Hirdetés
Orbán Viktor nem sokkal miniszterelnöki esküjének letétele után Varsóba utazott, ahol először lengyel kollégájával, Donald Tuskkal tárgyalt négyszemközt, majd ezt követően plenáris tárgyalásokat folytatott egymással a két ország küldöttsége, tudósított az MTI.
A V4-ek és az uniós elnökség
Nem régiben a Közép-Európai Egyetemen tartott konferencián elhangzott, hogy a Visegrádi Négyek országai rendelkeznek ugyan közös külpolitikai célokkal, csak az a probléma, hogy más-más úton akarják elérni azokat (EurActiv.hu 2010.05.05).
Ezzel szemben az MTI arról számolt be, hogy azért vezetett az új magyar kormányfő első útja Lengyelországba, mert – ahogy Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője elmondta – az új kormány kiemelt prioritása lesz a közép-európai együttműködés erősítése.
Az iroda arról is tájékoztatott, hogy a kormánynak ezért fontos, hogy bilaterális konfliktusok ne árnyékolhassák be a V4-es együttműködést.
Ezen kívül a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökséget követően, Lengyelország veszi át a stafétabotot, ezért Orbán Viktor úgy gondolja, hogy ez a "különleges duó" kiegészítené az elnökségi trió (Spanyolország, Belgium, Magyarország) együttműködését. "Azt szeretnénk, hogy amikor Magyarország az EU-elnökséget Lengyelországnak átadja, az ne felületesen történjen, bizonyos ügyek a lengyel EU-elnökség napirendjén is szerepeljenek, és így az egész évben kiemelt szerepet kapjanak" – mondta a magyar miniszterelnök.
Kölcsönös elismerés a jó kapcsolat alapja
A Fidesz honlapján megjelentek szerint a találkozón Orbán dicsérte a lengyel gazdaság teljesítményét és jó példának tartja Magyarország, valamint egész Közép-Kelet-Európa számára. A honlap arról is beszámolt, hogy Donald Tusk erre válaszul gratulált a magyar miniszterelnöknek az "egész Európában páratlan" választási sikerhez és a lengyel-magyar együttműködést az egész Unió számára példamutatónak tartja.













