Hirdetés
Az EP Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) kedden foglalt állást a kérdésben. A két fő témakör az illegális bevándorlás kezelése, illetve a magasan képzett munkaerő idevonzása volt.
A szakbizottság elfogadta Ewa Klamt néppárti témafelelős ajánlását a kék kártyás munkavállalók fizetési minimumáról. A „Kék kártya”, az amerikai zöld kártyához hasonlóan, a bevándorlók munkavállalását és letelepedését kívánja elősegíteni. Egyben a szelektív migrációs politika eszköze is, ugyanis felsőfokú diploma, vagy legalább öt éves szakmai tapasztalattal kiegészített szakképzés igazolása szükséges hozzá.
A fizetési minimum megállapításával a migráns munkavállalók kizsákmányolását kívánják elkerülni. Azonban egyes vélemények szerint az átlagbér 1,7-szeresében megállapított bérminimum tovább csökkentheti a munkavállalást az eddig sem túl nyitott rendszerben.
Az EU harmadik országbeli partnereivel való kapcsolataiban a „körkörös migrációt” szeretné erősíteni. Ezért a szakbizottság úgy fogalmazott, hogy agyelszívás helyett „agykörforgásra” van szükség. Ez a partnerségre és a mobilitás elősegítését hangsúlyozza a harmadik országbeli munkavállalók esetében.
Habár kevésbé vagyunk vonzó célpont, mint az Atlanti-óceán túlpartja, becslések szerint jelenleg is mintegy 4,5-8 millió illegális bevándorló él az Európai Unióban. Az állampolgári jogi szakbizottság parlamenti témafelelőse, Claudio Fava (PSE) szerint ez az a réteg, amely a legsebezhetőbb, így nekik is valamiféle védelemre van szükségük.
Az EU célja ezért elsősorban nem az illegális munkavállalók, hanem az őket foglalkoztatók büntetése. A szakbizottság által elfogadott jelentés szerint közös uniós fellépésre van szükség az illegális bevándorlás ellen, ez azonban nem járhat a foglalkoztatottak jogainak megsértésével.
A munkaadókat a bejelentett, tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállalók alkalmazására ösztönzi. Szankciókat pedig abban az esetben alkalmazna, ha a munkaadó tudomásával történik az illegális foglalkoztatás. Összességében tehát Fava szerint az illegális bevándorlók kizsákmányolásának megszüntetése a cél.
A francia elnökség által is felkarolt bevándorlás kérdése Európa legsürgetőbb problémái közé tartozik. A restriktív migrációs politika miatt „Fortress Europe”-nak (Európa erőd) csúfolt öreg kontinens a nemzetközi vizsgálatok szerint közel sem olyan vonzó célpont, mint versenytársai. Felmérések azt mutatják, hogy míg a szakképzett munkaerő 50 százaléka választja az Egyesült Államokat vagy Kanadát új otthonául, az EU-ban mindössze 5 százaléknyi bevándorló kíván letelepedni. Pedig a mind a munkaerőhiány – amely különösen súlyos a magasan képzettek esetében –, mind pedig a demográfiai folyamatok ellensúlyozásra szorulnak.









