Hirdetés
Változó becsléseket hallhatunk az idei EP-választások részvételi arányára nézve. Ön szerint hogyan alakulnak majd a számok?
A táblázat azt mutatja, hogy a részvétel az EP választásokon egyértelműen csökkenő tendenciát mutat, ez alól azok az országok jelentenek kivételt, ahol kötelező a szavazás. Kiemelkedően magas a részvétel Olaszországban, de a tendencia ott is csökkenő. Érdekes módon az új tagállamok kirívóan alacsony részvételt mutattak 2004-ben (Szlovákia 16,9%-kal egészen kirívó), pedig a csatlakozás évében még némi lelkesedés talán „elvárható”lett volna (persze a csatlakozási folyamat elhúzódása a lelkesedést jelentősen rombolta).
Becsülni nem szeretek, nem is tudok, legfeljebb tényezőket lehet felsorolni, melyek szólnak a részvétel mellett, illetve ellen. A szocialista szavazók, akik kiábrándulhattak a kormányból, de nem szavaznának át más párthoz, távol maradhatnak. A jelenlegi ellenzéki pártok választói azt gondolom, elmennek szavazni, szintén belpolitikai okokból, demonstrálandó a belpolitikai váltás szükségességét. Talán a részvételi arány az előzőhöz hasonlóan alakul.
Tavaly 38,7 százalékos volt a részvételi arány Magyarországon, az uniós átlag pedig 45 százalék körül mozgott. Mennyiben térnek el ezek az arányok egy-egy ország parlamenti választásaitól?
Országonként változó. Ugyanaz az arány Luxemburgban, mert ott ilyenkor tartják a parlamenti választásokat is. A kötelező szavazást előíró országokban a nemzetihez hasonlóan magas a részvételi arány, bár parlamenti választásokon ott is magasabb. A tipikus a nálunk is tapasztalható szituáció: nagy, akár 20-50%-nyi különbség is mutatkozik a nemzeti parlamenti és az EP választások részvételi aránya között.
Mely tényezők befolyásolják leginkább a magyar szavazók döntését ezen az EP-választáson?
Kizárólag belpolitikai. Nincs európai politikai tér, nincs európai démosz, nem jelennek meg olyan kampányissue-k, amelyek európai szintűek.
A magyar pártok elsősorban belpolitikai kérdésekkel kampányolnak, de nincs ez máshol sem Európában. Mi ennek az oka?
Az EU az állampolgárok számára nem átlátható módon működik. Az átlagember számára nem magyarázható el, hogy az EP jogalkotó, de mégsem, a Bizottság kormány, de mégsem. Nincs parlamenti kormánypárt és ellenzék. Nincsenek európai értékviták (nem lehet érzelmileg azonosulni ügyekkel), csak technikai szabályozás, az pedig a választók számára érdektelen.
A Lisszaboni Szerződés körüli ratifikációs problémák erős támadási felületet biztosítanak az Európai Uniónak, miközben az intézményi EP-kampány a választókat minden eszközzel a részvételre kívánja buzdítani. Legitimációs válságban van az Európai Unió?
Az európai integrációs folyamat elitprojektként indult. Az alapító atyák a technokratákra bízták bizonyos ágazatok kezelését, irányítását, a britek, pl, Clement Attlee miniszterelnök a javasolt integrációs konstrukcióval kapcsolatos fenntartásait úgy fogalmazta meg, hogy „mi, a csatornának ezen az oldalán nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt az elvet, hogy országunk legvitálisabb gazdasági erőit olyan hatóságra bízzuk, amely mélységesen antidemokratikus és senkinek nem tartozik elszámolással”. A demokrácia, és ezzel párhuzamosan a legitimitás, vagyis az állampolgárok általi elfogadottság csak az 1980-as évek óta szempont. A probléma azonban be van ágyazva az EU jelenlegi konstrukciójába: demokrácia, demokratikus legitimáció úgy lenne csak megteremthető, ha a tagállamokhoz hasonló politikai berendezkedés alakulna ki, vagyis megalakulna egy föderális állam. Ebben az esetben azonban a tagállamok elvesztenék közvetlen beleszólásukat a döntéshozatalba, tehát a tagállamok többsége ellenáll ennek. Legitimációs válság tehát van, de ez nem (csupán) a LSZ-sel kapcsolatos, hanem magával a jelenlegi szervezeti konstrukcióval.
Szokták mondani, hogy nem kell aggódni a legitimáció miatt, hiszen az EU még „csak” 50 éves, történelmi távlatokban tehát kiforratlan, gyerekcipőben járó felépítmény. De vajon nem lesz-e tiszavirág-életű ez a projekt?
Az európai integráció története a válságok története. A hatvanas években de Gaulle, utána Thatcher, és sorolhatnánk. Válság mindig volt, ami politikai jellegű, ott pedig a tagállamokban is megszokott jelenség. Az EU gazdasági, az euro pénzügyi, stb. előnyei azonban megkérdőjelezhetetlenek. Továbbá, az eddigi 50 év története azt mutatja, hogy az integrációs intézményrendszer viszonylag rugalmasan reagál a kihívásokra, ezért nem gondolom, hogy egyszer csak megszűnne a közeljövőben. Túl sok a tagállami, gazdasági, politikai érdek amellett, hogy fennmaradjon.
Sokan azt tartják az EU problémájának, hogy egyszerűen „nem szexi”, bár a Bizottság a kommunikáció terén mindent megtesz, hogy ezen változtasson. Hogyan látja a szakértő az EU iránti érdeklődés hiányának okát?
Ahogy említettem, az Európai Unió nem működik átláthatóan. Az érdeklődés hiánya tehát szorosan összefügg azzal a kérdéssel, hogy miért csak a belpolitika szerepel a pártok kampányában.
Hogyan lehet ezen javítani?
A kommunikáció, ahogy a belpolitikában is, szükséges, de nem elégséges feltétele az alapproblémák megoldásának. Amíg a jelenleg integrációs konstrukció marad, ez a probléma is fenn fog állni.
Az EurActiv választási hét tartalma:
- Fidesz-KDNP: Schmitt Pál: Ha uniós ügyekről beszélnénk, csökkenne a részvétel
- Jobbik: Morvai Krisztina: A 100 százalékig magyarok döntsenek!
- LMP-HP: Szabó Tímea: A tét, hogy bebetonozzuk-e a kétpártrendszert
- MDF: Bokros Lajos: Közös költségvetési politikára lenne szükség
- Munkáspárt: Thürmer Gyula: A mostani választás egy próba
- MSZP: Göncz Kinga: „Nem lógjuk el a munkát” az EP-ben
- MCF - Roma Összefogás: a párt listavezetője nem nyilatkozott lapunknak
- SZDSZ: Szent-Iványi István: Az EU legnagyobb problémája, hogy elitprojekt maradt
- ELTE Politikatudományi Intézet: Dr. Arató Krisztina: Nincs európai démosz
- Európai Parlamenti Szemle: Nász Adrienn: Az EP csak az „éles szeműek” számára látható
- Magyarországi Európa Társaság: Hegedűs István: Pártosodásra van szükség!
- EP Tájékoztatási Iroda: Szalai Zoltán: Ünneplőbe öltöztettük a Fehér Házat
