Hirdetés
Robert Maroni belügyminiszter még júniusban terjesztette elő az olasz kormány javaslatát, miszerint minden Olaszországban élő romától, így a gyermekektől is ujjlenyomatot kívánnának gyűjteni. Az Európai Unió, az Európa Tanács és az emberi jogi és más civil szervezetek nagy része is mélyen felháborodott, többen rasszizmussal vádolják az olasz kormányt. Roberto Maroni szerint azért van szükség az ujjlenyomatos adatbázisra, mert az megkönnyíti és felgyorsítja a bevándorlók társadalmi integrációját, illetve bűnmegelőzési célokat szolgál. Egyetért Ön ezzel?
Pontosítanék, Maroni szerint azért van szükség május 30-án elfogadott „biztonsági csomagra”, hogy személyazonossággal tudják ellátni azokat a gyerekeket és bevándorlókat, akik semmilyen papírral nem rendelkeznek. Ezt kommunikálja most Frattinin keresztül az egész olasz külügyminisztérium. Az ilyen gyerekek többsége gyerekkereskedelem áldozataként került Olaszországba.
Én sokkal inkább egyetértek azokkal a szakértői véleményekkel, miszerint az olasz kormány az Olaszországban élő romák számát kívánja feltérképezni. Úgy értesültem, hogy a javaslat a muszlim vallásúakra is érvényes volt, őket is célba vették. Az ujjlenyomatos adatbázis egyébként nem újdonság sem Olaszországban, sem a régióban. Spanyolországban ujjlenyomatot ad mindenki.
Mivel július 17-én éjszaka az olasz parlament rábólintott arra, hogy az ujjlenyomatos adatbázis minden egyes olasz állampolgárra vonatkozzon, elhalni látszik a javaslatnak a bevándorlók megkülönböztetése miatt támadható éle is. Mindenesetre merész lépés volt tőlük a javaslatot ilyen formában benyújtani.
Más kérdés, hogy azokat, akik semmilyen személyazonosító papírral nem rendelkeznek, mindenképpen el kell látni iratokkal ahhoz, hogy a szociális hálón belülre kerüljenek. Ezzel biztosítható az is, hogy ezek az emberek ne váljanak emberkereskedelem áldozataivá, illetve csökkenthető az esélye, hogy bűnszervezetekhez csapódva az utcán, vagy borzalmas táborokban, borzalmas körülmények között tengődjenek.
Látok tehát egy erős jó szándékot az olasz kormány részéről, de meghatározó volt az a cél is, hogy a választási kampány előtti, kiélezett versenyben kielégítsék a közvéleményt. Az olasz közhangulat jelenleg nagyon bevándorlóellenes és ez egy politikai válasz a népakaratra.
A kivitelezésnél fedezhetők fel a konkrét hibák. Értesüléseink szerint a romáktól begyűjtött adatlapokon etnikai és vallási adatokra is rákérdeztek, és ujjlenyomatokat is gyűjtöttek. Innentől kezdve az eljárás törvénysértő.
Fel is emeltük a hangunkat az Európai Parlamentben. Mire azonban az EP csütörtökön elfogadta az állásfoglalását, az olasz kormány már leállította az adatok gyűjtését.
Az Olaszországba utazó EP-delegáció fényt derít a visszaélésekre?
Mivel az Európai Parlamentben ma kezdődik a nyári szünet, ezért az útra szeptember 18-20. között kerül sor. A tényfeltáró küldetést a Bel- és Igazságügyi Bizottságban kezdeményeztük. A bizottság tagjai közül többen úgy vélik, hogy csak előnyünkre válik, ha később utazunk Olaszországba, hiszen addigra az új ujjlenyomatrendszer alkalmazása beáll a rendes működésébe, illetve lecsillapodik a politikai helyzet. Így tisztábban lehet majd látni, hogy a rendőrség által alkalmazott módszerek törvénysértők-e vagy sem. Nagyon remélem, hogy nem azok.
Arra természetesen sokkal kevesebb lehetőségünk lesz, hogy feltárjuk, történt-e illegális etnikai adatgyűjtés a június 27-től július 2-ig terjedő időszakban.
Említette, hogy az EP július 10-én állásfoglalást fogadott el. Ebben vannak utalások az „erőszakkal és támadásokkal járó magyarországi incidensekre” is. Mely incidensekről van itt szó, és hogy került ez bele ebbe az állásfoglalásba?
Az állásfoglalás egy szocialista, liberális, kommunista és zöld kezdeményezés, amit a Néppárt – melynek én is tagja vagyok - nem támogatott. Azon vitatkoztunk, hogy szabad-e országokat konkrétan megjelölni. Ez itt az EP-ben mindig érdekes kérdés.
Bár sérti a nemzeti érdekeket, végül bekerült a szövegbe, hogy Olaszország mellett Magyarországon is vannak ilyen incidensek. Én úgy tudom, hogy ezt egy magyar képviselőtársam javasolta. A Néppárt végül arra az álláspontra jutott, hogy a módosító indítványról szóló szavazásnál az indítvány ellen szavaz; én tartózkodtam.
