Hirdetés
A Freedom House Europe egy nemzetközi civil szervezet, alapvető céljának a demokrácia erőszakmentes támogatását tartja. A jelen rendezvénysorozat azonban egy másik témakört emelt a középpontba, amely azonban ugyanolyan súllyal nehezedik a döntéshozók és a társadalom vállára. A klímaváltozás nem csak a társadalmi jólét jövőjét veszélyezteti, de biztonsági kérdéseket is felvet. A kerekasztal-beszélgetések ezért az energiabiztonságról szóltak.
CCS – mennyiért és meddig?
A beszélgetéssorozat csütörtöki (szeptember 25.) eseménye az alternatív energiaforrások és a környezeti fenntarthatóság játszották a főszerepet, ezek közül is kiemelkedett a szén-dioxid leválasztás és tárolás (angolul: carbon capture and storage, vagyis CCS) kérdése. Környezetvédelmi szakértők szerint ezzel a technológiával a szén-dioxid – mint legfőbb üvegházgáz – kibocsátásának csökkentése jelentősen csökkenthető, megfelelő infrastruktúra esetén pedig megszüntethető.
Az ötlet elsőre egyszerűnek és jónak tűnhet, de több problémát és kérdést is felvet. Az első probléma természetesen a pénz: a CCS ugyanis bonyolult eljárás, a szükséges technológia pedig igen drága. Tone Skogen, Norvégia Kőolaj és Energiaügyi Minisztériumának főigazgató-helyettese elmondta, hogy a norvég kormány létrehozott egy tesztközpontot Mongstadban, amely a különböző CCS technológiákat teszteli és a megpróbál megoldást találni a költségek csökkentésére.
Az előadók közül többen is hangsúlyozták továbbá, hogy a CCS önmagában nem oldja meg a klímaváltozás problémáját. Skogen úgy fogalmazott, „a CCS egy megoldás, de nem az egyetlen. Ezeket [a megoldási lehetőségeket] csomagban kell kezelni. Tom Burke az E3G alapító tagja és igazgatója, illetve a Rio Tinto PLC környezetpolitikai tanácsadója szerint a megoldás „több tudományágat átfogó megközelítést igényel”. Ennek ellenére Burke a CCS-t kiemelt jelentőségűnek tartja: „A CCS nem lehetőség, hanem kötelezettség”.
A CCS kapcsán azonban stratégiai kérdések is felmerülnek. A konferencián részt vevők közül többen megkérdőjelezték az eljárás biztonságosságát. A Paksi Atomerőmű egyik munkatársa azt a kérdést tette fel a norvég minisztérium képviselőjének, hogy vajon „meddig marad a széndioxid a föld alatt”. Skogen elmondta, hogy a kutatások szerint a szén-dioxid „hosszú-hosszú ideig” marad a föld alatt, részletesebben azonban nem fejtette ki a válaszát.
A Közép Európai Egyetem egyik hallgatója mindezt kiegészítette egy környezetstratégiai meglátással. A felvetés szerint, ha a fejlett országok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a CCS-nek, akkor ez fontos érveket adhat az olajlobbi, illetve a legnagyobb kibocsátók, Kína és India kezébe. Hiszen, ha a szén-dioxidot „el szabad ásni”, és ez a módszer bizonyítottan nem szennyezi a környezetet, akkor „minek csökkenteni a kibocsátást”, mondhatják majd ezek az országok.
Az EU meglátása
Hasonló kérdéseket vetett fel a technológia uniós szinten is. Az Európai Unió a szakértők első meglátásának eleget tesz, hiszen csomagban kezeli a kérdést: A Klímaváltozás és Energiacsomagon belül. Az Unió egyrészt vállalta, hogy 2010-ig 12 CCS technológiát alkalmazó erőművet épít, másrészt ennek anyagi hátterét is igyekszik megteremteni. Ez utóbbira vonatkozó jogszabálytervezetet jelenleg a Parlament tárgyalja.
A jelentéstevő brit EP-képviselő, Chris Davies 10 milliárd euró értékű kibocsátás elkülönítését javasolja, amelyet az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) kibocsátási kvótatartalékaiból választana le. Az összeget elsősorban nagyszabású mintaprojektek megvalósítására fordítaná (EurActiv.hu 2008.09.24.).
A Davies által javasolt finanszírozási rendszer előnye az EU szempontjából azért fontos, mert nem sérül a szén-dioxid-kibocsátásra meghatározott felső sapka, hiszen a kibocsátás nem növekedhetne általa.
A képviselő javaslatát a Bizottság is kedvezően fogadta, sokak azonban attól tartanak, hogy a Tanácsban főleg azt a kérdést teszik fel a tagállamok, hogy „miért finanszírozná az EU egyik technológiát és egy másikat – például a megújulókat – pedig nem?”. A Tanácsban tehát bizonytalan a javaslat elfogadása, ami viszont az egész uniós Klímaváltozási és Energiacsomag hatályba lépését is késleltetheti.
Az energiahatékonyság, mint forrás
Diana Ürge-Vorsatz is, a CEU professzora és a Kormányközi Klímaváltozási Panel (IPCC) szakértője elmondta, hogy az energiabiztonság szempontjából három tényezőt kell figyelembe venni. Az energia
- hozzáférhetőségét,
- megbízhatóságát és
- az árát.
Ürge-Vorsatz hangsúlyozta az energiaforrások diverzifikációjának szükségességét, és kiemelte, hogy ma az európai enrgiaforrások legnagyobb részét nem a kőolaj adja, hanem az energiahatékonyság. Vagyis az a felhalmozódott energiamennyiség, amelyet a ’70-es évek óta megtakarítottunk. A professzorasszony szerint tehát nem lehet alternatív energiaforrásokról beszélni az energiahatékonyság és a fenntarthatóság.
A bioüzemanyagok hatása
Nick Goodall a brit Megújuló Energia Ügynökség vezérigazgatója elmondta a bioüzemanyagok gazdasági és környezeti hatásairól készült elemzést mutatott be. A Gallagher Review több igen érdekes megállapítást is tesz. Következtetése szerint a világnak le kell lassítania a bioüzemanyagok alapanyagainak termelését, különben az élelmiszerárak emelkedése jelentős károkat okoz a társadalomban.
Ugyanakkor leszögezi, hogy elegendő földterület áll rendelkezésre ahhoz, hogy az élelmiszertermelés, a takarmánytermelés és a bioüzemanyagok alapanyagainak termesztése megférjen egymás mellett, nem mindegy azonban, hogy mely földet mire használják. Fennmarad azonban a kérdés: „Ki dönti el, hogy hol mit termeljenek?” Mondta Goodall.
A vezérigazgató előadása végén leszögezte, hogy a bioüzemanyagok azon ritka témák közé tartoznak, amelyre nincs tudományos válasz. Éppen ezért „mi döntünk a saját jövőnk felől,” zárta előadását Goodall. 
