Hirdetés
A változás éve
Az első forduló eredményeként a Fidesz 52,76 százalékos győzelmet aratott, és 119 egyéni választókerületben nyert. Ezzel a rendszerváltás óta az eddigi legnagyobb választási győzelmet tudhatja a magáénak. „A győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem Önöké, ez a győzelem Magyarországé.” – mondta Orbán Viktor, a párt elnöke.
Az első forduló eredményei szerint a második parlamenti erőt a nyolc éve kormányon lévő szocialista párt tölti majd be az elkövetkezendő négy évben. Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy miután gratulált Orbán Viktornak, kérte, hogy a nemzet érdekében használja a felhatalmazását. „Ne a (…) megosztására törekedjen, hanem, hogy egy egységes virágzó nemzet legyünk.” – nyilatkozta.
Tényleg más lesz a politika
A változás nem csupán a már egy évtizede tartó „váltó-pártok” új felállását jelenti, a Magyar Országgyűlés átalakul, négy-pártivá lesz. A Jobbik 16,7 százalékával megközelíti az MSZP (19,3 százalék) támogatottságát az LMP (7,43 százalék) pedig váratlan sikert tudhat a magáénak.
A jövőbeni együttműködés kérdésére mindkét párt képviselője konstruktív választ adott. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke elmondta, hogy a programjukkal összhangban minden javaslatot támogatni fognak, így ha a Fidesz az elképzeléseiknek megfelelő javaslatokat tesz, akkor ki fognak állni mellette.
Schiffer András, az LMP országos listavezetője egy új politikai vízió képét festette le, ahol „nemcsak írott szabályok, hanem íratlan etikai normák is szabályozhatják a közéletet.” – nyilatkozta. A párt vezetője hozzátette, hogy a Lehet Más a Politika egy teljesen új, XXI. századi erőt képvisel, amely egyszerre konzervatív és liberális.
Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője azonban elmondta, hogy egységes kormányzásra van szükség, amit bármiféle koalíciókényszer megnehezít.
A választások egyetlen kétség kívüli vesztese a Magyar Demokrata Fórum, amely alig több mint 2 százalékot tudott elérni. Ezzel nemhogy a mindenkori legcsekélyebb szavazati arányát érte el, de még a parlamentbe sem jutott be. Az egykor rendszerváltó párt, amely az európai parlamenti választások óta Bokros Lajos személyével kívánta növelni támogatottságát, először marad kívül a „Kossuth téri házból”.
A párt elnöke, Dávid Ibolya kudarcnak értékelte az eredményt, s egyúttal le is mondott az elnökségről. Elismerte a vereséget, de szerinte ez annak köszönhető, hogy hisztérikus roham folyt az MDF ellen, amivel ellehetetlenítették a párt esélyeit.
Jogi csapda zárta kelepcébe a választási eredményeket
Az új politikai felálláson kívül meglepetésként érte az állampolgárokat, hogy egészen este fél tizenegyig nem kaphattak hivatalos közvetítést az eredményekről. A választási eredményekre kíváncsi honpolgárok a feldolgozott adatok helyett az Országos Választási Bizottság vitáját nézhették a kampánycsend jogosságának kérdéséről, ugyanis a lakóhelyüktől eltérő településen szavazást kérvényező állampolgárok nagy száma miatt a választás nem zárult le az eredetileg kitűzött hét óráig. A kampánycsend meghosszabbításáról hét óra előtt döntött az OVB.
A vita végeláthatatlannak tűnt, több kérdés is felmerült az illetékességgel kapcsolatban. A bizottsági tagok először meghosszabbították a kampánycsendet, majd „ping-pong-labdaszerű harc” bontakozott ki a tekintetben, hogy egyáltalán van-e hatáskörük arra, hogy megszüntessék azt.
A 2006-ban hozott országgyűlési törvénymódosítást, amelyet az akkori önkormányzati miniszter és jelenlegi kormányfő, Bajnai Gordon nyújtott be, a parlament 350 fővel szavazta meg. A szerencsétlen helyzet miatt a lakhelyüktől eltérő helyen kívánó szavazók csupán egy választókerületben adhatták le a voksaikat, s a nagy részvételi arány miatt a választás még éjfél után is eltartott egyes helyeken.
Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy egyszerre kell a befolyásmentes szavazásnak és a tájékoztatási kötelezettségnek eleget tenniük, s miután a bizottság belefáradt a szélmalomharcba, közzétette az adatokat, igaz arról nem tudott dönteni, hogy a kampánycsendet is megszünteti-e egyúttal. A nemdöntés eredményeképpen minden médium maga értelmezte a döntést, és nekilátott az eredmények közlésének.
„Nehéz választási műsort tartani választási eredmények nélkül”
A három és fél órával továbbtartó kampánycsend miatt a választási műsorokban a különböző elemzők nem mondhattak választási eredményeket, de vita volt arról is, hogy egyáltalán kiejthetik-e a pártok neveit. A kellemetlenségek azonban túlmutathatnak a tegnapi választásokon: „az első forduló botránya befolyásolhatja a második forduló részvételi arányát.” – mondta el Török Gábor, politikai elemző a Magyar Televízió választási műsorában vasárnap este.
Kétharmad vagy politikai kontroll
Az európai parlamenti választások óta leginkább az LMP növelte a támogatottságát, és ért el komoly eredményt. Ezenkívül a Jobbik és az MSZP is javított a tavalyi szereplése óta, a Fidesz csekély „romlása” azonban nem homályosítja el korszakalkotó győzelmét.
A győzelem megjósolt volt, az igazi kérdés, hogy sikerül-e a következő kormánypártnak kétharmados többséget szereznie a második fordulóban, ugyanis a majdnem 53 százalékos győzelemmel – ha nem is nagy, de - van esélye rá.
„A választások első fordulója arról szólt, hogy kinek nem akarnak felhatalmazást adni [az állampolgárok], a második viszont arról fog, hogy mekkora lesz a politikai kontrollja az új kormánynak.” – mondta el Mesterházy az eredmények kihirdetése után, majd vitára invitálta Orbán Viktort a két forduló közötti időszakban.
A politikai elemzők a „lanyha” kampány után „durvább” folytatást várnak, és úgy vélik, hogy mindegyik pártnak érdeke lesz az erőteljesebb hangvétel.








