Hirdetés
Kuneva szófiai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy „semmilyen személyes ambíció vagy napirendi kérdés” nem áll a döntés hátterében, kizárólag „Bulgária minél hatékonyabb képviseletét” tartotta szem előtt. Kiemelte, hogy az elkövetkező néhány hónapban számos fontos bizottsági jelentés kerül napvilágra, ezért országa semmiképp nem maradhat biztos nélkül Brüsszelben.
Az Európai Bizottság a tervek szerint július 22-én hozza nyilvánosságra az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus éves jelentését. A bolgár biztos elárulta, hogy egy másik lényeges – Bulgária uniós támogatásáról szóló – jelentés közzététele ősszel esedékes.
Az uniós források felhasználásáról szóló legutóbbi jelentés nyomán, amelyben korrupcióra és a források helytelen felhasználására derült fény, Bulgária mintegy 220 millió eurónyi közösségi pénztől volt kénytelen megválni (EurActiv.hu 2008.07.24.).
Kuneva múlt héten találkozott Boyko Borissovval, a nemrég lezajlott bolgár parlamenti választások győztesével. A pártvezér – aki egyben a főváros polgármestere – előrebocsátotta: nem támogatja, hogy Kuneva az ősszel felálló új Bizottságban ismét mandátumhoz jusson (EurActiv.com 07/07/09). A fogyasztóvédelmi biztos elmondta, „támogatásáról biztosította” Borissovot, és cáfolta a híreket, melyek szerint – mintegy ellenszolgáltatás gyanánt – támogatást kért tőle biztosi kinevezése megújításához.
Kuneva továbbá kifejtette, hogy az európai választási kampány során tett ígéreteit biztosi minőségében sokkal eredményesebben tudja beváltani, mint EP-képviselőként.
A betöltetlen bolgár képviselői székbe Stanimir Ilchev újságíró ülhet, aki 2007 – vagyis az első bolgár EP-választások – előtt európai parlamenti megfigyelőként tevékenykedett.
Az EP-képviselővé választott lengyel biztos, Danuta Hübner és belga kollégája, Louis Michel már mindketten elfoglalták parlamenti helyüket. Előbbi jó eséllyel indul a Regionális Fejlesztési Bizottság elnöki posztjáért, utóbbinak pedig az EU-ACP delegáció vezetői tisztségére vannak kedvező kilátásai. Viviane Reding luxembourgi biztost a választók immár negyedízben juttatták képviselői mandátumhoz, a politikus azonban egyelőre nem nyilatkozott az új hivatali ciklusra vonatkozó szándékairól.












