hiszen más a célja az egyiknek és más a célja a másiknak.
A pénzügyi mentőcsomag arra szolgál, hogy a visszaesés ne legyen drámai, ne vesszenek el még nagyobb mértékben munkahelyek, ne éleződjenek ki a szociális problémák, ne süllyedjenek az alsó középosztály rétegei a szegénység szintjére.
A másik oldalon az is fontos, hogy azokat a nemzetközi pénzintézeteket, amelyek eddig az egész világ adófizetőire akadálymentesen terítették szét a maguk - adott esetben túlzott - kockázatát, valamiféle ellensúllyal találkozzanak. És ez a nemzetközi bankfelügyeleti együttműködés megerősítését igényli.
Mi a véleménye az EU gazdaságélénkítő csomagjáról, melyről a két héttel ezelőtt (április 16.) született kompromisszum a Tanács és a Parlament között?
A puding próbája az evés! Várjuk meg, hogy mi lesz az elfogadott dokumentum.
Dávid Ibolya szerint az Ön jelölését „profi előkészítés” előzte meg. Miért nem egyeztettek akkor Olajos Péterrel, az MDF egyetlen EP-képviselőjével?
Az MDF belső ügyeiről nem tudok nyilatkozni.
Az EurActiv választási hét tartalma:
- Fidesz-KDNP: Schmitt Pál: Ha uniós ügyekről beszélnénk, csökkenne a részvétel
- Jobbik: Morvai Krisztina: A 100 százalékig magyarok döntsenek!
- LMP-HP: Szabó Tímea: A tét, hogy bebetonozzuk-e a kétpártrendszert
- MDF: Bokros Lajos: Közös költségvetési politikára lenne szükség
- Munkáspárt: Thürmer Gyula: A mostani választás egy próba
- MSZP: Göncz Kinga: „Nem lógjuk el a munkát” az EP-ben
- MCF - Roma Összefogás: a párt listavezetője nem nyilatkozott lapunknak
- SZDSZ: Szent-Iványi István: Az EU legnagyobb problémája, hogy elitprojekt maradt
- ELTE Politikatudományi Intézet: Dr. Arató Krisztina: Nincs európai démosz
- Európai Parlamenti Szemle: Nász Adrienn: Az EP csak az „éles szeműek” számára látható
- Magyarországi Európa Társaság: Hegedűs István: Pártosodásra van szükség!
- EP Tájékoztatási Iroda: Szalai Zoltán: Ünneplőbe öltöztettük a Fehér Házat
