Hirdetés
Az Európai Parlament (EP) által adományozott Szaharov-díj idei tíz jelöltjét az EP külügyi, fejlesztési szakbizottságának, illetve emberi jogi albizottságának szeptember 30-i közös ülésén nevezték meg. 1988-as megalapítása óta a Szaharov-díjat minden évben az emberi jogok és a demokrácia védelmezőjének adományozzák. Bár a díjat nemcsak az Európai Unión kívüli országok állampolgárai kaphatják, az idei tíz jelöltből hét fejlődő országból származik.
Közülük mindenki a saját hazájában ma is zajló emberi jogi atrocitások ellen lépett fel, hivatásának megfelelően. Az idei tíz jelölt közül az EP képviselői tegnap (október 6.) választottak ki hármat, akik még esélyesek a díjra. Egyikük Dr. Izzeldin Abuelaish, palesztin nőgyógyász, aki hazájában és Izraelben egyaránt gyakorolja orvosi hivatását, egyúttal a palesztin-izraeli békekötésért küzd. A doktort a Szaharov-díj elnyerésére támogatja többek közt Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.
Az EP-képviselők megszavazták továbbá Dawit Isaak, eritreai származású svéd újságíró, író és drámaíró támogatását a díjra. Isaak-ot 2001 szeptemberében tartoztatták le Eritreában, hivatalos vádemelés nélkül. Őrizetbe vételének oka azonban egyértelműen annak tudható be, hogy ellenzéki politikusokat támogatva demokratikus reformokat követelt a kormánytól. Bár az Európai Parlament az újságíró szabadon engedését követelte, az eritreai hatóságok nem ismerik el Isaak svéd állampolgárságát, így a mai napig nem bocsátották szabadon.
Szaharov-díjra nemcsak magánszemélyeket, de szervezeteket is jelölhetnek. Így történt ez idén is, amikor az orosz Memorial szervezetet is jelölték az EP képviselői. A Memorial a posztszovjet országokban elkövetett emberi jogi atrocitások elleni küzdelemben vesz részt. Érdkeség, hogy a szervezet első vezetője maga a díj névadója, Andrej Szaharov volt. A tegnapi szavazáson a szervezet jelölését ugyan nem, azonban három munkatársa, Ljudmila Alekszejeva, Oleg Orlov és Szergej Kovalev, orosz jogvédők jelölését az EP megerősítette.
Akik kimaradtak
Érdekes és egyben sajnálatos, hogy a gondolatszabadságért adományozandó Szaharov-díj 2009. évi tíz jelöltje közül -a tavalyi nyertes Hu Csia-hoz hasonlóan- ketten is börtönben vannak. Egyikük a korábban említett Dawit Isaak, politikai fogoly.
Szintén szabadságától megfosztott jelölt Nguyễn Văn Lý atya, római katolikus lelkipásztor, aki végül nem került a díjra leginkább esélyes három közé. A vietnámi papot többször, összesen csaknem 15 évre bebörtönözték demokratikus mozgalmakban való részvétele miatt. Lý atyát nemzetközi nyomásra szabadon engedték, azonban 2007 márciusában ismét elítélték, 8 év szabadságvesztésre.
Nemcsak az ítélet, de a tárgyalás is világszinten hírhedté vált. A tárgyaláson ugyanis a külföldi sajtó munkatársai is részt vehettek, így közvetíteni tudták, amint Lý atya a tiltott „le a kommunizmussal” jelszót kívánta elkiáltani, azonban egy biztonsági őr a száját befogva elhallgattatta őt.
Bár a Szaharov-díj jellegéből adódóan elsősorban a fejlődő országok emberi jogi aktivistáit célozza meg, európai jelöltet is találunk a névsorban. Nem került a három közé, pedig esélyes volt Roberto Saviano, olasz újságíró és író, aki 2006-ban publikált Gomorra c. bestseller könyvében kíméletlen kritikát gyakorolt a szervezett bűnözés ellen. A szerző 2006 októbere óra rejtőzködve él, mivel könyve publikálásáért halálos fenyegetésekben részesült. Emellett rendőri védelmet is kapott, ugyanis az alvilág többször merényletre készült vele szemben.
Háttér:
Andrej Szaharov, Nobel-békedíjas orosz magfizikus volt a szovjet hidrogénbomba atyja, azonban már az 1950-es évek végén zavarták a hidrogénbomba-programból felmerülő erkölcsi aggályok. A fizikus az atomfegyverek leszerelésének híve lett, egyúttal a hidegháborús rendszer ellenzője. A szovjet vezetéssel szembeni kritikái miatt a Kreml szemében kegyvesztetté vált, az 1975-ben nekiítélt Nobel-békedíjat sem engedték neki személyesen átvenni. A róla elnevezett díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította, Andrej Szaharov halála előtt egy évvel.
A 2009-es Szaharov-díj nyertesét október 22-én választja meg az Elnökök Értekezlete, mely az Európai Parlament elnökéből és a képviselőcsoportok elnökeiből áll. A nyertes a díjat az Európai Parlament december 16-án Strasbourgban tartott plenáris ülésén veheti át ünnepélyes keretek között.
Vélemények
Dr. Göncz Kinga, az MSZP európai parlamenti képviselője az EurActiv kérdésre elmondta, frakciója, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetség tagjainak többsége a Memorial jogvédő szervezetet és Dr. Izelden Abuelast támogatják a díjra. Indoklásában a képviselőnő a doktor emberi nagyságára hivatkozott.
„Izelden Abuelas tragédiájáról, több millió tévénézőhöz hasonlóan, én is a televízióból értesültem: a Gázai-övezetben lakó, de hivatását a határ mindkét oldalán, tehát Izraelben és Palesztinában egyaránt gyakorló orvos egy bombatámadásban veszítette el három lánygyermekét 2009 januárjában. Személyes drámája nem gyűlöletet és bosszúvágyat keltett benne, hanem épp ellenkezőleg: erősítette elszántságát, hogy a békeért, az izraeliek és palesztinok közötti normális viszony megteremtéséért tevékenykedjen.” - közölte a képviselőnő.
Göncz Kinga egyúttal hozzátette, a palesztin orvos béke elérése melletti elhivatottsága megegyezik saját értékeivel. „Izelden Abuelas Szaharov-díját nem csak azért támogatom, mert gyermekei gyilkosainak békejobbot nyújtva, az emberi nagyság ritka példáját nyújtja, hanem azért is, mert azokat a célokat, amelyekért tevékenykedik, politikusként és hivatásomból adódóan is mélyen a magaménak érzem. A béke előmozdításán, a konfliktusban álló ellenfelek összebékítésén, az elesettek, a hátrányos helyzetben élők támogatásán fáradozó emberek sokasága erőt meríthet Abuelas doktor példamutatásából.”










