Hirdetés
Mérföldkövek:
- 2005. október 3.: A Törökországgal való csatlakozási tárgyalások szimbolikus megnyitása
- 2006. június 12.: Az EU és Törökország megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat. A tárgyalási keretet 35 fejezetben állapítják meg; mindegyiket a Tanács egyhangú szavazata mellett lehet megnyitni és lezárni.
- 2007. július: Az AK párt megnyeri a török parlamenti választásokat. Programjának egyik sarokköve, hogy az országot az EU-ba vezesse.
- 2008. február: A török parlament alkotmánymódosításokat fogad el, amely többek közt engedélyezi a muszlim nők fejkendőviselését az egyetemeken. A döntés heves tiltakozásokat és utcai demonstrációkat vált ki Törökországban.
- 2008. június 17.: Az EU menyitja a társasági jogról és a szellemi tulajdonjogról szóló fejezeteket Törökországgal.
- 2008. július 1.: A török csatlakozással szemben köztudottan szkeptikus Franciaország átveszi az EU elnökségét.
- 2008. július 13.: Nicolas Sarkozy francia elnök a Mediterrán Unióról szóló EU-csúcson bejelenti, nem fogja akadályozni Törökország csatlakozását
- 2008. július 30.: A török alkotmánybíróság ugyan elmarasztalta az AKP-t „antiszekuláris tevékenységre való felbujtásért”, de nem tiltotta be a pártot.
- 2008. ősz: A Bizottság bemutatja Törökország előrehaladásáról szóló jelentését.
Összefoglalás
Az előcsatlakozási tárgyalások hivatalosan 2005 októberében kezdődtek és várhatóan 10-15 évig is eltartanak majd. A legtöbb európai vezető hangsúlyozza, hogy a tárgyalások „nyitott végűek”, vagyis nincsenek határidőhöz kötve, és nem jelentik Törökország automatikus csatlakozását.
Mivel Törökország csatlakozása „alapvető pénzügyi következményekkel járna”, a tárgyalásokat legkorábban 2014-ben lehetne lezárni, ekkorra alakítják ki ugyanis az Unió új pénzügyi keretét.
A tárgyalásokat a Bizottság, vagy a tagállamok egyharmadának kérésére bármikor felfüggeszthetik, abban az esetben, ha a „demokrácia alapelvei, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok – melyeken az Unió alapszik – […] súlyosan és folyamatosan megsérülnek”. Ilyen esetben a végső döntést, minősített többséggel, a Tanács hozza meg.
A csatlakozási tárgyalások nem csak a pénzügyi következmények miatt húzódhatnak sokáig. A felek összesen 35 tárgyalási fejezetet állapítottak meg. Ez minden korábbi tagjelölt esetében kevesebb volt. Az sem gyorsítja az eljárást, hogy minden egyes fejezet megnyitásához és lezárásához a 27 tagállam egyhangú beleegyezése szükséges.
Mióta Törökország hivatalos tagjelölt státuszt kapott, a közvélemény is szerepet játszik tárgyalások menetében. Az EU tagállamainak többségében, az állampolgárok nagyon kritikussá váltak a török csatlakozással szemben, ezzel egyidejűleg pedig a törökök is kételkedni kezdtek az EU szívélyességében.
Főbb témakörök
A törökök elvesztették az EU-ba vetett bizalmukat
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök 2002-ben lépett hivatalba, azzal az ígérettel, hogy az EU-ba vezeti az országot.
Valójában, mióta 2005 októberében hivatalosan megindultak a csatlakozási tárgyalások - amelyet nagy felhajtással ünnepeltek Törökország-szerte - drámaian lelassult a kormány által megígért reformok végrehajtása, amely csak részben fogható az EU-csatlakozást támogatók arányának csökkenésére.
Az Eurobarometer 2007. őszi felmérése szerint a törököknek csupán 49 százaléka tartja továbbra is „jó dolognak” Törökország csatlakozását az Unióhoz, de még mindig majdnem kétszer annyian vannak, mint azok, akik „rossz dologként” értékelik a csatlakozást (25 százalék). Ugyanerre a kérdésre Horvátországban a lakosság 35, Macedóniában pedig 76 százaléka válaszolt támogatólag, vagyis tartja „jó dolognak” országa jövőbeni EU-tagságát.
