Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél


Az ingyenes utánközlés feltételei

Díjat kap és díjat ad az EurActiv

(en) (fr) (de)

15.05.2009
Az Európa-nap alkalmából az EurActiv.hu kapta az „Év Európai Teljesítményéért” díjat a Fiatal Európai Föderalistáktól (JEF). Ugyanezen a napon, május 9-én az EurActiv is meghirdette a Nemzeti Európa-díjat, melyre Európa-szerte várja a nemzeti szinten már sikeresen megvalósított elképzelések jelölését.

Díjat adni…

Az EurActiv Nemzeti Európa-díjra olyan, nemzeti szinten már megvalósult ötleteket lehet jelölni, melyek keretében a résztvevők megvitatták, előmozdították, vagy építő kritikával illették az európai politikákat. A jelölést egyénekre, szervezetekre, cégekre és köztestületekre egyaránt le lehet adni.

Az EU kommunikációs politikája „valóban decentralizált lépéseket” igényel, mondta az EurActiv hálózat kiadója, Christophe Leclercq. „Nemcsak nekünk kell ’polgárközelinek’ lennünk, hanem engedni kell, hogy az Unió alulról építkezzen.” – tette hozzá. Az EurActiv portálhálózat mind Brüsszelben, mind pedig egyes tagállamok fővárosaiban aktív szereplője a közéleti vitának és további példákra is fel kívánja hívni a figyelmet a most meghirdetett díjon keresztül.

Radovan Geist, az EurActiv Szlovákia főszerkesztője hangsúlyozta, hogy az uniós intézményeknek be kell vonniuk a tagállamokat és a közélet egyéb szereplőit is a vitába, hogy a döntéshozás átláthatóbb, demokratikusabb legyen, és nagyobb legitimitást élvezzen.

“A társadalmi vita a demokrácia éltető forrása.” – helyeselt Margot Wallström, az Európai Bizottság intézményi kapcsolatokért és kommunikációért felelős tagja. A biztos üdvözölte az EurActiv kezdeményezését, valamint elmondta, hogy „Európa polgárai csak akkor érdeklődnek, vesznek részt és válhatnak tájékozottá az őket érintő kérdések alakításában, ha a társadalmi diskurzus keretei biztosítattak számukra nemzeti, regionális és helyi szinten is.”

Az EurActiv Nemzeti Európa-díjat szimbolikusan május 9-én az Európa-napon hirdette meg a hálózat. Már most több jelölés található az oldalon, több nyelven. Az eddigi ajánlások között található az ír gyökerekkel rendelkező online vitafórum, a Politics.ie, a női vállalkozók török szervezete, a Kagider és a fehérorosz-európai együttműködési és projektcsoport, de vannak egyéni jelöltek is, mint a Magyar Európa Társaság elnöke, Hegedűs István.

A díjra szeptember 15-éig lehet jelöléseket tenni, az erre a célra létrehozott blogon keresztül. Az Európa-díj blogján angolul, bolgárul, csehül, franciául, lengyelül, magyarul, németül, románul, szlovákul és törökül lehet jelöléseket leadni.

A tíz EurActiv portál zsűrije ősszel három-három nyertest választ, és ebből kerül ki az az öt páneurópai győztes, aki Brüsszelbe utazik a díjátadó ceremóniára. Az ünnepélyes záró eseményre november 12-én kerül sor.

Az EurActiv többszörös születésnapját ünnepli a díj meghirdetésével. Az EurActiv.com idén tíz éve, hogy jelen van a brüsszeli és az európai közéletben, a hálózat többi tagját képező Cross Lingual Network pedig ötödik születésnapját ünnepli. Az EurActiv Magyarország idén májusban lett egy éves.

… és kapni

Május 9-én, az Európa-nap alkalmából, az EurActiv.hu kapta az „Év Európai Teljesítményéért” járó díjat, melyet az Európai Mozgalom ajánl fel minden évben. A díjat az a szervezet kaphatja meg, amely az adott évben a legtöbbet tette az európai integráció népszerűsítéséért.

A díjat Csonka Dániel, a Fiatal Európai Föderalisták (JEF) elnöke adta át. A szervezet elnöke elmondta, hogy a díjra érdemes jelöltekről a JEF honlapján keresztül lehetett szavazni, és igen szoros verseny alakult ki a jelöltek között. Az EurActiv mellett szavazni lehetett a Bruxinfo Európai Elemző Központra, az EUvonalra, a Europe Direct információs hálózatra, az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodájára, az Európa Házra és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletére.

© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top