Hirdetés
Az európai liberálisok június 23-án és 24-én Bristolban gyűltek össze. A találkozón úgy döntöttek, a július 15-i időpont ellen szavaznak, és úgy tűnt ez az egyetlen, amiben meg tudnak egyezni. Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) tagjainak ugyanis erősen megoszlik a véleménye Barroso újraválasztásáról.
Belső források szerint a François Bayrou által vezetett, az ALDE-hez csatlakozott francia MoDem (hat EP-képviselővel), a 12 képviselővel bíró német FDP és a 11 tagú brit Szabaddemokraták erősen ellenzik Barroso személyét és nem akarnak szavazni július 15-én.
Július 9-én az Európai Parlament Elnökök Értekezlete arról szavaz majd, hogy eleget tegyenek-e a közép-jobb sürgetésének, és július közepén tartsák-e meg Barrosoról a titkos szavazást (EurActiv.com 20/03/09), mondta el Joseph Daul a sajtónak szerdán (június 24.).
Az Elnökök Értekezlete egyszerű többséggel dönt, minden frakcióvezető a képviselőinek megfelelő számú szavazattal bír: A Néppárt 264 szavazatot tudhat magáénak, de Daul rámutatott, az újonnan létrejött anti-föderalista csoport 56 képviselője is támogatja őket (EurActiv.hu 2009.06.23.).
Az EP elnökének posztja a Jolly Joker
Ez a 320 képviselő azonban nem elég az egyszerű többséghez. Az EPP ezért erőfeszítéseket fog tenni, hogy a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (PASDE) és az ALDE csatlakozzanak Barroso támogatóihoz. Cserébe az EP elnökségének öt éves ciklusából két és fél évet ajánlana fel. Daul elmondta, ezt az a frakció kapná meg, aki először melléjük áll.
Ehhez egy „technikai megállapodásra” van szükség, mint amilyeneket korábban is kötöttek egymással a frakciók, tette hozzá.
„Ha megállapodásra jutunk, […] az övék lesz az [Európai Parlament] elnöksége két és fél évre. De az első két és fél évre továbbra is igényt tart az EPP.” – mondta.
Daul ugyanakkor elismerte, hogy politikai csoportja továbbra is megosztott abban a kérdésben, hogy az olasz Mario Maurot, vagy a lengyel Jerzy Buzeket támogassa-e (EurActiv.hu 2009.06.23.). A frakcióvezető elmondta, hogy a kérdést a július 7-i titkos belső szavazás megoldja majd.
Az Európai Néppárt június 30-án kezd konzultációba a többi frakcióval, az ALDE ugyanis ekkor tartja meg konventjét, hogy a korábbi belga miniszterelnököt, Guy Verhofstadtot válassza meg frakcióvezetőjévé. Verhofstadt ezen kívül Barroso alternatívájaként is számításba jöhet, ha a Néppárt nem tudja megválasztatni a portugál politikust (EurActiv.com 10/06/09). .
Visszautasított svéd meghívás
A júliustól Svédország veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Az EurActiv úgy értesült, hogy az EP politikai csoportjainak vezetői meghívást kaptak erre a hétre Stockholmba, de a találkozóra végül nem került sor. Daul talált „kifogást”, hogy ne kelljen mennie, Martin Schulz, a közép-bal PASDE vezetője pedig visszautasította a kérést. A liberálisok nem fogadhatták el a meghívást, hiszen még nem választottak frakcióvezetőt.
Egyelőre tisztázatlan, hogy a svéd elnökség miért Stockholmba hívta meg a frakcióvezetőket, ahelyett, hogy Brüsszelben tartotta volna a találkozót, nyilatkozták a diplomaták az EurActivnak. Még ennél is furcsábbnak találják azonban, hogy Barroso nem egyeztetett találkozót a frakcióvezetőkkel. Brüsszeli szokás szerint a Bizottság élére jelölt politikus legalább arról tájékozódik, hogy mit várnak a frakciók a Bizottságtól a következő öt évben.
Közben Svédország megújította a stockholmi meghívást, ami ezúttal július 7-re szól, tudta meg az EurActiv.
Véleméynek:
Az ALDE leköszönő elnöke, Graham Watson írásos állásfoglalást adott ki, a csoport június 24-i találkozója után.
„A szocialistákkal és a zöldekkel ellentétben, az ALDE nem határolja el magát teljesen a júliusi szavazástól. Míg a szabaddemokrata miniszterelnökök úgy vélik, júliusban kellene szavazni Barroso Úrról, addig a képviselők véleménye vegyes. Az ALDE számos feltétel teljesülését várja, mielőtt egy ilyen szavazásra sor kerülhetne. Ugyanakkor konszenzus van köztünk arról, hogy egyeztetnünk kell a többi csoporttal, hogy az Európai Unió számára legjobb megoldást találjuk meg.” – írja Watson.
Következő lépések:
Június 30.: Az ALDE megválasztja frakcióvezetőnek Guy Verhofstadtot. Az EPP politikai konzultációt kezd az ALDE és a PASDE képviselőcsoportokkal.
Július 2.: Az EPP belső megbeszélést tart, hogy kidolgozza Barroso elfogadtatásának stratégiáját.
Július 7.: Az EPP belső szavazást tart, hogy eldöntse, kit jelöljön az Európai Parlament élére. Svédország Stockholmba invitálta a frakcióvezetőket, hogy egyeztessenek, meg lehet-e tartanai a Barrosoról szóló szavazást július 15-én.
Július 9.: Az EP Elnökök Értekezlete szavaz arról, mikor döntsön a plenáris Barrosoról.
Július 14.: Az új Európai Parlament első plenáris ülése Strasbourgban.
Július 15.: A Barrosoról szóló szavazás lehetséges időpontja. A szavazás a strasbourgi plenáris keretében, titkosan történik.