A törökök leggyakrabban azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy miért kellene az országnak bonyolult reformokat végrehajtani, hogy az EU kedvében járjon, mikor maga az Unió sem szeretné, ha Törökország csatlakozna. Tavaly, csak a törökök 26 százaléka vélte úgy, hogy az ország valaha EU-taggá válik majd, mutatott rá a German Marshall Fund felmérése.
Az EU-ról alkotott kép is romlik
2007. júniusában arról kérdezték a török lakosságot, hogy mely ország felé fordulnak „baráti érzelmekkel”. A Transatlantic Trend felmérése szerint többen kedvelik Iránt, mint ez Európai Uniót. Egy 0-tól 100-ig terjedő skálán az EU csak 22 pontot kapott, ami 2006-hoz képest 20 pontos visszaesést jelent. Ráadásul a törökök többsége (54 százalék) úgy vélte, hogy „nem kívánatos”, hogy az EU vezető szerepet töltsön be a világpolitikában.
Ennek ellenére a 2007. augusztusi választásokon a törökök a két legnagyobb EU-párti pártnak, az EKP-nak és a CHP-nak szavaztak döntő bizalmat, és ezzel biztosították a két párt kétharmados többségét a török parlamentben. Erdogan AK Pártja a szavazatok 47 százalékát szerezte meg – a 2002-es 34 százalékkal szemben -, ami arra enged következtetni, hogy a törökök még nem vesztették el teljesen az EU-ba vetett reményüket.
Az emberi jogok tiszteletben tartása: közös érték
A Törökország csatlakozása ellen leggyakrabban felhozott érv az emberi jogok tiszteletben tartásának hiánya.
AZ európaiak 85 százaléka véli úgy, hogy Törökország nem csatlakozhat az EU-hoz, ha nem tartja „következetesen” tiszteletben az emberi jogokat, derül ki a2007. őszi Eurobarometer felmérésből.
2006. októbere és 2007. októbere között az Emberi Jogok Európai Bírósága 330 ítéletet hozott, amelyből az derül ki, hogy Törökország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének legalább egy cikkét.
Ilyen körülmények között nincs különösebb jelentősége, hogy az EU és Törökország állampolgárai közel hasonló válaszokat adnak, mikor azt kérik tőlük, hogy sorolják fel a három legfontosabb társadalmi értéket. A török lakosság általában véve hasonló értékrenddel bír, mint amin az EU jogrendszere alapszik. Kiemelkedik ezek közül a jog uralma, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása.
Franciaország és Németország „keresztény klubnak” látja Európát
A legnagyobb vízválasztónak a vallás kérdése tűnik. A vita legérzékenyebb pontját, a kulturális és vallási különbségre vonatkozó érvek jelentik. A konzervatív európai vezetők többsége szerint alapvetően ez jelenti a török csatlakozás gátját. Közülük a legjelentősebb Angela Merkel Németország kancellárja, és nemrég még ide tartozott Nicolas Sarkozy francia elnök is, aki azonban 2008. júliusában jelezte, nem akadályozná a török csatlakozást.
Ennek ellenére a francia lakosság, ahogy a németek is inkább hajlanak az EU, „keresztény klubként” való megőrzésére. Hasonló eredményeket mutatnak az Ausztriában, Cipruson és Görögországban végzett felmérések is. Ezen országokban, az Eurobarometer 2005-ös adatai szerint 80 százalék körül van a török csatlakozást ellenzők aránya.
Mivel nemrég mér Franciaország is a keményvonalas ellenzők közé tartozott, sokan vélték úgy, hogy a török csatlakozási tárgyalások megtorpannak a francia elnökség ideje alatt. Sarkozy korábban úgy nyialtkozott, referendumot tartana országában a török csatlakozásról, a választási kampányában pedig egyenesen azt mondta, hogy inkább „privilegizált partnerséget” ajánlana a törököknek tagság helyett. Az ötletet Angela Merkel, német kereszténydemokrata kancellár is helyeselte.
