Hirdetés
A múlt héten Alexandr Vondra, EU ügyekért felelős miniszter és a kormánypárt (ODS) alelnöke elmondta, hogy a cseh uniós elnökség „könnyíteni” fog az Unió jelenlegi helyzeten. Elég ambiciózus megfogalmazásnak tartja ezt? Különösen akkor merülhet fel ez a kérdés, ha számításba vesszük, hogy mennyire aktív volt a most leköszönő francia elnökség.
Úgy vélem, hogy a francia elnökség nem tett többet annál, minthogy az európai színtéren zajló vitákat moderálta. Két precedens nélküli válsággal kellett szembenézzen, amely velünk is megtörténhet. Természetesen a Grúzia és Oroszország közti konfliktusra és a pénzügyi válságra gondolok.
Nagyon valószínű, hogy elég sok országnak kell majd hasonló problémákkal szembesülnie. Lettország GDP-növekedése például +10 százalékról -5 százalékra esett le. Nem lennék meglepve, ha hasonló problémákra kell majd megoldást találnunk, mint Sarkozy-nek. Természetesen olyasmiről van szó, amit senki nem akar, de fel kell készülnünk az eshetőségre. Ettől eltekintve „szabványos moderálást” fogunk végezni.
Úgy vélem, hogy az elnökségi terv elég ambiciózus. Néhány területen új javaslatokat fogunk tenni, máshol pedig továbbfejlesztjük majd az eddigieket. Ez utóbbi kategóriába tartozik például az energiabiztonság és a Keleti Partnerség ügye. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor elég ambiciózusnak tartom a tervünket.
Fog a cseh elnökség olyan új, fontos kezdeményezéssel előállni (mint Franciaország, aki javasolta a Mediterrán Unió létrehozását, a védelempolitika reformját és a Bevándorlási Csomag összeállítását), amelyet az európai állampolgárok egyértelműen az Önök elnökségével kötnek majd össze?
Ahogy már említettem, különösen az európai politika keleti dimenziójára fogunk koncentrálni. Egyeztettem a kérdésben [Nicoals] Sarkozy [francia államfővel] és ő is egyetértett abban, hogy valahogy egyensúlyba kell hoznunk az EU kül- és szomszédságpolitikájának keleti és nyugati oldalát. Mindkét régió igen érzékeny. Az Unió a Mediterráneumért tagjai közt észak-afrikai és közel-keleti országok egyaránt találhatók. Tulajdonképpen egy olyan, nagyon érzékeny szomszédos régióval kell szembenéznünk, ahol a szegénység, a terrorizmus és a bevándorlás komoly gondot jelent. Ugyanakkor a keleti dimenzió sem egyszerűbb.
Természetesen az Oroszországgal folytatott párbeszéd is ide tartozik. Oroszország újbóli felemelkedése a külpolitika fontos eleme és egyben nagy kihívás. Politikája igen rámenős és megpróbál beavatkozni az EU biztonság- és energiapolitikájába. Oroszország ismét szuperhatalom akar lenni. Számunkra ez nagy kihívást jelent, és valamennyire „kísérleti projekt” is. Persze erős szövetségeseink vannak: a svéd-lengyel kezdeményezés, egész Közép- és Kelet-Európa, a skandináv államok és az olyan országok, mint Hollandia.
Az energiabiztonság egy másik fontos kihívás. Ebből a szempontból, hogy lezártuk az „energia és klímaévet” és átlépünk egy fázisba, ahol nagyon komoly vitákat fogunk folytatni az energiahálózatok összekötéséről, határon átnyúló kapacitásokról, alternatív utánpótlási vonalakról és az utánpótlási források diverzifikációjáról.
Az Európai Tanács mellékvágányaként sor kerül majd egy trió csúcstalálkozóra a Déli Energiafolyosó országaival – Kazahsztán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán – és a tranzitországokkal, mint Ukrajna, Grúzia és Törökország.
Ezek az országok más és más fenntartásokkal rendelkeznek a kérdésben. Ezért ez a második legnagyobb kihívás. A következő évet az új projektekről szóló megbeszélésekre kell szánni. A tény, hogy az EU öt milliárd eurót különített el az uniós költségvetési többletből, hogy ilyen projekteket támogasson, azt mutatja, hogy az Unió felismerte az ügy fontosságát.
A horvátok Csatlakozási Szerződésének előkészítésére vonatkozó tervünk nem kevésbé fontos. Véleményem szerint Horvátország csatlakozása után hosszú időnek kell majd eltelnie, amíg bárki is beléphet az EU-ba.
