Hirdetés
A Magyar Demokrata Fórum szeptember 27-én tartja tisztújító ülését. A párt egyetlen Európai Parlamenti képviselője, Olajos Péter is kapott jelölést. A politikust a Hajdú-Bihar megyei választmány tüntette ki bizalmával. Olajos úgy véli, hogy a megtiszteltetésben az elmúlt tizenöt évben, az MDF-ben végzett munkája miatt részesült.
Olajos Péter mellett jelölést kapott a párt jelenlegi elnöke Dávid Ibolya, Almássy Kornél és Viniczai Tibor alelnökök is. Olajos, az MTI értesülései szerint fontosnak tartja, hogy a párt vezetői között helyet kapjon egy EP-képviselő is, ezért kívánja magát jelöltetni az elnökségbe. Ennek ellenére a politikus leszögezte, hogy álláspontja szerint nagyobb hasznára válik pártjának, ha továbbra is Brüsszelben dolgozik.
Az MDF EP-képviselője korábban sem rejtette véka alá a szándékát, hogy a 2009-től újabb 5 évig szeretné képviselni Magyarországot és a pártját az EP-ben. Az EurActiv-nak adott interjúban a kérdésre, hogy szeretne-e indulni a 2009-es európai parlamenti választásokok, a képviselő egyszerűen annyit felelt: „természetesen”.
Olajos Péter Magyarország uniós csatlakozása, vagyis 2004 óta tagja az Európai Parlamentnek. Ekkor éppen Dávid Ibolya lépett vissza a javára. Olajos leginkább környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozik, tagja a z EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának.
Bár Olajos nem számít nagyon ismert politikusnak Magyarországon, már tizenöt éve dolgozik pártja kötelékében és 1994 óta tölt be különböző tisztségeket az MDF-ben. Vezette annak elnöki titkárságát, két évig volt kabinetfőnök és pártigazgató.
Dávid Ibolya a Vasárnap Reggel-nek adott interjúban elmondta, nem tart attól, hogy – fiatal jelöltekről lévén szó – azok a „megújulás kártyáját játszanák ki ellene”. Dávid Ibolya elmondta, azért hívta az MDF-be Olajost (és Almássyt), hogy a fiatal politikusoknak is lehetőséget adjon a pártban. Amennyiben a többi jelöltnek is lesz komolyan vehető programja, nem fogja úgy érezni, hogy „hátat fordítanának neki”.
Bár az MDF elnöki pozíciójával kapcsolatban több szóbeszéd is napvilágot látott, csak keveset tudni a valós erőviszonyokról és nézőpontokról, mivel a párt jelenlegi elnöksége úgy döntött, hogy „a tisztújítás ügyében csak Dávid Ibolya pártelnök, Hock Zoltán elnökhelyettes és Herényi Károly elnökségi tag szólalhat meg”.