A javaslatot a török média hamar felkapta, ami erős francia-ellenes hangulatot generált az országban. Sarkozy azonban nemrég arról biztosította a török kormányt, hogy a tárgyalások a francia elnökség alatt is folytatódnak majd, persze valószínűsíthetően kisebb lendülettel.
Az elemzők szerint Franciaország az ötmilliós muszlim kisebbségének eredményes integrációját kockáztatja, amikor a török-ellenes álláspontját kívánja magyarázni. Bár az ötmilliós kisebbségből csak mintegy 400 000 fő török, az emberek nem tesznek különbséget a nemzetiségek között, mondja Dominique Moisi a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének alapítója. „A francia átlagember számára a törökök arabok,” ezért minden külvárosi zavargás, melyben arabok is részt vesznek, csak növeli a „nem” tábor méretét, érvel Moisi.
A Pew Center minden évben, minden fontosabb témával kapcsolatban megméri a világ „hangulatát.”. A 2005-ös és a 2006-os felmérései alátámasztják Moisi fenti érveit. E szerint az EU azon tagállamainak állampolgárai, ahol nagy a muszlim kisebbség aránya, negatív érzésekkel viseltetnek az Iszlám vallásúakkal szemben. Különösen magas ez a spanyol (62 százalék) és a német (54 százalék) lakosság körében, és nem elhanyagolható Franciaországban (35 százalék) és az Egyesült Királyságban (20 százalék) sem.
Az Egyesült Királyságot gyakran nevezik „lehetséges mintának”, hiszen itt a másfél milliós muszlim közösség többé-kevésbé megfelelően tudott integrálódni a társadalomba. Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy ne zuhanjon le a török csatlakozás támogatottsága. A britek körében két év alatt 15 százalékkal (23 százalékra) esett az „igen” oldaliak száma.
Németország ad otthont Európa legnagyobb török kisebbségének. Bár itt csak nagyon ritkán kerül sor a franciaországihoz hasonló zavargásokra, a törökök jó híre igen alacsony. Katinka Barysch a Centre for European Reform (CER) munkatársa szerint ennek részben az az oka, hogy – miközben Törökország egyre nyitottabbá, modernné és sokszínűvé válik - a török bevándorlók többnyire szigorú hagyományaikhoz kötve élnek. Ezt az 1996 óta elkövetett 45 becsületbeli gyilkosság bizonyítja, érvel a szerző.
Az Európai Unió tagjai közül Ausztriában uralkodik a leginkább török-ellenes hangulat. Barysch szerint csak fokozza ezt, hogy a 200 000-es török kisebbség integrációja nem halad előre. Tovább növeli a törökök EU-csatlakozását ellenzők táborát az is, hogy Ausztria két legnagyobb pártja és a média döntő többsége erősen török-ellenes nézeteket vall. A média támogatásával ráadásul a „nem” tábor aránytalanul több nyilvános kommunikációs lehetőséghez jut.
Franciaországhoz hasonlóan Ausztria is népszavazást ígért a török tagságról, amennyiben a csatlakozási szerződés valaha aláírásra kerül. „Ilyen körülmények között, hosszú távon elképzelhető, hogy Törökország csatlakozását [az osztrák és a francia] népszavazás fogja blokkolni, akkor is, ha egyébként minden más csatlakozási feltételnek megfelel.
Az európaiak egy török bevándorlási hullámtól tartanak
Jimenez szerint az európaiak „kulturális különbségekről” alkotott előítéleteinek alapját az országaikba irányuló muszlim – és nem feltétlenül a török – bevándorlás mértéke szolgáltatja. És valóban, a 2005-ös Eurobarometer felmérés szerint azok az állampolgárok, akik úgy vélik, hogy Törökország és az EU között áthidalhatatlan kulturális szakadékok feszülnek, 85 százalékban egyben attól is tartanak, hogy Törökország csatlakozása a törökök tömeges bevándorlásához vezet majd.
Európához tartozik-e Törökország?
Bár a két terület közötti kulturális eltérés tisztán látszik, Törökországot gyakran az európai kontinens részeként emlegetik. Az imént említett Eurobarometer felmérés szerint az európaiak 56 százaléka véli úgy, hogy „Törökország földrajzilag részben Európához tartozik,” uyganakkor 66 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint „az EU és Törökország közti kulturális különbségek túl nagyok ahhoz, hogy a csatlakozás megengedhető legyen”.