Megint másik kihívást jelent a decemberi koppenhágai [klímaváltozási] tárgyalások előkészítése és a gazdaságélénkítő terv megvalósítása még a márciusi EU-csúcs előtt. Mindezek a témák jelentősen túlhaladnak a cseh, és bizonyos szempontból az európai határokon.
Meg szeretném említeni, hogy [az USA elnöke] Barack Obama is meghívást kapott Európába, valamint, hogy a washingtoni csúcson és a londoni [áprilisi] G20 csúcson is az Európai Unió közös érdekeit kell majd képviselnünk. A témák, amiket említettem, véleményem szerint kihívást jelentenek a Cseh Köztársaság számára, és lehetőséget adnak, hogy olyan folyamatokat befolyásoljunk, melyekre korábban nem volt lehetőségünk.
A nemrég lezajlott regionális és felsőházi választások után meggyengültek a cseh kormány pozíciói. A brüsszeli véleményformálók azon aggódnak, hogy lesz képes a kormány egyszerre vezetni az EU-t és a túléléséért küzdeni otthon.
Éppen most fogadtuk el a következő évi költségvetést és más kulcsfontosságú jogszabályokat. Ezért nem gondolom, hogy a kormány a túlélésért küzdene.
Ha ironikus szeretnék lenni, azt mondanám, hogy egy ügyvivő kormány jobban is vezetné az Uniót, mint egy olyan kormány, amely programjának nagy részét még meg kell otthon valósítsa. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez lenne a helyzet. Úgy vélem, képesek leszünk tűzszünetet kötni az ellenzékkel a cseh elnökség idejére.
Azt sem gondolom, hogy a kormányom mandátuma gyengébb lenne a [Szociáldemokrata elődöm] Jiří Paroubek kormányáénál, amely egy korábbi ODS képviselőre tudott csak támaszkodni [a képviselőt kizárták az ODS-ből, így később több bizalmi szavazáson segítette a ČSSD túlélését], vagy Václáv Klaus kormányáénál, aki csak 99 képviselői helyet tudhatott a magáénak a 200-ból.
A helyzet még mindig ugyanaz, mint az elmúlt 12 évben, melyben az egyetlen anomália az Ellenzéki Szerződés[1] volt. A szerződés azonban nem volt olyan pozitív dolog, ami megkönnyebbüléssel töltött el. Ebből a szemszögből nézve nem hiszem, hogy a kormányunk rosszabb helyzetben van, mint bármely kormány az elmúlt 12 évben. A cseh uniós elnökséget mindez nem fogja befolyásolni.
A cseh államfőnek [Václav Klaus] limitáltak a jogkörei a külpolitika terén. Nyilvános megjelenései azonban közvetetten befolyásolhatják a viták kimenetelét. Az ismert érvelés, hogy az elnök „magánemberként” és nem az ország államfőjeként teszi az ismert nyilatkozatokat, talán nem talál majd megértő fülekre az európai partnereknél. Kommentálná ezeket?
A cseh államfő álláspontja soha nem tisztán magánvélemény. Ebben az értelemben remélem, hogy képesek leszünk a politikánkat a következő fél évben összehangolni. Én most külpolitikáról beszélek, bár inkább belügynek kellene tekintenem, hiszen mióta az Európai Unió tagjai lettünk, az európai politikák átkerültek a belső ügyek körébe. Talán ez a vitánk gyökere.
Folyamatosan igyekszem rácáfolni az európai partnereink aggodalmaira, melyek szerint Václav Klaus hátráltatni akarja a tárgyalásokat. Ő egy szakmabeli demokrata és ha elnökölnie kellene valamelyik uniós csúcstalálkozón, különösen a külügyi kérdésekben, nem tartanám kockázatosnak, és ezt közvetítem az uniós partnereink felé is.
Gyakran mondom, hogy Klaus eltökéltsége ragályos. Figyelmeztetem őket, hogy túlságosan a formára figyelnek és nem eléggé a tartalomra, illetve, hogy az állásfoglalásai mellett elfelejtik az elmúlt 20 éves politikai tevékenységét. De ez inkább a média dolga. A gyakorlati szinten ez nem fog komoly gondot okozni.
[1] A ČSSD kisebbségi kormánya és az akkor még ellenzékben lévő ODS közötti szerződés, amikor ez utóbbi megígérte, hogy minden bizalmi szavazásban segíteni fogja a ČSSD-t; az így kialakult parlamenti többségnek köszönhetően a ČSSD-kormány soha nem bukott meg. – a szerkesztő megjegyzése.