A Parlament állásfoglalásával kapcsolatban úgy gondolom, fontos, hogy európai szinten is beszéljünk az atrocitásokról. Ha kinyitjuk a szemünket, nyilvánvaló, hogy a támadásoknak van etnikai színezete. Ugyanakkor annyira gyenge a jogvédelmünk, hogy ezt csak nagyon kevés ügyben lehet bebizonyítani. A mai világban sajnos egész sor bizonyítási feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy az ítéletben kimondják, valaki azért bántott egy másik embert, mert az roma.
Valójában nagyon sok ilyen történetről tudunk. Politikusként természetesen nem működhetek közre olyan esetekben, ahol nincs erre bizonyíték. Az olasz ügyben is ez a probléma. Sem a Parlamentnek, sem az Európai Bizottságnak nem áll rendelkezésére semmilyen bizonyíték az illegális adatgyűjtésről.
Magyarországra is jellemző az a tendencia, amit Olaszországban tapasztalni. Nagyon erős cigányellenesség van kialakulóban. Romákat űznek éjszaka az utcára, kergetik őket, Molotov-koktélokat dobálnak rájuk, tízezres tömegek állnak az utcákon és romaellenes jelszavakat ordítanak; ez olyan cigányellenességre utal, ami Európában eddig nem volt jellemző. Magyarországon is látni, hogy egyrészt a médiában, másrészt nyilvánosan, közhelyeken zajlik a romák megfélemlítése.
Magyarország egyes területein ez konkrét ellenségeskedésig fajul. Ön szerint milyen alapvető intézkedésekkel lehetne a kölcsönös gyűlölködésnek elejét venni?
Probléma, hogy nagyon kevesen ismerik a roma kultúrát, az emberek nagyon keveset tudnak a romákról. A mai napig a sztereotípiák élnek. Itt szeretném kiemelni a média felelősségét és szerepét, ami az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt.
A média ma sajnos nem elég érdekelt abban, hogy pozitív példákat és valós történeteket prezentáljon. Sokkal inkább szenzációhajhász és félelemkeltő hírek, lejárató típusú híradások láthatók a romákról.
A rendszerváltás előtt voltak olyan publikus közhelyek, ahol lehetett roma és nem roma embereket együtt látni, például a munkahelyeken. Így alakulhattak ki a vegyes házasságok. Az iskolákban több lehetőség volt együtt tanulni. Ma a roma gyerekek óriási százaléka tanul szegregált iskolákban. Olyan távolság alakul ki a két csoport között, ami lassan áthidalhatatlanná válik, hacsak nem építjük ki a békés, egymást tisztelő együttélés lehetőségeit. Ehhez a romáknak munka kell. Nem csak azért, hogy a saját családjukat el tudják tartani, hanem hogy nyithassanak a külvilág felé.
Az anyagi létbizonytalanság, az iskolákban, a falun, városokban tapasztalható teljes kirekesztés – mert a romák többsége cigánytelepeken él - okozza, hogy a romák gyakran a kriminalitás határait súrolják. Ezen változtatni kell. Javítani kell a borzalmas egészségügyi körülményeken is. E nélkül nem alakulhat ki a békés, egymásra építő kapcsolat a romák és nem romák között.
Itt nagyon hosszú, legalább húsz éves időtávlatról beszélünk. Legalább két generáció nő fel, amíg valós eredményeket láthatunk. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hogyan változtatjuk meg az emberek gondolkodását.
Tudna erre konkrét javaslatokat mondani?
Vannak és voltak toleranciajavító médiaprogramok az elmúlt 10-15 évben. Ennek túl sok eredményét nem látom. Úgy érzem, hogy egy gyűlöletszító cikk sajnos még mindig sokkal jobban hat a közvéleményre, mint egy pozitív példát bemutató félórás műsor a televízióban.
Ezért van nagy hangsúly az egyes embereken. Csak akkor érhető el változás, ha az egyének fejében, lelkében jön létre egy átkapcsolás. Egyszerűen nemet kell mondani a gyűlöletre, és be kell látni, hogy a gyermekeink érdeke, hogy nyugodtabb, egymásban bízó és egymásra támaszkodó két közösség együttélését alakítsuk ki.
Nagyon nagy számban élnek Közép-Kelet Európában romák. És számuk folyamatosan nő. Az országok prosperitása nagyon sok esetben fog azon múlni, hogy az egyének mennyire képesek egymást tolerálni és elfogadni a mindennapi életben. Ez a fejekben kell, hogy kialakuljon.
A politika nagyon keveset tud ezen segíteni, a média sokkal többet tehetne. Bár már régóta keressük ehhez a partnereket, továbbra is számítok a média segítségére.
Említette, hogy elsősorban munkára lenne szükség. Ön szerint javíthat a romák helyzetén az a típusú kezdeményezés, amelyet itthon a monori polgármester vetett fel, amely a munkához kötné a segélyt?
