Hirdetés
A szocialista frakció az 1994-1999-es ciklusban volt a legnagyobb, amikor is 285 képviselőjük ült a Parlamentben. Mára az Európai Néppárt (EPP) mögé, a második helyre csúszott vissza, és 215 hellyel rendelkezik.
A párt a hagyományosan erős páneurópai alapokhoz tért vissza, mikor a 2009-es európai választásokra vonatkozó kiáltványát Európa-szerte nyilvános megbeszéléseken vitatta meg. Az online vitákat és személyes találkozókat is tartalmazó tárgyalássorozat 2007 októberétől, 2008 júliusáig tartott.
Nyrup Rasmussen, a PES elnöke, az EurActiv-nak elmondta: „A nyilatkozat megvitatásával meg akartuk mutatni a választóknak, hogy nemcsak politikailag különbözünk a liberális, konzervatív és nacionalista ellenfeleinktől, hanem a tevékenységünk kivitelezésében is. Mi sokkal nyilvánosabban politizálunk.”
Rasmussen biztos abban, hogy a PES nyilatkozata nagyobb hatású lesz a 2009-es választásokon, mint 2004-ben volt. „A pártjaink a szó szoros értelmében magukénak érezhetik az eredményt, ugyanis több ezer embert vontunk be a tárgyalásokba.”
A tanácskozás során olyan fontos témák merültek fel, mint a bevándorlás, az éghajlatváltozás, a növekvő élelmiszer- és energiaárak, a munkavállalás, az egyenlőség és a Lisszaboni Szerződés.
A párt sokat fektetett az online eszközök használatába. Internetes tárgyalásokra került sor, létrehoztak egy Facebook csoportot és a Youtube-on keresztül is tájékoztattak.
Julian Scola, a PES kommunikációs- és kampányfőnöke biztosította az EurActiv-ot arról, hogy a tárgyalássorozat nem csak „kirakat-tevékenység” volt. „A 600 hozzászólás közül sokat beépítenek a nyilatkozatba.”
A szocialisták nem kommentálták azt a hírt, mely szerint az EPP és az Európai Liberálisok szövetségre lépnek a 2009-es választások után. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítenék a PES helyzetét.
A párt támogatásáról biztosította a spanyol szocialista kormány azon lépéseit, melyek szerint részt kíván venni a november 15-én, Washingtonban megrendezésre kerülő G20 találkozón. Itt a pénzügyi világválságot és a szükséges lépéseket vitatják meg.
Poul Nyrup Rasmussen szerint Spanyolországnak ott kell lennie. „Nem kényszeríthetjük a világot a szükséges lépések meghozatalára, ha a kulcsfontosságú szereplőket nem hallgatjuk meg. Spanyolország kihagyása a november 15-i G20 találkozóról egyszerűen elképzelhetetlen. Kizárás helyett, inkább be kéne vonni a tárgyalásokba Európa egyik legfontosabb gazdaságával rendelkező országát. Itt van az ideje, hogy közösen lépjünk fel a pénzügyi válság ellen. Az európai és globális recesszió csak így kerülhető el.” 









