Hirdetés
Forrás: EUvonal
Jerzy Buzek EP-elnök szerint a bizottság fontos fórumként fog szolgálni, ahol az Európai Parlament tagjai megvizsgálhatják, mennyire hatékonyak az EU és a tagállamok által alkalmazott intézkedések a válsággal szemben. „Tanulnunk kell ebből a gazdasági és pénzügyi válságból, hogy ne ismétlődhessen meg” - mondta Buzek.
Az eseti bizottság mandátuma 2009 október 8-i hatállyal lépett életbe. A testület két jelentést készít: egyet félidőben, egyet pedig mandátuma végén. A bizottság szakértők, szociális partnerek, kormányok és nemzeti parlamentek képviselőinek meghallgatását követően áll elő javaslatokkal.
Az EP csütörtökön szavazott a bizottság összetételéről. A testület munkájában egy magyar képviselő, a néppárti Surján László vesz részt, póttagok Göncz Kinga és Szájer József.
A bizottság elnöke, a német liberális Wolf Klinz szerint ezt a bizottságot már 2008 őszén kellett volna létrehozni a Lehman Brothers összeomlása után, amikor a válság teljes spektruma láthatóvá vált. Az elnök hangsúlyozta: a különleges bizottság nem jogalkotási jellegű, és egy jövőbeni menetrend felállítására fog összpontosítani, megvitatva a pénzügyi piacok és résztvevőik számára elképzelhető esetleges új struktúrákat, kiértékelve a vonatkozó közösségi jogszabályokat, illetve a tagállamok által meghozott intézkedések összehangolását. 