Nem gondolom, hogy ez segítene, sőt károsnak tartom. Amíg 2000 Ft különbség van a segély és a minimálbér között, addig nem számíthatunk változásra. A segély az segély. Olyan emberek szorulnak rá, akik más lehetőségtől megfosztva élnek. A magyarországi romák helyzetén – és ők is ezt akarják - leginkább a munka segíthet. Munka munkabérért. Ez tudja a romákat adózó állampolgárokká tenni.
Az Európai Parlamentben is szóba került, hogy egy Európai Roma Stratégiára lenne szükség. Abban Önnek is nagy szerepe volt, hogy erről január 31-én állásfoglalást fogadott el a Parlament. A hétvégén, Budapesten tartották a nemzetközi roma konferenciát, ahol ezt az igényt újfent megerősítették. Történtek azóta konkrét lépések az ügyben? Látszik az európai intézményekben bármilyen igyekezet?
Hogyne, és ennek már vannak látható jelei. Négy éve dolgozom ezen. Igaz, ebben mind az olaszországi eseményeknek, mind a különböző tagállamokban történt atrocitásoknak nagy szerepe van. Az Európai Tanács megértette, hogy lépni kell. A Parlament ösztönzésére az Európai Bizottság is felismerte, hogy az Európai Roma Stratégiára mindenképpen szükség van, mert a tagállamok nem akarnak, illetve nem tudnak semmit tenni. Rá kell őket kényszeríteni.
A múlt heti konferenciát szeptemberben követi az első Európai Roma Csúcstalálkozó, ahol az európai politikai vezetők és az európai roma-vezetők fognak egyeztetni a Stratégia tartalmáról.
Elkészült egy elég alapos - bár kevés jó ötletet tartalmazó - európai bizottsági anyag is, amire az Európai Tanács december közepén fog reagálni. Reményeim szerint az Európai Bizottság megkapja a mandátumot, hogy egy stabil pénzügyi háttérrel rendelkező, a szakmai minimumokat lefektető Európai Roma Stratégiát alkosson. A tervek szerint, a Lisszaboni Stratégiához hasonlóan, a szakmai célokat – deszegregáció, munkahelyteremtés - minden országnak 10 éven belül kell teljesítenie.
Az Európai Bizottság, úgy tűnik, sokkal inkább mintaprojektek kiemelésében gondolkodnak. Ezzel ösztönöznék a tagállamokat. Én a jogalkotás területén a diszkrimináció szankcionálását tartom szükségesnek, szakmai kérdésekben pedig a minimum szintek kijelölését várom a Bizottságtól.
Azért tartom ezt lényegesnek, mert minden egyes roma közösségben más a helyzet, minden egyes országban más a romák problémája, vagyis a Bizottság nem fog tudni konkrét feladatokat meghatározni. Ugyanakkor szükség van az európai szintű koordinációra, és remélem, hogy az erre hivatott stáb a Bizottság elnökének ellenőrzése alatt jön majd létre.
Hogy látja, a roma-szervezetek elég aktivitást mutatnak ebben a folyamatban? Tudják segíteni a Bizottságot? Az európai intézmények kikérik a véleményüket?
Mind a két oldalon vannak hiányosságok. A Bizottság nem konzultál velük megfelelően. Ez ellen is felemeltem a hangomat, és ezért is volt fontos a múlt heti konferencia. Itt, a hatvan roma vezető mellett, az Európai Bizottság képviselőjét is elhívtam, hogy legyen mód az információ-cserére a szeptember 16-i európai csúcs kapcsán.
Ugyanakkor azt látom, hogy a roma civil szervezetek nagyon gyenge lábakon állnak mind szakmai, mind az ötletek szempontjából. Ez azért különösen aggasztó, mert a tervezéstől, a kivitelezésen át az ellenőrzésig a romák azok, akik tudják, hogy pontosan mire lenne szükség.
Egyelőre azonban nincsenek önálló ötletek, illetve ha vannak, akkor sem jutnak el az európai civil szervezetekhez. Én magam is működtetek egy civil szervezetet. Próbálom összekötni a lokális civil kezdeményezéseket a nagypolitikával. Folyik az alkotó munka, akadémikusokat kérdezünk meg, de hiányoljuk a cigány szervezetek javaslatait, hogy pontosan mire van szükség.
Sok kérdésben hiányzik a romák közötti belső párbeszéd is. Nincs belső konszenzus olyan nehéz kérdésekben, mint a gyermekkel való koldulás vagy a korai házasságok. Ennek az is oka, hogy nagyon kevés roma értelmiségi van.
Minthogy a küszöbön áll az Európai Roma Stratégia, kezdeményeztem roma-értelmiséget kinevelő programokat, illetve egy komoly akadémikusokból álló szakmai stáb létrehozását is. Ez utóbbinak a feladata, hogy megoldási javaslatokat dolgozzanak ki, illetve alkalmazzák is azt a nemzeti és európai roma közösségekre.
