Hirdetés
Az irányelvről még 2008. június 10-én állapodtak meg a tagállamok Luxemburgban, az ott ülésező Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Tanács keretében.
Az elfogadott dokumentum hatására az alkalmi és kölcsönzött munkavállalók, a folyamatosan dolgozó kollégáikkal megegyező elbánásban részesülnek az alapvető munka- és foglalkoztatási körülmények tekintetében. Kivétel csak abban az esetben tehető, ha a felek (munkaadó és munkavállalók) máshogy állapodnak meg.
Az irányelv már 2002 óta várt elfogadásra. Október 7-én az Európai Parlament foglalkoztatási bizottsága elfogadta a tervezet első olvasatát. 31 EP képviselő igennel szavazott, egy nem ellenében, 3 tartózkodás mellett. Az eredményre nagy hatással volt az Egyesült Királyság döntése, ami az alkalmi munkavállalóknak egyenlő jogokat biztosít a 12 munkával eltöltött hét lejárta előtt.
A második olvasat elfogadása azért is volt nagy jelentőségű, mert elutasítás esetén ismét megfeneklett volna az irányelv. Ha a Parlament abszolút többséggel elutasítja, a javaslatot el nem fogadottnak tekintik, és az eljárás eredmény nélkül lezárul.
A szavazásra nagy hatással volt Harlem Désir szocialista, francia Európai parlamenti képviselő jelentése, amit a munkaerő-kölcsönző cégeken keresztüli munkáról készített. „Jelentős különbségek vannak az egyes országok munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó nemzeti jogszabályai között. Sőt, néha jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók a kölcsönzött munkavállalók jövedelme és a mostoha munkakörülmények tekintetében is. Az ilyen munkavállalók nagyobb fizikai kockázatnak vannak kitéve és munkájuk intenzitása valamint üteme a többi munkavállalóéhoz képest fokozottabb. Ezért sürgősen szükség van tehát az európai kölcsönzött munkavállalókra vonatkozó közösségi jogszabályokra.” Olvasható az Európai Parlament honlapján megjelent indoklásban.
Az elfogadott szöveg a Parlament és a tagállami kormányok egymásnak tett ígéreteként értelmezhető. Az EP képviselők biztosítékokat is beépítettek a szövegbe a foglalkoztatásra és szakmai tréningre vonatkozóan. A munkahelyi körülményeket (egészségügyi, biztonsági, higiéniai) biztosító fenntartásokat azonban már nem sikerült megőrizni.
Ez azonban a Parlamenti képviselők szerint egy elfogadható kompromisszum volt. Cserébe tovább tudtak lépni a 2002 novembere óta fennálló patthelyzetből. Az irányelvet ugyanis hat évvel ezelőtt, az első olvasatban elutasították.
Az irányelv EU-szerte harmonizálja az alkalmi munkavállalókra vonatkozó jogokat. A különböző tagállamokban ugyanis erősen eltérő szabályozás van életben. Németországban, Hollandiában és Spanyolországban az alkalmi munka általános szabályozás alá esik. Írországban és az Egyesült Királyságban helyi szinten eltérő.
A törvényhozás a „flexicurity” (rugalmasság és biztonság megteremtése a munkaerőpiacon) egy fontos építőkövét rakta le, ami nélkülözhetetlen az önszántukból, vagy szükségből alkalmi munkát vállalók számára.









