Hirdetés
Néhány közvélemény-kutató szerint, lehetséges a szociáldemokraták (PSD) visszatérése a hatalomba, míg a nemzeti liberálisok (PNL) jelenlegi miniszterelnöke, Calin Popescu Tariceanu koalícióalkotása is megvalósíthatónak tűnik.
A PSD támogatottsága 35 százalékra növekedett, és megelőzte a Traian Basescu elnök által vezetett liberális demokrata pártot (PDL), mely jelenleg 32 százalékon áll. A romániai magyarok pártja (UDMR) legalább 5 százalékra számít, mely elég lenne a választási küszöb átlépéséhez és bekerülhetnének a parlamentbe.
Mircea Geoana, korábbi külügyminiszter, aki jelenleg a szociáldemokrata párt vezetője azt mondta, bármelyik párttal hajlandó lenne tárgyalni a koalícióalkotásról, melynek segítségével visszatérhetne a hatalomba.
A romániai általános választások most első alkalommal, abszolút többség alapján történnek. Nem lesz második forduló. Szintén első alkalommal kerül sor arra, hogy a parlamenti és az elnöki választások nem esnek egy időpontra, mivel az alkotmány legutóbbi változtatása során az elnöki mandátumot négyről öt évre hosszabbították meg.
Cristian Parvulescu, politikai elemző szerint a PSD hatalomba való visszatérésével a következő kormányzat nem akadályozná meg a bírósági reformokat. Ugyanakkor úgy gondolja, a jelenlegi helyzet fejlődése, melyet a vezető hivatalnokok elleni hatékony ítéletek hiánya jellemez, nem várható.
Alina Mungui-Pippidi, a Román Egyetemi Társadalom elnevezésű think-thank elnöke szerint csak a Basescu által vezetett PDL győzelme biztosítaná azt a légkört, mely a törvényesség szabályainak megerősítéséhez szükséges. Teljes győzelem nélkül azonban hosszú törvényi csatározásokat jósol, melyek „a Monica Macovei ügyész által kiépített szabályokat semmisítenék meg”. „A mostani, magasabb pozícióban lévő ügyészek eltávolítására tett kísérletek pedig még intenzívebbé válnának”.
Brüsszel nagyra becsüli Monics Macovei ügyésznőt, aki folyamatos bírósági reformokat vezet be és harcol a korrupció ellen. Igazságügy-miniszteri pozíciójából ennek ellenére még 2007-ben eltávolították (EurActiv 03/04/07).
Mostanában a nemzeti korrupcióellenes főigazgatóság vezetőjének, Daniel Morar eltávolítására is kísérletet tettek (EurActiv 21/08/08). Morar több felsővezetőt is megvádolt, köztük az egykori miniszterelnököt és PSD vezetőt, Adrian Nastase-t is.
Vélemények:
Jean-Michel de Waele az Université Libre de Bruxelles Románia szakértője azt mondta, az új kormánynak nem vesztegetheti az időt, hanem meg kell mutatnia, hogy saját politikai akarata a múlt enyheségeinek és hanyagságainak befejezése.
„A következő kormánynak hatékony politikai intézkedéseket kell hoznia. Brüsszel konkrét akciókat, nem pedig politikai deklarációkat vár el.” – mondta De Waele.
Az Economist Intelligence Unit arra figyelmeztetett, hogy egy PSD által vezetett kormányzat növelné annak esélyét, hogy Romániát ismét bizottsági szankciókkal sújthatják. Az elemzők arra hivatkoztak, korábban a PSD volt az, ki leginkább a kormányzati képviselők bíróság elé való állítását ellenezte.
Nevük elhallgatását kérő Bizottság források szerint a Bizottságnak vannak „kényszerítő eszközei”, mint például a biztonsági záradék, mely alapján a román bíróságok döntése semmisnek nyilvánítható. „Ez egy nagyon kemény politikai gesztus, még ha gyakorlatban nem is hatékony.” – nyilatkozta a forrás. Emellett Európa könnyedén befagyaszthatja a segélyeket is. „Látják, hogy Bulgária most mozgolódni kezdett?” – mondta egy másik forrás, és utalt a legutóbbi döntésre, mely alapján Szófia 220 millió eurós előcsatlakozási támogatástól esett el (EurActiv.hu 2008.11.26.).
Az AP-nek adott nyilatkozatában a PSD vezetője, Mircea Geoana még miniszterelnöknek való megválasztása esetére is óvatosan beszélt a jövőről.
„Nehéz lesz. Biztonsági öveinket, ha reálisan nézzük, legalább 12-18 hónapra be kell kötnünk.” – mondta. Figyelmeztetett a Románia ellen kialakult sztereotípiákra, melyek országát „baloldalra forduló” államnak látják.
„Ez nem a kormányzatban végbemenő változás, nem egy hagyományos váltás jobb és bal között. Egy olyan forradalomról beszélünk, melyben a román modern állam működéséről van szó.” – mondta Geoana.









