Hirdetés
A Kék Kártyáról szóló uniós javaslatról csütörtökön szavaz az Európai Parlament. A javaslat „alapvető eleme” az európai kutatói szektor fellendülésének, amely már a válság kitörése előtt is szenvedett az Egyesült Államokba és Ausztráliába irányuló „agyelszívástól”, vagyis a magasan képzett munkaerő kiáramlásától. Erkki Ormala, a Nokia technológiai és kereskedelmi politikáért felelős alelnöke mindezt egy konferencián tárta az érdeklődők elé tegnap (november 18.).
Richard Portes, a Londoni Egyetem kutatója ugyanitt aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a jelenlegi válság tovább fogja rontani Európa versenyképességét, amelynek már a jelenlegi állapota is „rekrutációs problémákat okoz”.
Többen ugyanakkor úgy vélték, hogy a válság lehetőséget is kínál egyben, hiszen a K+F (kutatás és fejlesztés) szféra hallgatókat nyerhet azok közül, akik eredetileg a pénzügyi szektorban kívánnak dolgozni, de meghátrálnak a bizonytalan jövő képétől.
Egy tegnap bemutatott, a Gallup által készített felmérés szerint, bár fiatalok 67 százaléka érdeklődik a tudományos és technológiai témák iránt, csak 19 százalékuk szeretne társadalomtudományi, és csak 10 százalék akar természettudományi képzésben részt venni.
A sötét gazdasági előrejelzések miatt, a K+F szektor költségvetése valószínűleg lecsökken a közeljövőben, ez pedig nem teszi vonzóbbá a szakmát a magasan képzett munkavállalók körében. Ebben a konferencia résztvevői egyetértettek.
Reinhilde Veugelers, a Leuveni Katolikus Egyetem kutatója szerint a „Fiatal és innovatív” cégeket különösen érzékenyen érinti majd a növekvő likviditási hiány, ahogy a K+F szektor legnagyobb támogatóinak számító nagy bankok egyre inkább a mindennapi túlélésért küzdenek. A jövőben létrehozandó támogatásoknak ezeket a cégeket kell elsősorban előnyben részesítenie, mondták a kutatók.
Volker Meyer-Guckel, egy német donor-szervezet főtitkár-helyettese meg úgy vélte, hogy a cégek nem fogják jelentősen lecsökkenteni a k+F költségvetésüket, hanem egy időre beszüntetik ezt a tevékenységüket. „Általában ez történik a recesszió alatt,” mondta Meyer-Guckel.
A Nokia képviselője szerint a kutatási tevékenységgel nem szabad felhagyni, legalább a központi témákban haladni kell. Véleménye szerint a „legjobb programok élik majd túl a válságot”.









