Hirdetés
A szlovák-magyar vita kapcsán mindenkiben felmerült a kérdés, hogy mit szól ehhez Brüsszel. Gyors, határozott, egységes választ nem kaptunk, az EU különböző hangokon szólalt meg. Mi ennek az oka, illetve mi az Európai Parlament álláspontja?
Brüsszel elég nehezen vehető rá, hogy állást foglaljon, mert bizonyos kérdésekről úgy gondolja, hogy nem tartozik a hatáskörébe. Ebben a konkrét esetben is ez történt, ezt a két tagállam egymás közti problémájának fogja föl.
A szlovák politika rájátszik erre, hiszen így elterelődik a figyelem a probléma gyökeréről. A valódi probléma az, hogy egy tagállamon belül a gyakorlatban nem garantálják a kisebbségi jogokat. Ebből a szemszögből sokkal összetettebb a kép, sokkal több mínusz van a szlovák kormány rovásán, és sokkal inkább joga van Brüsszelnek beleszólni a kérdésbe.
Nekünk az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy itt súlyos kisebbségi érdekek és jogok sérülnek. Ráadásul ez nem friss történet, hanem már vagy két éve zajló folyamat. Mivel eddig nem került sor semmilyen szankcióra, a szlovák kormány úgy gondolja, hogy még tovább és tovább mehet, ami már eléri a kisebbség elleni nyílt gyűlöletkeltés szintjét is.
Mind hivatalos szóbeli, mind írásbeli kérdésemben erre hívtam fel a Bizottság figyelmét. Kihasználva a hivatalos kereteket, pontosan levezettem, hogy mióta zajlik a két ország közti vita és mi mindennel függ össze. Leszögeztem, hogy a szlovák kormány minden intézkedése egyfajta figyelmeztetés a magyar kisebbségnek, hogy nem kezelik egyenrangú állampolgárként. A Bizottságnak erre lépnie kell, mert mindez megengedhetetlen.
A Bizottság malmai azonban lassan őrölnek. Az Európai Parlamenti képviselők megtették azt, ami a hatáskörükkel megfér: felkeltették a Bizottság figyelmét. Kérdés, hogy a Bizottság odafordul-e az adott kormányhoz.
A hivatalos procedúra nem olyan egyszerű. A Bizottságnak 30 napja van arra, hogy válaszoljon a Parlamenti képviselő kérdéseire.
Bár nem nemzeti, hanem etnikai kisebbségről van szó az olaszországi romák ujjlenyomatvételének ügyében, mégis hasonló a két eset. Ott miért került sor mégis Bizottsági állásfoglalásra?
Ebből is látszik, hogy mennyire számítanak a belső politikai játékok.
Mind a szocialista, mind a liberális frakció ott hívja föl kisebbségi problémára a figyelmet, ahol konzervatív kormány van. Ahol a saját, baloldali kormánya van, ott nagyon nehéz elérni, hogy bármilyen politikai határozat szülessen.
Amíg a baloldali frakciók összefogva el tudták érni, hogy legyen politikai határozat az olaszországi romák ügyében, és ezt a „belpolitikai” kérdést európai szintre emelték, addig az egész szlovák ügy kényelmetlen a számukra, hiszen Szlovákiában szocialista kormány van. Ezért megakadályozzák azt, hogy határozat formájában kerüljön napirendre a kérdés.
Nagyon szomorú, hogy az emberi jogok védelmének a kérdése ennyire pártpolitikai kérdéssé válik. Éppen ezért fontos, hogy akár a Bizottság, akár az Európa Tanács emberi jogi biztosa, akár az EBESZ kisebbségi főbiztosa lépéseket tegyen.
Nagyon fontos az is, hogy mit tesz a magyar kormány. A jelenlegi problémákat fel kellene vetni a kormányszintű találkozókon. Sőt én azt sem tartom kizártnak, hogy az Európai Tanács ülésén beszéljenek róla.
A két miniszterelnök között sor került egy rendkívüli találkozóra, ahol igyekeztek rendezni ezt a kérdést. Úgy véli, ez a megbeszélés nem mutatott előre?
Én nem láttam kézzelfogható eredményét, ami változást hozna az ott élő kisebbség életkörülményeiben. Pedig itt ez lenne a lényeg! Én úgy látom, hogy itt közrejátszik, hogy ugyanannak a szocialista frakciónak a két kormányfőjéről van szó, és ezért elkennek bizonyos problémákat.
Beszélt az EBESZ kisebbségi biztosáról és az Európa Tanács emberi jogi biztosáról, nem említette azonban az Európai Parlamentben működő nemzeti kisebbségek intergroupját…
Ez nem más, mint az európai parlamenti képviselők informális egyeztető tanácsa. Természetesen figyeltük az eseményeket, állásfoglalásokat kértünk, de csak ugyanazokat a parlamenti módszereket tudjuk alkalmazni, melyeket egyéni képviselőként is. Más kérdés, hogy egymás hangját erősítjük.