Ez a megközelítés különösen jellemző Görögországra, Németországra és Ausztriára.
Régi vs. Új Európa
A török EU-csatlakozást ellenzők aránya az utolsó évtizedben a kétszeresére nőtt. 1996-ban az ellenzők csak nyolc százalékponttal voltak többen, mint a támogatók. 2006-ban ezzel szemben a különbség 35 százalékpontra nőtt a két tábor között, írja az Eurobarometer.
Ez épp ellenkező tendenciát mutat a bővítésről általában kialakított képpel. A 2007 tavaszi felmérés szerint ugyanis az európaiak 49 százaléka támogatná további országok csatlakozását az EU-hoz, és 39 százalék ellenzi.
Az új tagállamok általában jóval lelkesebbek a bővítéssel szemben, írja az Eurobarometer. Ezekben az országokban a lakosság 68 százaléka bővítés-párti, míg az ún. régi tagállamokban (EU 15-ök) ugyanez az erány csak 43 százalékot tesz ki.
Az újak között is a legbuzgóbb Lengyelország, 76 százalékkal, ezzel szemben Luxemburgban csak 25 százalék engedné, hogy új tagállamokat vegyen fel az Unió. Nem meglepő tehát, hogy a bővítést leginkább támogató országok pártolják jobban a török csatlakozást is.
Az „igen” tábor kisebbségben van
A 2006-os Eurobarometer szerint a támogatók táborát mindössze 4 tagállam, Lengyelország, Spanyolország, Svédország és Szlovénia alkotja. Ezen országok támogatják leginkább az Unió további bővítését is.
A brit, magyar, máltai és portugál állampolgárok bizonytalanok, míg az országok többsége, összesen 19 tagállam, egyértelműen ellenzi a török csatlakozást.
Ez a felmérés szerint az európaiak 22 százaléka véli úgy, hogy a törökök EU-tagsága „jó dolog”, míg 42 százaléknak nincs határozott véleménye a kérdésről. Az embereknek akkor is hasonlóan vélekednek a török tagságról, ha feltételezzük, hogy Törökország teljesíti az EU követelményeit, és végrehajtja a szükséges reformokat. A franciák, a németek és az olaszok még ilyen feltételek mellett is elleneznék a csatlakozást.
Törökország csatlakozása: külpolitikai kérdés, vagy belügy?
A szakértők egy része úgy véli, hogy az állampolgárok hozzáállása nagyban függ attól, hogy országuk külpolitikai kérdésként (Spanyolország, Egyesült Királyság), vagy európai belügyként (Franciaország, Németország) kezeli a török csatlakozás kérdését. Véleményük szerint a török tagság ellenzése szoros kapcsolatban áll az EU jövőjéről alkotott képpel is.
„A belgák, franciák, németek és olaszok nagy része attól tart, hogy a török csatlakozás a föderalista álmok végét jelentené. Az Egyesült Királyságban, az északi államokban és a politikai integrációt kevésbé támogató tagországokban a bővítést jóval kedvezőbbnek látják,” mondja Nathalie Tocci, az Instituto Affari Internazionali munkatársa.
Törökország felborítaná az EU belső hatalmi egyensúlyát
Amíg az állampolgárok hozzáállását inkább a kulturális különbség és a tömeges bevándorlástól való félelem alakítja, a politikai szereplők inkább tartanak attól, hogy a 90 milliós ország csatlakozása jelentősen kibillentené az uniós politikai döntéshozatal egyensúlyát.
Ha Törökország az Unió tagjává válik, akkor Németországgal közösen birtokolják majd „az Unió legnagyobb lélekszámú országának” címét. Mivel az EU egyes intézményeiben – többek közt az egyik legfőbb döntéshozó szervben, a Tanácsban - a népesség alapján osztják fel a szavazatok számát, ez igen nagy befolyást és Németországgal egyenlő számú szavazatot jelentene Törökország számára. Törökországnak lenne azonban a legtöbb képviselője az Európai Parlamentben, az Európai Unió másik legnagyobb döntéshozó intézményében is.
