Hirdetés
A Nemzetközi Bíróság nemrég kimondta, Koszovó nem cselekedett a nemzetközi jog ellenére, mikor 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét (EurActiv.hu 2010.07.23.). Szerbia nehezen viselte a döntést, annál is inkább, mivel az eljárást saját maga kezdeményezte. Belgrád most az ENSZ egy másik intézménye, a Közgyűlés elé kívánja vinni az ügyet, remélve, hogy ott több együttérzésre lel a területi integritásának megőrzésére vonatkozó álláspontja. A benyújtott határozat-tervezet számos kérdésben tárgyalásokat kezdeményez, de egyben Koszovó függetlenségének elítélésére is felszólít. Belgrád azt tervezi, hogy a következő, szeptember közepi közgyűlésen fogadtatja el a dokumentumot
A nemzetközi hírügynökségek beszámolója szerint az Európai Unió figyelmeztette Belgrádot, hogy, a Brüsszellel fenntartott jó viszonyt, és egyben a csatlakozási esélyeit kockáztatja, ha ragaszkodik a határozat benyújtásához. A Beta hírügynökség szerint a szerb elnök, Boris Tadić szombaton elmondta, hogy a következő napokban egy szerb kormánydelegáció utazik Brüsszelbe, hogy az Európai Unió képviselőivel egyeztessen. Az elnök a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a Koszovó ügyében tett határozati javaslat ellen nem az Európai Unió, hanem egyes tagországok külügyminiszterei tiltakoztak. „Rugalmasak leszünk, de vannak határok, melyeket nem léphetünk át.”- mondta Tadić. A szerb sajtó szerint egyes uniós tagállamok azért lobbiznak az ENSZ Közgyűlésben, hogy bizonyos módosítások elfogadásával a szerb javaslat teljesen jelentéktelenné váljon.
Nevük elhallgatását kérő források, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondták, hogy Szerbiának szüksége van erre az „utolsó csatára” ahhoz, hogy elmondhassák a szerb népnek, hogy minden lehetséges úton megpróbálták megakadályozni Koszovó elszakadását.
Egyelőre nem tudni, hogy ki vezeti majd a Brüsszelbe érkező szerb delegációt. Maja Kocijancic, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton szóvivője az EurActivnak elmondta, az Unió úgy tudja, Belgrád kész egyeztetni Koszovóval a határozat-tervezetről.
A német külügyminiszter, Guido Westerwelle augusztus 26-án Belgrádban azt mondta, hogy az Európai Unió azt szeretné, ha Belgrád és Pristina közvetlen tárgyalásokat folytatna. Véleménye szerint ezt Brüsszelben, nem pedig New Yorkban kellene megtartani. „A párbeszéd gyakorlati kérdésekről, és a jobb életkörülményekről kell szóljon. Az EU úgy hiszi, hogy erre Brüsszelben van esély, nem pedig New Yorkban.” – mondta Westerwelle a Belgrádi Egyetem hallgatóinak tartott előadásában. A német külügyminiszter szerint az enyhülés csak akkor lehet sikeres, ha Belgrád szembenéz a valósággal, ami pedig Westerwelle értelmezésében az, hogy Koszovó független ország. Németország vezető diplomatája fontos tényként emelte ki továbbá, hogy a hágai törvényszék ítélete egyértelmű, minden kiskaput bezáró döntés volt. Tegnap (augusztus 31.) Belgrádba látogatott a brit külügyminiszter, William Hague is, aki a Blic hírportál értesülései szerint megpróbálta lebeszélni Tadićot a határozatról.
Következő lépések:
2010. szeptember közepe: Az ENSZ 65. Közgyűlése megkezdi ülését