Több felmérés is készült a közelmúltban, mely szerint a radikalizmus egyre erősödik Európában. Ez többek közt Magyarországra és Szlovákiára is igaz. Ön egyetért ezekkel a megállapításokkal?
Tény, hogy a radikalizmus jelen van Európában, de én azt látom, hogy Közép-Kelet Európában akkor és ott kerül felszínre, ha jó ürügyet ad arra, hogy eltereljék a figyelmet a súlyosabb problémákról. Ilyenkor általában mindenki elhatárolódik a radikalizmustól, de más nem történik.
Dunaszerdahelyen is nagyon hasonló dolgot láthattunk. Ha volt rendbontó, aki vétett a jog ellen, akkor miért nem azokat az embereket emelik ki és vezetik el? A jognak érvényesülnie kell, ezt senki sem tagadja, de csak arra és csakis arra, aki vétett ellene. És ebben egyenlő mércével kellene mérni szlovákot és magyart. De nem ez történt. Ebben az esetben mindenkit, aki a magyar részen ült bűnösként kezeltek, akár tett valamit, akár nem. Ez pedig nem más, mint a kollektív bűnösség érvényesítése a gyakorlatban.
És mi a véleménye a Magyar Gárda tevékenységéről? Ez súlyos problémát jelent Magyarországon…
Én úgy látom, hogy mindig olyankor kap nyilvánosságot a Magyar Gárda, amikor egy komoly problémát meg kellene oldania a kormánynak. Nem furcsa, hogy mikor és milyen körülmények között lesz hirtelen érdekes ez a csoport? Nagyon furcsa a működésük. Úgy tűnik, hogy a Kormány kifejezetten mindezt arra használja, hogy a megoldandó problémákról elterelje a diskurzust, ők pedig elintézzék a dolgot annyival, hogy elítélik a radikalizmust.
Beszéljünk egy kicsit a többi európai kisebbségről. Milyen országok hozzák be jellemzően az Európai Parlamentbe a területükön élő kisebbségekkel kapcsolatos problémákat?
Az egész kisebbségi kérdést másképpen kell itt Brüsszelben megközelíteni. Két irányzatról beszélhetünk: az egyik, amit mi hozunk Közép-Kelet Európából, elsősorban tehát az új tagállamok, a másik pedig, amit a régi tagállamok többsége hoz.
A mi kisebbségeink az 1918 utáni békeszerződések következtében „születtek meg”. A helyzetük azóta nem lett megoldva. Nem kérdés tehát, hogy ezek a problémák idővel el fognak érni az Európai Unióba is, ha tetszik Brüsszelnek, ha nem.
Nyugat-Európának is voltak ilyen kisebbségei, csak az ő problémáik valahol a 80-90-es években lezárultak. Általában valamilyen autonómiával oldották meg a kérdést. Az „őshonos” kisebbségeik ezért mára teljes mértékben fejlődni tudnak abban a tagállamban, melyben élnek.
A másik típusú kisebbség, amely a nyugat-európai országokat nagyon nyugtalanítja, a második Világháborút követően, egyre nagyobb számban megjelenő migráns lakosság. Mi még „új kisebbségnek” nevezzük őket, de ezek lehetnek akár harmadik generációs közösségek is! Az ő problémáik teljesen eltérnek az előbb említettektől. Itt az integráció mikéntje és eszközei jelentenek megoldatlan gondot.
A két típust nem szabad összemosni, mert az csak ahhoz vezet, hogy nagy általános elveket sikerül lefektetni, melyekkel elodázható a megoldás.
A két típusú kisebbség összemosása azért is problematikus, mert a berlini vagy londoni EP-képviselők megijednek, amikor mi, kelet-európaiak a kisebbségek autonómiáról beszélünk. Ők abból indulnak ki, hogy ha a közép-kelet európai tagállamok kisebbségeinek autonómiát adunk, akkor majd a londoni vagy berlini migráns kisebbségeknek is ilyen önkormányzati jogokat kell biztosítani. Nem lehet ezt a két csoportot együtt kezelni, és végre ki kellene mondani, hogy vannak ilyen kisebbségek, meg olyan őshonos közösségek, amelyek eltérő megoldást igényelnek.
Egy záró kérdést engedjen meg: szeretne indulni a jövő évi európai parlamenti választásokon? Mit lehet tudni a Fidesz-lista összetételéről?
Nem tudunk a listáról sokat, de sok kollégámmal együtt én is szeretnék elindulni a 2009-es választásokon. Fontos jelen lenni ezen a területen, hiszen van még bőven mit mondani.
Két féle álláspont hallható az EP-választások kapcsán otthon: egyes szakértők szerint a hazai politikából ismert politikusokat kellene az Európai Parlamenti pozíciókra jelölni, hiszen ezzel nőhetne az „EU-tudatosság”, mások szerint azonban a már tapasztalt képviselőket kellene újra jelölni. Ön szerint melyik módszer alkalmasabb brüsszeli szempontból?
Ezt mindig a párt vezetése dönti el. Mindegyik lehet jó megoldás, mindegyik mellett és ellene is lehet érvelni.