A török csatlakozás előnyei nem foglalkoztatják az átlagembereket
Mindez tehát azt mutatja, hogy az állampolgárokat hidegen hagyja a politikusi elit vitája a török csatlakozás „tisztán látható” stratégiai és gazdasági előnyeiről, érvel Barysch, a CER elemzője. Ilyen előnyt jelentene a fiatal és dinamikus török gazdaság integrálásából fakadó gazdasági lendület, illetve az a politikai hatalom, amit az EU abból nyerne, hogy tagjai között tudhat egy jól működő muszlim demokráciát, érvel Barysch.
Törökország, a 2000-2001-es gazdasági válságot követően, lenyűgöző gazdasági fejlődést produkált, 2002 és 2004 között átlagosan 5-6 százalékos növekedési rátával rendelkezett a Világbank adatai szerint.
Ennek ellenére a törökcsatlakozás gazdasági előnyei nem képezik az európai politikai vita tárgyát. Az európaiaknak csak 36 százaléka véli úgy, hogy ez egy erős érv lehet a török csatlakozás mellett, mondja a 2007-es Transatlantic Trends felmérés. A törököknél ellenben ugyanez az arány 74 százalékos.
Európai oldalon az egyetlen stratégiai érv, ami az átlagemberek véleményére is hatni tud, a biztonság kérdése. Az európaiak 52 százaléka elfogadja azt a véleményt, hogy a török tagság előbbre vihetné a közel-keleti békefolyamatot (és a törökök 67 százaléka is így vélekedik).
Ez nem meglepő, hiszen az EU vezetői ezt az érvet említik a leggyakrabban. Ezzel az egy kivétellel, az európaiak a csatlakozás ellen szóló érveket ismerik jobban.
Javítani kell a Törökországról kialakult véleményen
Törökország legnagyobb problémája, hogy Európa vajmi kevéssé ismeri ezt az országot, ezért a róla alkotott kép is inkább negatív, sztereotípiákra építkező. Az Anholt-féle nemzeti megítélési mutató (nation brand index) szerint Törökország 2007-ben a 40 vizsgált ország közül a 37. helyet érte el, Egyiptom, Mexikó és Oroszország mögött.
Horvátország csatlakozása ellenben nem vált ki heves vitákat, az európaiak többsége inkább pozitívnak találja.
„Törökország nemzeti megítélése ma több szempontból is olyan Nyugaton, mintha Atatürk soha nem is élt volna,” mondja a független kormánytanácsadó, Simon Anholt. Törökországnak „közérthető és összefogott stratégiára lenne szüksége ahhoz, hogy alapjaiban javítson a róla kialakított nemzetközi képen,” javasolja Anholt.
Eddig azonban még a turizmusból fakadó előnyeit sem sikerült teljesen érvényesítenie, hiszen, bár elsőrangú turisztikai célpont lehetne, több incidens szürkíti a képet. Ilyen volt például a török bíróságoknak a fejkendőviselettel kapcsolatban, külföldi újságírókkal szemben hozott ítéleteinek esete, amelyek csak megerősítették az előítéleteket.
Hiányzik a vita európai dimenziója
A szakértők is elismerik, hogy „nehéz lesz Európában konszenzusra jutni a török csatlakozás felett,” mivel hiányzik a vita európai dimenziója. Bár a témáról beszélnek, de csak nemzeti szinten, csak a nemzeti médiában jelenik meg.
Antonia M. Ruiz-Jimenez és José Torreblance, az European Policy Institutes Hálózatának munkatársai szerint a török csatlakozást támogató többséget csak „költséghatékony” érvekkel lehet megnyerni. „A török EU csatlakozás kulcsa akár abban is lehet, ahogyan vitatkozunk róla, és nem, ahogyan tárgyalunk róla,” írják a szerzők.
Vélemények:
Ali Babacan török külügyminiszter és az EU-val folytatott tárgyalások vezetője szerint a török közvéleményt erősen alakítják „bizonyos negatív megállapítások”, melyek főképpen Franciaországból érkeznek. Babacan szerint a török állampolgárok úgy érzik ezáltal, hogy „nemkívánatosak” az EU-ban.
