Hirdetés
„Azzal, hogy az idei Szaharov-díjat Hu Jia részére ítélte oda, Az Európai Parlament bizonyította, hogy eltökélt támogatója minden kínai emberi jogi aktivistának,” mondta Hans-Gert Pöttering EP-elnök.
Idén huszadik alkalommal osztották ki a díjat, melyet „olyan személyek nyerhetnek el, akik jelentősen hozzájárultak az emberi jogok és a demokrácia védelméhez”. A díjra, amely a disszidens szovjet politikai aktivista, Andrej Szaharov után kapta a nevét, jelölték többek között Aleksander Kozulin korábbi fehérorosz elnökjelöltet és Appolinaire Malu Malut is, aki a Kongói Demokratikus Köztársaság független választási bizottságának elnöke.
Hut a Kínai Népköztársaság idén áprilisban három és fél év börtönre ítélte „ az állam felforgatására való felbujtás” vádja miatt. Az ítélet ellen a világ minden táján tiltakoztak, és az Európai Parlament is felszólította a kínai hatóságokat, hogy engedjék szabadon Hut.
A vádat Hu Jia egy 2007 novemberi beszéde alapján emelték, melyet az aktivista egy videókonferencia keretében tartott az Európai Parlament képviselőinek. Beszédében Hu úgy vélte, hogy a pekingi Olimpiai Játékokat megelőző felkészülés rohamában Kína mellőzi az emberi jogok tiszteletben tartását. Más fórumokon Hu arról is beszélt, hogy nemzetközi nyomozást kellene indítani a Tienanmen téri mészárlás ügyében, és elmondta, hogy környezetvédelmi és a HIV/AIDS betegek problémáival kapcsolatban is hasonló eljárást tart szükségesnek. Hasonló megnyilvánulásai miatt Hut a kínai kormány már többször ítélte börtönbüntetésre.
Joseph Daul, az EPP-ED képviselőcsoport vezetője üdvözölte a „nagy többség” mellett elfogadott eredményt, valamint reményét fejezte ki, hogy Hu díjazása „egyértelmű üzenetet küld a világnak, hogy az Európai Parlament mindig is támogatni és bátorítani fogja azokat, akik az emberi jogokért és a gondolatszabadságért küzdenek a világban”.
„Peking erősen lobbizott annak érdekében, hogy Hu Jia ügyét figyelmen kívül hagyjuk, de az általa minden szempontból megérdemelt díj megmutatja, hogy az EP-képviselőket nem lehet elhallgattatni, ahogy azt oly sok kínai disszidenssel tették korábban,” mondta Charles Tannock, az Európai Parlament brit konzervatívjainak külügyi szóvivője az International Herald Tribune-nak.
Korábban Song Zhe, az EU-hoz delegált kínai nagykövet egy levélben figyelmeztette az Uniót arra, hogy Hu díjazása „elkerülhetetlenül megsértené a kínai embereket és komolyan károsítaná a Kína-EU kapcsolatokat,” jelentette az Associated Press (AP) hírügynökség.
„A Szaharov-díj kapcsán tapasztalt erős kínai állami lobbi csak erősíti a kritikusok pozícióit és igazolja Hu Jia állításait,” vélte Graham Watson, az ALDE vezetője, az AP-nek adott nyilatkozatában.
A díjat, amely 50.000 eurót is magában foglal, december 17-én adják át Strasbourgban. A díjátadón azonban Hu Jia börtönbüntetése miatt valószínűleg nem lehet jelen.









