Hirdetés
Az európai statisztikai hivatal tegnap (július 27.) mutatta be a népesség összetételére vonatkozó becsléseit. Az Eurostat adatok szerint az Unió 2009-ben 1,4 millió fővel gyarapodott, ami a 27 országra nézve azt jelenti, hogy az összlétszám 499,7 millióról 501,1 millióra emelkedett.
A számok azt bizonyítják, hogy a bevándorlásnak egyre nagyobb szerepe van az Európai Unióban, hiszen az európai lakosság egyre inkább öregszik. A washingtoni népességkutató, a Population Reference Bureau szerint 2030-ra a blokk lakosságának egynegyede lesz 65 év feletti.
A kép egyes részeit nézve a népesség 19 tagállamban emelkedett és nyolcban csökkent. A legnagyobb mértékben Belgiumban, Luxemburgban, Svédországban és Szlovéniában volt tapasztalható növekedés. Bulgária, Lettország és Litvánia ugyanakkor a csökkenésben volt vezető helyen.
Az Eurostat szerint a bevándorlás a teljes népességnövekedés 60 százalékát teszi ki az. A bevándorlók a tagállamok közül leginkább Olaszországban vannak jelen. Itt 318.000 bevándorló él, míg a második helyen álló Egyesült Királyságban csak 182.000.
Az 1000 lakosra jutó nettó migrációs ráta a 2008-as 2,9-es értékről, 1,7-re esett vissza. Magyarországon ez az érték átlagosnak mondható, a 2000-es évek eleje óta stabilan 1,6-os értéket mutat. A nettó migrációs ráta azt mutatja, hogyan aránylik egymáshoz a kivándorló és a bevándorló népesség. A pozitív érték azt mutatja, hogy többen érkeznek az országba, mint ahányan elhagyják azt.
Az Unió egészére nézve némiképp visszaesett a természetes népességnövekedés is; 1,2-ről 1/1000 főre. Magyarországon ugyanakkor csökkenés tapasztalható 1000 főre nézve 3,4-el esett a lakosok száma.
Az újdonsült uniós állampolgárok között a legtöbben törökök és marokkóiak vannak, írja az Eurostat elemzése.
Az EU továbbra is a bevándorlók népszerű célpontja. Az Észak Afrikából, Latin Amerikából és Törökországból érkezők sokszor addig maradnak, amíg lehetőségük nem nyílik folyamodni az adott ország állampolgárságáért.
(EurActiv/Reuters.)