A külügyminiszter figyelmeztetett, „ha az EU-tagság már nem lesz cél Törökország számára, akkor a reformok megvalósítása is akadályokba ütközik majd”. Babacan ezért sürgette Franciaországot, hogy járuljon hozzá a török csatlakozáshoz a soros elnöksége alatt.
A török EU ügyekért felelős főtitkár, Musztafa Oguz Demiralp ugyanezen érveket hozta fel. Véleménye szerint gyengíti a törökök EU-ba vetett bizalmát, hogy az EU vezetői a tagság helyett csupán „kiváltságos partnerséget” ajánlanának Törökország számára, és ennek okaként az ország népességének számát, földrajzi helyzetét és kultúráját nevezik meg.
Demiralp ugyanakkor rámutat, hogy a török közvélemény inkább „bizalmatlan, mint pesszimista” az EU-tagsággal szemben.
Dr. Bahadir Kaleagasi a vezető török üzleti szövetség, a TUSIAD képviseletében az EurActiv-nak úgy nyilatkozott, hogy a csatlakozási tárgyalások túl lassan haladnak. Kaleagasi az EU-t okolja, ami miatt Törökországban egyre inkább kezd eluralkodni egy euroszkeptikus hangulat.
Sajnálatát fejezte ki, hogy Törökország potenciális tagsága „nem élvez prioritást a nemzeti politikai napirendeken” és úgy véli, hogy információs és kommunikációs kampányra lenne szükség annak érdekében, hogy bemutassák a török csatlakozás előnyeit az európai állampolgárok számára.
Sokáig Franciaország és Ausztria voltak a török csatlakozás legfőbb ellenzői. Bár Sarkozy sokáig hangoztatta azon véleményét, hogy „Törökországnak nincs helye az Európai Unióban”, a soros francia elnökség idejére ez az álláspontja felpuhult, és biztosította a török kormányt, hogy a csatlakozási tárgyalások az elnökség ideje alatt is folytatódnak.
Törökország támogatót nyert a mostani francia külügyminiszter Bernard Kouchner személyében, aki úgy nyilatkozott, hogy ha rajta múlna, a tárgyalások jóval nagyobb ütemben haladnának előre.
Ausztriában azonban továbbra is erősek a török csatlakozást ellenző hangok. 2008. augusztus 23-án a német Frankfurter Allgemeine hasábjain megjelent interjúban, Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter ugyanis elmondta, amennyiben az Unió Törökország csatlakozása mellett dönt, Ausztria népszavazást ír ki a kérdésben. A jelenlegi közvéleménykutatások szerint ez pedig felér egy vétóval.
Az EU tagállamai közül Németországban él a legnagyobb török közösség (mintegy 2,5 millióan élnek Németországban, és idő közben 600 000-en váltak német állampolgárokká). A politikai vélemények azonban szélsőségesen különböznek a kérdésben.
Angela Merkel és a Kereszténydemokrata Párt visszautasítják Törökország teljes jogú tagságát, mivel áthidalhatatlannak tartják az EU és Törökország között húzódó kulturális és vallási különbségeket. Merkel - a korábban Sarkozy által felvetett - „kiváltságos partnerség” mellett kardoskodik. A kereszténydemokratákkal koalícióban kormányzó szociáldemokraták, Gerhard Schröder ex-kancellárral az élükön, ugyanakkor támogatják a török csatlakozást. Érveik szerint a török tagság hozzájárulna a régió békéjéhez és stabilitásához és segítene lebontani a nyugati világban az iszlámmal és a muszlimokkal szemben kialakult előítéleteket.
Nagy-Britannia továbbra is erősen támogatja a török csatlakozást, mivel a hivatalos brit álláspont mindig is inkább a bővítést helyezte előtérbe a mélyítéssel szemben. Az Egyesült Királyság így kívánja megakadályozni, hogy a blokk túl sok hatalommal rendelkezzen és háttérbe szoruljon a nemzeti szuverenitás.
A brit külügyi főtitkár, David Miliband szerint az Uniónak mindenképpen fel kell vennie Törökországot a tagjai közé, és reményét fejezte ki, hogy ezezl szorosabbra fűzhetők, az amúgy sem elhanyagolható gazdasági kapcsolatok Törökország és az Egyesült Királyság között.
