Hirdetés
A díjra magánszemélyeket, szervezeteket vagy közhasznú társaságokat egyaránt jelölni lehet, a lényeg, hogy nemzeti szinten generáltak vitát, egész Európát érintő kérdésekről. A zsűri abban sem kíván különbséget tenni, hogy milyen területen nevez valaki, így egy művészeti tevékenységet végző szervezet és egy politikai mozgalom egyaránt versenybe szállhat az elismerésért.
Az eddigi jelölések között megtalálható a környezetvédelmi témát feldolgozó ’Home’ c. film mellett a magyar kezdeményezésű kreatív kisvállalkozási platform, uniós ügyeket érintő egyéni bloggerek, hajdani belga miniszterelnök, az Európai Ifjúsági Parlament, az európai újságírók platformja, ír fundamentalista online vitafórum, török női vállalkozók szervezete, európai-fehérorosz projektvezetők, valamint francia civil társadalmat képviselő alapítvány.
Az EurActiv Magyarország főszerkesztője, Kalmár Szilvia elmondta, a díj célja, hogy „olyanokat részesítsen elismerésben, akik szorosabbra kívánják fűzni az európai országok közti együttműködést, legyen szó társadalmi, művészeti, politikai, vagy gazdasági kapcsolatokról”. A főszerkesztő hozzátette, mivel Magyarországon az emberek többsége nem ismeri fel az Európai Uniónak, a hétköznapokat is befolyásoló szerepét, „valakinek azokat is díjaznia kell, akik vitára szólítanak, akik arra ösztönöznek minket, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről”.
A tíz országban jelen lévő, kizárólag európai uniós kérdésekkel foglalkozó portál-hálózat, november 12-re tervezi díjátadó ünnepségét, melyre az Európai Parlament épületében kerül sor. A ceremóniát az Unió prioritásait elemző nagyszabású vita követi majd.
A vita csupán néhány héttel azután kerül megrendezése, hogy Írországban másodszor is szavaznak (október 2.) a Lisszaboni Szerződésről, de az esemény időpontja egybeesik az Unió kommunikációs politikájának európai parlamenti megvitatásával is.
Az utóbbi években az Európai Bizottság számos kezdeményezést finanszírozott annak érdekében, hogy megbirkózzon az állampolgárok az Unió felé irányuló bizalomhiányával és érdektelenségével. 2005-ben az uniós alkotmányra adott kétszeres francia és holland ’nem’-re válaszként a Plan D-t indítványozták, amelyet az európai kommunikációs politikát megreformáló Fehér Könyv bevezetése követett 2006-ban. Az Unió legfrissebb kommunikációs vívmánya a Debate Europe, amelyet 2008 tavaszán indítottak.
Mégis úgy tűnik, hiába minden erőfeszítés, hiszen az idei választások 43,4 százalékos részvételi aránya a legalacsonyabb eddig, ami annak a jele, hogy az Unió állampolgárai nem mutatnak túl nagy érdeklődést a közösségi ügyek iránt.
Még gyerekcipőben járunk
Pat Cox, az Európai Parlament korábbi elnöke és az EurActiv-díjat odaítélő VIP zsűri egyik tagja, hangsúlyozta, hogy bár még mindig „gyerekcipőben jár” az uniós ügyeket érintő nemzeti viták megalapozása és elmélyítése, Európa szerte számos komoly kezdeményezés történt a vita előremozdítása érdekében.
„Az EurActiv Nemzeti Európa-Díj célja az, hogy felhívja a figyelmet ezekre a tevékenységekre és megjutalmazza azokat a személyeket vagy szervezeteket, akik megpróbálják bevonni az állampolgárokat az Unió jövőjének alakításába”, tette hozzá Cox.
A zsűri tagjai között szerepel Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke, valamint számos EP-képviselő, ismert kutatóintézetek, gazdasági szervezetek és civil szervezetek vezetői.
A díjat és a novemberi díjátadó-ünnepséget az EURid szponzorálja, amely többek közt a .eu internetes domain név, az Ogilvy Public Relations Worldwide és a Coca Cola Company menedzselésével foglalkozik. Az International Herald Tribune és a Thon Hotels a rendezvény elsőszámú médiapartnere és utazási támogatója.
A díjat az EurActiv május 9-én az Európa Napon hirdette meg annak apropóján, hogy a főportál idén fennállásának tízedik, a hálózat 10 többi tagja pedig ötödik évfordulóját ünnepli.
A jelöléseket szeptember 15-ig várják az EurActiv Nemzeti Európa-Díj blogoldalán.








