Hirdetés
A Parlament alelnökévé választottá Tőkés László, Néppárti politikust, aki korábban Temesváron volt lelkész és aktív szerepet játszott az 1989-es román forradalomban.
Tőkés, Schmitt Pált váltja az Európai Parlamentben, miután a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke visszatért a hazai politikába. Schmittet az új komrány megválasztását követően a magyar Országgyűlés házelnökévé választották, ezért lemondott brüsszeli mandátumáról
Meg nem erősített források szerint Magyarország erősen lobbizott Tőkés megválasztásáért. Mióta a Fidesz kétharmados többséget szerzett a választásokon, Budapest arra törekszik, hogy szorosabbra fűzze viszonyát a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel.
A magyar kormány, a diaszpórában élő magyarságot erősen támogató új nemzetpolitikájának keretében Budapest minden támogatást megadott Tőkés megválasztásához, véli a forrás.
Tőkés megválasztását támogatta a közép-jobboldali román Parlamenti delegáció, amely 11 EP képviselőből és további három Romániai Magyar Demokrata Szövetségez (RMDSZ) tartozó tagból áll.
Az EurActiv Románia arról számolt be, hogy Tőkés megválasztása azonban nem volt zökkenőmentes. Annak ellenére, hogy a Parlament elnöke, Jerzy Buzek közfelkiáltással akart szavazni, a Nagy-Románia Párt szélsőségesen nacionalista politikusa Corneliu Vadim Tudor, ragaszkodott hozzá, hogy a voksolást a szokásos, szavazásos eljárásban bonyolítsák le.
Végül Tőkés megválasztását 336 igen, 160 nem és 207 képviselő tartózkodása mellet elfogadták.
“Ez az első alkalom, hogy szégyenkezem az Európai Parlamentben” – jelentette ki Vadim Tudor, majd hozzátette, hogy Tőkés olyan politikus, aki nem ismeri el a trianoni békeszerződést, amely véget vetett az első világháborúnak.
Az új magyar nemzetpolitika, és annak egyik markáns elemeként a kettős állampolgárságról szóló törvény nem csak a román nacionalistáknál, hanem Pozsonyban is kiverte a biztosítékot. A hétvégi választások után leköszönni kényszerülő miniszterelnök, Robert Fico azt nyilatkozta, hogy Magyarország “barna pestist” terjesztő szélsőséges ország, amely kifejezést a II. világháború fasiszta rendszerére használták a háborút követően (EurActiv 11/06/10).
Brüsszeli diplomaták az EurActivnak azt nyilatkozták, hogy Románia egyértelműen azért nem emelt kifogást a magyar politika ellen, mert Bukarest Moldova kapcsán hasonló célokért küzd.
Múlt évben Traian Basescu, román elnök elrendelte, hogy a Moldovában élő románok számára könnyített eljárásban lehessen román állampolgársághoz jutni. Az elnök azzal indokolta a döntését, hogy mintegy egymillió kérelem áll sorban a kisinyovi román nagykövetségen (EurActiv.hu 2009.04.15), az Unió azonban informálisan figyelmeztette Bukarestet, hogy nem adhat tömegesen állampolgárságot a nem EU-tag Moldovában élő román kisebbségnek (lásd interjúnkat Göncz Kinga volt külügyminiszterrel). .
Schmitt Pál hazatértével, Pelczné Dr. Gáll Ildikót is felvette a munkát az Európai Parlamentben június 14-én. A képviselőasszony a Kulturális és Oktatási Bizottság tagja lesz, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, és a Petíciós Bizottság póttagja. Ezen kívül pedig hozzá fog tartozni a belső piac és fogyasztóvédelem területe is és részt fog venni EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttségben is.
A Jobbik Kovács Bélát küldi az Európai Parlamentbe, Balczó Zoltán, a párt alelnökének helyére, aki a jövőben az Országgyűlés Európai Ügyek bizottságában látja el képviselői feladatait.
Vélemények
A román sajtó arról számolt be, hogy Lia Olguta Vasilescu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Tőkés megválasztását „sajnálatosnak és szégyenletesnek” nevezet.
A szenátor elmondta, hogy Corina Cretu (S&D) román képviselő az egész Parlamentben Tőkés megválasztása ellen lobbizott.
Vasilescu nem ért egyet azzal, hogy Tőkés megválasztása “történelmi esélyt ad a román-magyar békülésre”, mint ahogy ezt a román Néppárti képviselők akarják. Szerinte épp ellenkezőleg, a kapcsolat romlani fog, mert Tőkés Románia magyar lakta régióinak függetlenségéért áll ki. 












