Hirdetés
Schmitt Pál már áprilisban bejelentette, hogy lemond EP-alelnöki posztjáról, és itthon vesz részt „az ország újjáépítésében”. A Fidesz európai parlamenti képviselője a 2009. májusi EP-választások óta töltötte be ezt a tisztséget, de 2010 május 14-e óta a magyar Országgyűlés házelnökeként szolgál.
Így az Európai Parlamentben tegnap (május 20.) úgy fogadta el a jelentést, hogy a képviselő valójában már nem volt tagja az európai háznak. Mandátum híján a május 19-i ülésen sem Schmitt, hanem egy olasz kollégája, a néppárti Marco Scurria ismertette a szöveget.
Új partnerség az egyetemek modernizálásáért
A jelentés az egyetemek és a vállalkozások szorosabb együttműködését szorgalmazza, többek között a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében. Európában ennek aránya a 20 százalékot is eléri, ebből 30 százaléknak még egyetemi végzettsége is van.
A magyarországi 56 százalékos foglalkoztatási arány európai szinten is nagyon alacsonynak számít, így a Schmitt jelentés szerint kulcsfontosságú, hogy a jelentés megfelelően integrálja a fiatalokat és a diplomásokat a munkaerőpiacra.
A jelentés prioritásai
- az egyetemek és vállalatok kapcsolatának javítása, az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning, LLL),
- a mobilitás (mind az egyetemek és vállalkozások között, mind az egyetemeken belüli),
- az egyetemi vállalkozó szellem erősítése (kis- és középvállalkozások kutatását lehetővé tevő egyetemek támogatása) és
- a kutatás, ezen belül a tudás átadása, annak vállalati alkalmazása, valamint a tapasztalat és gyakorlat cseréje.
Schmitt szerint a jelentés kölcsönös előnyökre épül, hiszen nem csak az egyetemek kapnak információt arról, hogy milyen képzést igényel a piac, hanem a vállalkozások is részt vehetnek a kutatási-képzési programokban, versenyelőnyhöz jutva.
A jelentés felszólítja az Európai Bizottságot, hogy dolgozza ki az egyetemek és vállalkozások közti mobilitás jogi kereteit és ismerje el a tanulás e speciális formáját.
A vita során Günther Oettinger az energiaügyek biztosa a Bizottság részéről elmondta, a vállalkozások és egyetemek együttműködése nélkülözhetetlen lehetőség, ennek érdekében rendszeres és hosszú távú együttműködést kell kialakítani. Az egyetemek és vállalkozások intenzív együttműködésének elősegítése érdekében a Bizottság egy vitafórumot hozott létre, mely már 3 konferenciát is tartott Brüsszelben, valamint egyéb tematikus fórumokat is.
Ki lesz az új alelnök?
Schmitt megüresedett alelnöki helyéért minden bizonnyal megindult a verseny az Európai Parlament széksoraiban. Az EP tisztségeiért ugyanis a választásokat követően vérre menő harc zajlik, így egy megüresedés reményt ébreszthet azokban, akik akkor lemaradtak a húsos fazékról.
Az EurActiv a delegáció szóvivőjétől mindazonáltal úgy értesült, hogy az alelnöki tisztség a magyar néppárti frakció kezében marad, mivel várhatóan egyetlen frakció sem szeretné, ha megbomlana a nemzetiségi és politikai szempontokat is figyelembe vevő kényes egyensúly.
A jelölés joga a magyar néppárti frakció vezetőjét, Szájer Józsefet illeti meg. Schmitt Pált a Fidesz alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó váltja az Európai Parlamentben a párt elnökségének döntése alapján. Mivel a Magyarországon befolyásos politikusnak nincs európai parlamenti tapasztalata, alelnöki jelöltsége egyáltalán nem egyértelmű.
A szóvivő szerint a személyi kérdések a következő hetekben eldőlnek és egtörténik a jelölés, amelyet követően az új alelnökről a júniusi plenárison szavaznak majd.
Vélemények:
A vita minden hozzászólója gratulált Schmitt új pozíciójához és méltatták a jelentéssel kapcsolatos munkáját.
A Fidesz politikusának Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője is gratulált országgyűlési elnöki kinevezéséhez, aki szerinte „nemcsak a magyar érdekek képviseletében dolgozott keményen, hanem jelentősen hozzájárult egy egészségesebb és jobban nevelt Európa építéséhez is”.
Múlt heti utolsó munkahetén Schmitt Jerzy Buzek EP-elnöktől is búcsút vett, aki megköszönte Schmitt alelnökként végzett munkáját, és reményét fejezte ki, hogy a 2011-es magyar elnökség alatt újra alkalmuk lesz együttműködni.