Görögország, aki a törökök klasszikus politikai ellenségének számít, mára a török csatlakozás legnagyobb támogatójává vált, bár a görög közvélemény nem osztja a hivatalos álláspontot. Athén szerint Törökországot jobb belül tudni, mint kívül hagyni.
Magyarország nem képvisel markáns álláspontot a kérdésben. Göncz Kinga magyar külügyminiszter elmondta, hogy Magyarország támogatja a török EU-tagságot, ám szükségesnek tartja, hogy előbb minden feltétel teljesüljön.
José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy a tárgyalásoknak folytatódniuk kell, és felszólította a tagállamokat, hogy ne hozzanak végleges döntést a kérdésben, amíg a tárgyalások le nem zárulnak.
Olli Rehn bővítési biztos az EurActiv-nak adott interjúban elmondta, hogy „az európai állampolgárok támogatása kulcsfontossága minden EU politikaterület esetén”. „Ezért lehet a kommunikáció a bővítési politika sarokköve,” magyarázta. A biztos hozzátette, „Törökország csatlakozása nem a jelen kérdése, és nem automatikus folyamat. Hosszú és néhol nehéz utazás lesz, amely jelentős változásokat fog elindítani Törökországban”. Rehn szerint az európai állampolgároknak majd ennek az átalakult országnak a csatlakozásáról kell véleményt alkotniuk.
Egy 2007. márciusi bővítési konferencián, Brüsszelben, Rehn elmondta, hogy az EU a bővítésnek köszönhetően „erősebb és befolyásosabb szerepet kapott a globális kérdésekben” és ez csak tovább folytatódna, ha Törökország is belépne a blokkba. „A méret igenis számít”, tette hozzá, utalva Törökország 70 milliós lakosságára.
Az Európai Néppárt – Európai Demokraták csoportjának tagja, Elmar Brok, aki az Európai Parlament alkotmányos ügyek bizottságát is vezeti, úgy véli, hogy Horvátország 2010-es csatlakozása után először belső konszolidációra van szükség, az EU-nak saját belső reformjaira kell koncentrálnia, hogy felkészülhessen egy újabb bővítésre.
Romano Prodi volt Bizottsági elnök kijelentésére reagálva Brok egy „Harmadik Utat” javasolt. Brok szerint megoldást jelentene, ha Törökország bármilyen politikaterületen „beléphetne” az EU-ba, de nem venne részt az intézmények munkájában.
„Az EU túl korán nyitotta meg a tárgyalásokat Ankarával, ez okozta a törökök kiábrándulását. Ezt megelőzhettük volna, ha három évvel ezelőtt egy megfelelően végiggondolt bővítési stratégiát kezdünk el megvalósítani. [Mivel ezt elmulasztottuk,] az Uniónak most sürgősen szüksége van egy stratégiára, amely közelíti is Törökországot az EU-hoz, ugyanakkor nem fenyegeti az Unió politikai projektjét,” mondta Brok.
Ingo Friedrich néppárti német EP képviselő, egy bővítési konferencián hangot adott annak az aggodalmának, hogy felkészült-e az EU egy ekkora és ennyire elmaradott ország befogadásra, hiszen amennyiben Törökország csatlakozik, az Uniós támogatások kétharmada ide fog áramlani.
Az Európai Parlament EU-Törökország közös bizottságának brit liberális alelnöke, Andrew Duff szerint négy olyan politikai vonal él ma Törökországban, amelyek nem férnek bele az EU által megkívánt fejlődő és polgári Törökország képébe: az ultranacionalisták, a kemalisták, a szeparatista PKK és az iszlám fundamentalisták.
Senem Aydin, a Európai Politikai Tanulmányok Központjának (Centre for European Policy Studies - CEPS) kutatója, Törökország-szakértő szerint „túl lassan” haladnak a tárgyalások, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez nem csak az EU hibája. Törökország több ízben nem teljesítette a kötelességeit, ami a tárgyalások csúszását eredményezte. „Amikor Törökország tesz egy lépést előre, csak azért teszi, hogy kettőt léphessen hátra,” nyilatkozta Aydin az EurActiv-nak.
